DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm, és egyben tiltakozni szeretnék képviselőtársam megjegyzése ellen, mert engem összemosott itt más képviselőkkel, konkrétan egy jobbikos képviselő véleményével, és olyan válaszokat adott a számba, amiket én nem mondtam. Én három kérdést tettem fel az államtitkár úrnak: ezek egyrészt a kormányzat távlati elképzeléseire vonatkoztak, az oktatás és az ismeretátadás problémáira, meg arra, hogy idényen kívül mit fognak kapni azok az emberek, akik a szociális szövetkezetekben tagok, ha a munkájukért cserébe abból kapnak terményeket.

Másrészt meg hadd jegyezzem meg, hogy abszurdnak tartom azt a megjegyzését, hogy azt mondja, hogy aki a kormányt kritizálja, az kvázi a szociális aktorokat kritizálja. Azt hiszem, ez egy olyan mondat volt, ami nagyon szerencsétlenül sikeredett.

Köszönöm. (Taps az MSZP soraiból.)

Forrás: parlament.hu