DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tóth József arról beszélt, hogy a 14 törvénymódosítás technikai jellegű, ezek közül a három legfontosabbról ejtett szót. Én egy sokkal kevésbé fontosról szeretnék pár szót szólni. Ez pedig az, amit az elmúlt év végén történt törvénymódosítás kapcsán létrehozott a tárca, a Földügyi és Távérzékelési Levéltár. Ez az intézmény létrejött az elmúlt év végi törvény alapján. Most ezen új intézmény illetékességi körének és gyűjtőkörének a meghatározása szerepel ebben a törvényben, egyeztetve a másik szakminisztériummal, az Emberi Erőforrások Minisztériumával.
(16.00)
Szeretném felhívni a tárca figyelmét arra, hogy van egy szaklevéltára már, a Környezetvédelmi és Vízügyi Levéltár, amelynek eléggé szűkös a mozgástere. Célszerű lenne végiggondolni a két intézmény együttes működését és anyagi eszközzel való ellátását. Nagy öröm számomra, hogy az agrártárca foglalkozik a múlttal, és mindenképpen támogatom az illetékességi körre vonatkozó törvénymódosítást.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés