PÓCS JÁNOS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Ház! A termőföldről szóló 1944. évi LV. törvény módosításának célja kettős. Egyrészt kiegészítésre, másrészt módosításra kerülnek azok a rendelkezések, amelyek hiányosan lettek beépítve a termőföldről szóló törvénybe. Másrészt a javaslat a gazdálkodók terheit kívánja tovább csökkenteni. A kettős díjfizetés elkerülése érdekében a felügyeleti díj bevezetésével felülvizsgálatra kerültek a hatósági eljárásokért és vizsgálatokért fizetendő igazgatási és szolgáltatási díjak. Ezek a díjak a korábbi 2500-ról hozzávetőlegesen 1000-re csökkentek.

Ugyanakkor az illetékszabályok alapján, ha egy eljárásnak nincs a díjmértéke megállapítva, akkor az általános tételű illetéket kell megfizetni, ami ellentétes volt a kormányzati szándékban szereplő tehercsökkentési törekvésekkel. Erre tekintettel törvényi szinten kell rögzíteni azt a szabályt, amely szerint az eljárás díj- és illetékmentesnek minősül, ha a törvény végrehajtására kiadott díjrendelet nem tartalmaz az adott eljárás vonatkozásában díjfizetési kötelezettséget.

A tervezet a zártkert mellett a halastó művelési ágát is kiveszi az osztatlan közös tulajdonban álló termőföld használatára vonatkozó különös szabályozás alól, mivel a vízfelületen a használati megosztási vázrajz készítésének objektíven nincsenek meg a feltételei, és ez esetben nem beszélhetünk eltérő minőségi osztályokról, valamint aranykorona-értékekről. A tervezet rendelkezése alapján a tulajdonos személyében bekövetkezett változás esetén az új tulajdonos jogosult lesz eldönteni, hogy felmondás útján megszünteti-e a jogelődje által létesített haszonbérleti szerződést.

Rendelkezik a törvényjavaslat a hivatásos vadász, a halászati őr, a természetvédelmi őr, az önkormányzati természetvédelmi őr, az erdészeti szakszemélyzet, a jogosult erdészeti szakszemélyzet, valamint az erdővédelmi szolgálat tagja szolgálati igazolványának és szolgálati jelvényének kiadásához szükséges részletes szabályozások megalkotásáról.

Az élelmiszerláncról, a hatósági felügyeletről szóló 2008. évi XLVI. törvény módosításáról szóló 2012. évi XVIII. törvény módosítása 2011. november 30-ai hatállyal visszamenőlegesen megszüntette a bor-forgalombahozatali járulék fizetésének kötelezettségét, és lehetővé tette ezen időpontot követően a megfizetett összegek 2012. november 30-áig történő visszaigénylését. Ugyanakkor ezen határnapig még további mintegy 30 millió forint összeg nem került visszafizetésre, így indokolt a határidő további egy évvel való meghosszabbítása.

Szükséges törvényi felhatalmazást adni a kormány részére, hogy kijelölhesse a törvényben meghatározott bírságot, amelyet az államigazgatási szervek jogosultak kivetni.

Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A mezőgazdasági bizottság az anyagot megvitatta, és minden egyes módosítási pontja a gazdák, a gazdálkodók érdekét kívánja szolgálni. Minden egyes módosítási pontja a termelők zsebében több pénzt fog hagyni. Ezen gondolatok jegyében az előterjesztett törvényjavaslatot a bizottság többségi szavazattal támogatta. Kérjük a parlament támogatását is.

Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu