DR. NAGY ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először is szeretném visszautasítani Pál Béla képviselőtársam ízetlen megjegyzését államtitkár úrra. Azt hiszem, hogy ez teljesen méltatlan ahhoz a vitához, ami itt zajlik.

Továbbmenve ezen a gondolaton, mindenképpen tisztázni szeretném: a szociális szövetkezetek kérdése vagy a közmunka kérdése nem egyenlő a segély kérdésével, és a legnagyobb probléma szerintem itt van ellenzéki képviselőtársaink és a kormánypártiak között, amikor ezt szeretnék összemosni.

Óriási gondot okoz ez a gondolkodás hosszú-hosszú idő óta, hiszen az a segély, amikor az emberek abból kénytelenek voltak megélni és arra számítottak, akkor a mértéke is akkora volt, ami rombolta a munkába állás lehetőségét. Persze, a szociális közmunka nem segély. Nem azt a célt szolgálja, hogy automatikusan jár, hiszen azért, amiből ezt juttatják, nagyon keményen megdolgozik a társadalom másik része. Tehát valahol egy igazságot kell ebben teremteni. Nemcsak jogok vannak, hanem kötelességek is vannak.

És mi a kötelesség, ami ehhez társul? Az, hogy a gyermekét iskolába kell járatni? Az, hogy a környezetét rendbe kell tenni? Tessenek szívesek már megmondani, normáltalan kérés ez? Elfogadhatatlan kérés ez? Szél Bernadett képviselő asszony teljesen kikérte magának, de megkérdezem: ez egy olyan kérés vagy kötelesség, ami elfogadhatatlan egy normális társadalomban? Szerintem nem.

Ráadásul a gyermekek iskolába járatása egy olyan lehetőséget ad a gyermekek társadalomba való beilleszkedésére, a társadalmi különbözőségek kiküszöbölésére, ami szerintem az egyik legjobb módszer arra, hogy Magyarországon egy igazságosabb társadalmi rendszer alakulhasson ki a jövőben. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu