DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenekelőtt engedje meg, hogy felidézzem a kormány adófilozófiáját. Ennek az a lényege, hogy a jövedelmekre és a munkára terhelő adókat csökkentjük, a másik oldalon - mivel költségvetési egyensúlyra van szükség - a fogyasztási jellegű adók emelkednek. Ebből áll össze egyébként az egyensúly, és ez az az adómix vagy adókeverék, amely egyébként az OECD által is elismerten leginkább foglalkozásbarát és leginkább segíti a gazdasági növekedést.

Mindemellett természetesen az élelmiszerárak alakulását is folyamatosan figyeljük és azt a lehetőséget is, hogy az alapvető élelmiszerek esetleges áfakulcscsökkentése milyen kihatással van a költségvetésre, és milyen kihatással van a fogyasztókra is. Hadd idézzem fel azért, hogy önök egyszer 2006-ban végrehajtottak egy áfacsökkentést, az körülbelül 200 milliárd forintnyi kiesést jelentett egyébként a költségvetésnek, és ebből 100 milliárd nem jutott el a fogyasztókhoz, hanem valahol a kereskedőknél realizálódott. Nos, én úgy gondolom, hogy ilyenre nincs szükség. Tehát itt nagyon alaposan mérlegelni kell, hogy mi a hatása neki. Olyan áfacsökkentésre van szükség - amennyiben a kormány emellett dönt -, amit nem a kereskedők nyelnek le, ha szabad így fogalmazni, hanem valóban a fogyasztók is érzik annak hatását.

Épp ezért egy nagyon alapos elemezésre van szükség, ezt el is kezdtük egyébként, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium is különböző elemzéseket végzett a terméktanácsok és a szakmai szervezetek bevonásával. Hadd tegyem hozzá, hogy - javaslatokat említett - mi is kaptunk javaslatokat a Fórum az Alapvető Élelmiszerek Áfájának Csökkentéséért szervezettől, a Vágóállat és Hús Terméktanácstól, valamint a Tej Terméktanácstól és a Baromfi Terméktanácstól.

(13.20)

Ezeket a kormány megvizsgálta, elemezte, ezeknek a költségvetési kihatásait is vizsgálta és elemezte, és a kormány azt a döntést hozta, hogy további termékszintű vizsgálatokra van szükség ahhoz, hogy valóban azt a hatást érje el egy esetleges, alapvető élelmiszereket érintő áfacsökkentés. Olyat nem szeretnénk, amit önök már egyszer tettek, hogy az az áfacsökkentés végül is hatástalan marad, ezért úgy gondolom, hogy valóban alapos egyeztetésre és alapos elemzésre van szükség.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu