CSIZI PÉTER (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A kormány 2010-ben hirdette meg a keleti nyitás politikáját, azzal a céllal, hogy országunk visszaszerezze régi piacait, és újrafonja gazdasági érdekeltségeit többek között az arab térség befektetőivel. Ennek keretében rendezték meg tavaly Budapesten az első magyar-arab gazdasági üzleti fórumot is, idén tavasszal pedig a miniszterelnök több ízben az arab térség országaiba látogat majd.

A keleti nyitás politikájának köszönhetően, csaknem egy évtizedes bizonytalanság és csődhelyzet után, úgy tűnik, végre komoly befektetőt sikerült találni a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra élére. A szír származású, svájci állampolgárságú Bachar Najari önmagát részben magyarnak vallja, hiszen 32 éve él Budapesten, a Műszaki Egyetemen diplomázott, nyelvünket kiválóan beszéli, és felesége is magyar állampolgár. Komoly és hosszadalmas tárgyalássorozaton vagyunk túl az üzletemberrel, de sikerült az eredeti feltételekhez képest sokkal szigorúbb biztosítékokban megegyezni.

A befektető olyan garanciát nyújt a pécsieknek, amilyenre eddig nem volt példa a cég történetében. Najari úr két év alatt modernizálja a gyárat, és a vételáron felül félmilliárdos fejlesztést hajt majd végre. Fontos, hogy nemcsak közvetlenül a gyár, de a pécsiek is nyernek a befektetővel, ezért Najari úrnak biztosítania kell a gyár hosszú távú működését, illetve azt, hogy a termelés Pécs városában maradjon. Nem bíztunk semmit a véletlenre, ezért, bár Najari úr 74,5 százalékos tulajdonrészt szerzett a gyárban, de az úgynevezett aranyrészvényeket továbbiakban is Pécs városa, a pécsiek kezében tartottuk, így tulajdonképpen lényegi stratégiai kérdésekben nem dönthet önállóan a befektető. A városnak vétójoga és komoly beleszólása van, ami további garancia, hogy a gyár és a technológia Pécsett maradjon.

Három hete írtuk alá a szerződést Pécsett, két hete pénteken határidőre megérkezett a pécsi önkormányzat számlájára a vételár is. Ezen a héten pedig az egyik legismertebb szaúdi herceg látogat majd Pécsre, hogy országában új boltot alapítson a befektetővel. Pécs és a Zsolnay-gyár jól jár az új tulajdonosával, ráadásul képes lesz nyitni Keletre és más külföldi országok felé, az új partner személye és üzleti kapcsolatai erre garanciát nyújtanak. Komoly remény van arra, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra a jövőben nemcsak Pécs és Magyarország, hanem Európa egyik legismertebb és legelismertebb márkájává váljon.

Tisztelt Képviselőtársaim! Bízom a befektető sikerében, hiszen az ő sikere a Zsolnay-gyár, Pécs városa és Magyarország közös sikere is.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)

Forrás: parlament.hu