SOLTÉSZ MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a felvetését. Az "Egy közülünk" európai polgári kezdeményezés célja valóban az, hogy ráirányítsa arra a figyelmet, hogy a fogantatástól kezdve minden embert illessen meg az élethez, a méltósághoz és az integritáshoz való jog. Ilyen előkészített, átgondolt döntés még nem volt az Európai Unióban; ez az első alkalom. Szeretném azonban hangsúlyozni, hogy nem népszavazásról van szó, hanem egy olyan kezdeményezésről, amellyel elérhető lenne, hogy közpénzekből ne támogasson az Európai Unió embrionális életek elpusztításával járó kísérleteket és más tevékenységeket.

Ehhez a kezdeményezéshez kapcsolódott egyébként XVI. Benedek pápa is, Magyarországon pedig több közismert személyiség, így például Lackfi János költő, Pitti Katalin operaénekesnő, Szikora Róbert előadóművész, Óberfrank Pál színész, Hegedűs Endre zongoraművész, Császár Gábor válogatott kézilabdázó. Azt gondolom, hogy mindaz a törekvés, ami az egykozulunk.hu oldalon megtalálható - illetve aláírásunkkal támogathatjuk azt, amit ön is elmondott, képviselő úr -, az összes parlamenti képviselő, illetve az összes parlamenti pártnak remélhetőleg a sajátja, és bízom benne, hogy ezt minél többen alá fogják írni, annak ellenére, hogy az ön napirend előtti felszólalását több frakció nem tapsolta meg. Bízom abban a törekvésben, ami Kopp Mária kezdeményezésével elindult a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom keretében, amelyhez egyébként néhány hete, január második felében mind az öt akkori parlamenti párt csatlakozott, és támogatta, hogy minél több gyermek foganjon meg, minél több gyermek szülessen, minél többen vállalhassanak családot. Éppen ezért egy kicsit az ember részben elszomorodik, másrészt pedig felháborítónak tartom azt, hogy amikor egy ilyen aláírásgyűjtés indul el az országban, akkor egy szocialista képviselőtárshoz kapcsolódó honlapon, vagyis a szocialisták honlapján megjelenhet egy olyan felírás és egy olyan gondolat, ami a következőt tartalmazta: "Tudja ön, hogy melyik európai országban készítenek az ellenzék képviselői abortált magzatokból levest?"

Tisztelt Szocialista Képviselők! Mikor fognak ezért bocsánatot kérni édesanyáktól, egyébként megszületett gyermekektől, mikor fognak önök bocsánatot kérni a magzatoktól, hogy ilyen a szocialisták honlapján megjelenhet? Remélem, képviselő úr, hogy az ön felvetése, amely teljesen támogatható és jogos, az "Egy közülünk" kampány sokkal inkább erősebb lesz, sokkal inkább támogatottabb lesz az üzenete, mint egyes ilyen üzenetek, amelyek csak elítélésre szorulnak.

Köszönöm szépen, hogy hozzászólt ebben a témában. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu