DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Nem szerettem volna most még megszólalni, de Pősze Lajos képviselőtársam arra ihletett. Ő sokszor elmondta indulatoktól sem mentes, érzelmileg sem semleges beszédében - bár korábban sokkal markánsabban hangoztatta érveit még a Jobbik-frakció tagjaként az Európai Unióval szemben -, hogy nincs más alternatíva. És ezt halljuk, a kormány-előterjesztés is tulajdonképpen erről szól, erről szóltak a kormánypárti képviselőtársak, és ezt kell leghatározottabban visszautasítanunk.

Ez egy olyan kishitűségre valló, önfeladást gerjesztő felfogás, aminek, úgy gondolom, nincs helye a nemzet templomában. Gondolkozzunk együtt, keressük a megoldásokat, nyilván legyen ez a döntés egyben racionális is, tehát egyben biztosítsuk az itt élő emberek életminőségének emelését, akik abban reménykedtek, hogy azok az ígéretek, amelyeket annak idején az uniós csatlakozáskor egybehangzóan ezt hangoztató akkori parlamenti pártok elmondtak, hogy milyen életszínvonalbeli emelkedés lesz, ide fognak ömleni az eurómilliárdok, kiteljesedik a szabadság, alapjogaink érvényesülése - láttuk, 2006-ban mi történt, láttuk, hogy nem ömlenek ide az eurómilliárdok, eltapsolják a pénzek egy jelentős részét, klientúrák vették fel 2002-10 között, most sem kellően hatékony a pénzfelhasználás. Tehát rengeteg sebből vérzik ez a rendszer.

Arra kérném önöket, hogy ne folytassák ezt az érvelést, hogy nincs más alternatíva. Igenis ez a felelősségünk, hogy keressük azt, hogy hogyan tud nemzetünk ebből a rendkívül lerongyolódott helyzetből, amelyben jórészt egyébként az uniós csatlakozás hátrányos következményei már évekkel ezelőtti egyoldalú áldozatvállalásból fakadóan jelentkeznek, kikerülni.

Tehát ez a közös felelősségünk, és ezért az ilyen típusú szerződések aláírását semmilyen körülmények között nem tudjuk támogatni. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu