DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ha megengedi, feltennék két kérdést. Az egyik úgy szólna, hogy az elmúlt tíz évből a pénzügyekkel foglalkozó és pénzügyekért felelős miniszterek közül melyik volt képes 3 százalék alatt tartani az államháztartási hiányt. László Csaba, Draskovics Tibor, Veres János, Oszkó Péter, Matolcsy György? Nem tudom, a választ szerintem ön is tudja. Tavaly az államháztartási hiány 3 százalék alatt volt, 2,4 százalékos hiány volt az Unió számítása szerint. És akkor feltennék még egy kérdést: 2000-től egészen napjainkig - és visszamehetünk még korábbi időszakra is - nézve egyszer súrolta felülről a 3 százalékos hiányküszöböt az államháztartási hiány 3,01 százalékkal, ez 2000-ben történt. Szeretném megkérdezni, hogy ki volt akkor a Pénzügyminisztériumban a politikai államtitkár. Szerintem tudja a választ: Varga Mihálynak hívták a politikai államtitkárt. Úgy gondolom tehát, két olyan politikusról és pénzügyekkel foglalkozó politikusról beszélünk, akik elkötelezettek az államháztartási hiány 3 százalékos hiányszint alatt tartása mellett, és úgy gondolom, hogy ez nagyon-nagyon fontos ahhoz, hogy Magyarország azon a gazdasági pályán tudjon haladni, amelyik az adósság csökkentését tűzi ki célul, amelyik egy egészséges gazdasági növekedést tesz lehetővé.
Tudom, hogy a gazdasági növekedést hozza fel itt példának. Van egy magyar fogalom, amelyet egyébként nem nagyon értek, amely úgy szól - saját magát hívja így persze a Bajnai-kormány 2009-ből -, hogy: válságkezelő. Kérem, nézzék meg, hogy akkor mennyi volt az GDP csökkenése! 6,8 százalék, és jelen pillanatban azt hallom sok helyről, hogy "a válságkezelő kormány". Tehát szerintem mindent a helyén célszerű kezelni.
Amikor azt említi, hogy az olcsó munkabérrel meg az alacsony hozzáadott értékű termeléssel versenyző ország, nekem mindig az a benyomásom, hogy nagyon örülnék, hogyha a frakciójuk képviselői elmennének néhány üzembe megnézni, hogy milyen termelés is folyik ott. Most nem akarok vállalatneveket mondani, de azért mondok, például a GM Szentgotthárdon egy olyan flexibilis termelést vezetett be, amikor egy futószalagon képesek gyártani annak a gyárnak az összes motortípusát. (Közbeszólás az ellenzéki padsorokból: És hány ember dolgozik ott?) És akkor hozzátenném, éppen ez a dolognak a lényege, hogy a magas hozzáadott értékű termelésnél és a magasan kvalifikált termelésnél viszonylag kevés az újonnan létrehozott munkahely. Legutóbb az Opel által bejelentett beruházás 130 millió eurós, ami körülbelül olyan 30 milliárd forint vagy talán egy picit több, és összesen 80 munkahelyet hoz létre. Innentől kezdve kiszámíthatja, hogy milyen termelékeny az a termelés, ami ott zajlik. Tehát amikor arról beszélnek, hogy alacsony hozzáadott értékű termelés meg olcsó, akkor, kérem, gondoljanak erre. Vagy mondhatnék más vállalatot is: svéd technológiai vállalat, Magyarországon az 1700 foglalkoztatottjából 1200 mérnök. Én úgy gondolom, hogy ez a megközelítés nem éppen szerencsés. Zajlik egy eltolódás a magas hozzáadott értékű termelés felé, és én úgy gondolom, hogy ezt kell erősíteni Magyarországon ahhoz, hogy Magyarország minél előbb fel tudjon zárkózni az európai élvonalhoz.
Említette azt, hogy a jelenlegi ciklusban, amely 2007-től '13-ig tart, ebben az uniós forráselosztási ciklusban az összes forrás, a vidékfejlesztési forrásokon kívül, tehát a kohéziós alapból és a strukturális alapokból érkező források 16 százaléka jut közvetlenül gazdaságfejlesztésre.
(13.30)
Egyetértek önnel, hogy ez hibás dolog, sőt még a kormány is egyetért önnel, merthogy azt a döntést hozta 2012. december közepén, hogy a 2014-2020 közötti időszakban a strukturális alapokból és a kohéziós alapból érkező források 60, azaz hatvan százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre kell fordítani. Valóban - amit ön is említett - közvetlenül a vállalkozásokhoz vagy a termelő szektorhoz kell eljuttatni a forrásokat, hiszen azon keresztül valósul meg a felzárkózás.
A 16 százalékos aránnyal egy működő tervezési ciklusba már nehéz sajnos beavatkozni, alapok közötti forrásátcsoportosítás szinte lehetetlen, a programok között is nagyon nehéz és időigényes. Ezért igazából ezt a váltást - amit ön is kíván - a kormány 2014-2020 között tudja megtenni, és én úgy gondolom, hogy akkor egy nagyon erős beruházási boomot lehet elindítani Magyarországon a kis- és középvállalkozói szektorban.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés