DR. LENHARDT BALÁZS (független): Természetesen a leghatározottabban visszautasítom az aljas uszítást és gyűlöletkeltést, amit megpróbált a számba adni (Moraj, felzúdulás, közbeszólások a kormánypártok soraiban, köztük: Azt csinálod pedig.), és ezáltal a választ sem fogom tudni elfogadni.

Aki ebben az országban él, és nem teljesen vak, az pontosan látja, hogy a különböző holokausztmegemlékezések akár hetente többször követik egymást, és míg Trianon a mai napig égő sebként lüktet a nemzet testében, addig valahogy azt a kérdést, ami a magyarság legnagyobb sorstragédiája, és a történelmi távlatban sem sokkal korábban történt meg, valahogy nem kezelik megfelelően. Nem véletlen, hogy ön a válaszában sem válaszolt semmit azokra a felvetésekre, amit az utódállamok vonatkozásában tettem, ahol a mai napig másodrendű vagy harmadrendű állampolgárként élnek a magyarok. 93 évvel a gyalázatos békediktátum után van, ahol a magyar beszédet akarják megtagadni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), van ahol a székely zászlót sem engedik kitűzni.

Erre is válaszoljanak, és tegyenek valamit, államtitkár úr.

Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu