DR. SZAKÁCS IMRE (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A gazdasági válság és az ennek hatására bekövetkezett eladósodás reflektorfénybe helyezte a követelések behajtását, a végrehajtásokat. A törlesztőrészletek emelkedésével sokan kerültek nehéz helyzetbe, a média szinte mindennap tudósít kilakoltatásokról, árverezésekről. Ebben a feszültséggel teli helyzetben különösen fontos, hogy a minisztérium kellő hatékonysággal lépjen fel a nehéz helyzetbe jutott adósok védelme érdekében.

A fentieken túlmenően az utóbbi időben a médiában több olyan hír is megjelent, hogy önálló bírósági végrehajtók helyzetükkel visszaélve jártak el különböző végrehajtási ügyekben, különösen nagy figyelmet kapott az az ügy, amelyben a végrehajtó egy 60 ezer forintos tartozás miatt az adós nagy értékű gépjárművét árverezte el, holott a végrehajtási törvény szerint az adósság behajtása során a fokozatosság elvének kellene érvényesülnie. Álláspontom szerint a végrehajtási törvény garanciális szabályait kellene felülvizsgálni annak érdekében, hogy a bajba került adósokon megfelelő eszközökkel lehessen segíteni.

Tisztelt Államtitkár Úr! Azt szeretném kérdezni öntől, hogy a minisztérium mit tesz annak érdekében, hogy a nagy sajtóvisszhangot kiváltó ügyben érintett végrehajtóval szemben megfelelően eljárjanak. Kérdezem továbbá, hogy a minisztérium tervezi-e további lépések kidolgozását a bajbajutottak megsegítésére.

Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu