DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Megvallom, nem akartam hozzászólni, de magam is meglepődtem, hogy ennek a törvényjavaslatnak az olvasatába valaki azt látja bele, hogy itt nem erősíteni kívánná, és főleg a jogbiztonság helyreállítását kívánná garantálni a javaslat, hanem valamiféle olyan álságos indítvány lenne, ahol még ráadásul ez a lápok és a barlangok természet közeli használatát próbálná rontani vagy rosszabb pozícióba hozni. Ezt, meg kell mondanom, meglepőnek tartom. Sok mindent ki lehet ebből olvasni, de ezt biztosan nem. Az én meggyőződésem ugyanis az, hogy a jogbiztonság helyreállítása az, amelyik az egyik fő cél, ami miatt ennek a javaslatnak meg kellett születnie.

Amikor én aggályaimat fejeztem ki a bizottság előtt, az nem arról szólt, hogy ezt a törvényjavaslatot nem kell támogatni. Az a véleményem, hogy támogatni kell, ez egy nagyon helyes lépés. Az aggályaim inkább az Alkotmánybíróság döntéseivel összefüggésben merültek fel, hogy elégséges-e majd az a nyilvánosság, amit így tudunk biztosítani ahhoz, hogy a valódi reparáció mindenhol megtörténjen, ahol egyébként arra szükség van. Az ugyanis, hogy az ex lege védett lápok esetében el legyen zárva a tulajdonos viszont a tulajdonosi jogok gyakorlásától, az nem volt cél soha, meggyőződésem szerint inkább egyfajta hibás gyakorlat volt. Ez a javaslat pedig alkalmas arra, hogy ezt a hibás gyakorlatot fölszámoljuk, ezért azt javaslom, hogy ezt most támogassuk.

Ha van még olyan további gondolat és elképzelés, amely lehetővé teszi, hogy ezeket inkább és jobban lehessen éppen a természet közeli használat érdekében felhasználni, akkor azt majd elő kell terjeszteni, de az egy új javaslat kell legyen. Én ezt a javaslatot most a magam részéről kerek egészében olyannak tartom, amely támogatható. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu