DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Röviden és tömören azt kell mondanom, hogy szégyen és gyalázat, hogy ez a törvényjavaslat most a Ház elé került, és ráadásul a támogatást már kinyilvánították a kormánypártok, sőt ebben most megint csak támogatja a Magyar Szocialista Párt ezt a folyamatot. Azt hiszem, részükről ez különösebb csodálkozásra nem ad okot, tehát nyugodtan napirendre térhetünk e fölött abban a tekintetben, hogy ők következetesen járják azt az utat, amely a magyar nemzeti érdekek elárulását jelenti.

A Fidesz-KDNP-kormányzat több oldalról is megítélhető ebben az ügyben, és nyilván a kép sokkal összetettebb. Tehát az ember valóban nagy örömmel és lelkesedéssel hallja azokat a mondatokat, kinyilatkoztatásokat és küzdelmeket, még szimpátiával is tudja figyelni, amelyek arról szólnak, hogy Magyarország ne legyen kiszolgáltatottja és egy szervilis, utasítható lakája az Európai Uniónak, és amikor saját adórendszerben gondolkodik, vagy a multik adóztatását hajtja végre - nagyon helyesen egyébként -, vagy éppen a bankérdekeket sértő módon, bár még mindig nem elég hatékonyan próbál a devizaadósok érdekében fellépni, akkor ugye, megküzd, összefeszül az Európai Unió döntéshozóival.

Én is idéznék Orbán Viktor miniszterelnök úrtól, az ominózus 2011. decemberi beszédéből, és azt hiszem, hogy ez a gondolatsor kellene hogy leginkább intő legyen egyrészt külügyminiszter úrnak és mindazoknak, akik ezt a javaslatot támogatásra bocsátják a Ház elé. Szó szerint úgy fogalmazott, hogy sokféle véleményt, egymástól eltérő magyarázatot hallhatunk, mindenki mondja a magáét, és ez egy ilyen nemzetközi vitában természetes is, és az is természetes, hogy mindenki a saját szempontjai szerint értékeli az eseményeket. Nekünk is ugyanezt kell tennünk, és nem szabad zsákutcába tévedni, nem szabad belemenni abba, hogy mások szempontjai szerint ítéljük meg a dolgokat, mert akkor olyan döntéseket fogunk hozni, amelyek ugyan mások érdekeit szolgálják, de a mi érdekeinket biztosan nem.

Itt a következtetésem és megállapításom teljes mértékben egybevág a Balczó Zoltán képviselőtársam és Bana Tibor képviselőtársam által elmondottakkal. Tehát ez az egyezmény, az ehhez való csatlakozás lényegében feltétel nélküli elfogadását jelenti annak a centralizáció felé elmozduló európai uniós rendszernek, amelyben csökken a nemzetállamok - és különösen a kisebb nemzetállamok - befolyása és szerepe, pénzügyi kiszolgáltatottsága nő, és mindazok az előnyök, amelyeket annak idején a monetáris unió létrehozásakor kínáltak, ma már egyre nyilvánvalóbban darálják le és emésztik fel az egyes tagállamok szuverenitását. Egyre jobban éri utol a válság azokat az államokat is, amelyekről eddig úgy gondoltuk, hogy stabil lábakon állnak, gondoljunk akár Spanyolországra, Írországra vagy Olaszországra. Nem csak Görögország szerepel tehát itt a válság sújtotta övezetek sorában vagy éppen most Ciprus, ahol szintén drasztikus lépésekkel próbálják menteni a menthetetlent.

Önmagában azt kell világosan látni, hogy maga az Európai Unió jelenlegi formájában a bajok egyik fő gyökere. Tehát a következtetésben és a megoldási módban van radikális eltérés mindazok között, akik azt mondják, hogy ez az út az, ami egyedüliként üdvözítő, nem lehet mást csinálni, a monetáris unióhoz csatlakozni kell előbb-utóbb. Ugye, itt is elhangzott, hogy abszolút nem arról szólt senki a monetáris unióhoz való csatlakozás kapcsán, hogy milyen veszélyekkel jár ez egy nemzetállam számára, hanem lényegében legfeljebb azért kárhoztatták az MSZP-kormányzatot, hogy visszavetette Magyarországot az euróövezethez való csatlakozásban. De arról már abszolút nem szól a fáma, hogy például hogyan csapódott le az euróövezethez való csatlakozás Szlovákiában vagy Észtországban, ahol - ugye, frissen csatlakozott országokról van szó - ma már, például Szlovákia vonatkozásában is kísértetiesen hasonló problémákkal kezdenek el küszködni, mint amelyek most Magyarországon jelentkeztek, és megoldási módszerekben is kezdik a magyar modellt követni.

Tehát figyeljünk inkább Csehországra valóban, hiszen a volt cseh elnök, Václav Klaus teljesen világosan fogalmazott, azt mondta, hogy tragikus hiba volt létrehozni az új pénzügyi uniót, és egyértelművé tette, hogy tévedés a költségvetési felelősség paktumának nevezni ezt a szerződést. Ez a szerződés ugyanis arról szól szerinte, hogy Brüsszelben úgy gondolják, hogy ők bizonyos dolgokhoz jobban értenek, mint az uniós tagállamok, ez nem igaz, húzza alá, és ebben teljes mértékben igaza volt. Ugyanezt folytatva: a pénzügyi unióra való áttérés újabb lépés az egyes európai országok szuverenitásának megszüntetéséhez.

A dolog lényege abban áll, hogy valóban az uniós csatlakozás egyébként tisztességtelen feltételekkel kierőszakolt kivitelezése során aláírt csatlakozási szerződésben Magyarország sajnálatos módon vállalta a monetáris unióhoz való csatlakozást. Tehát azzal, hogy ma ezt a monetáris övezethez tartozó államokra kötelező, nagyon szigorú fiskális szabályokat is rászorító, az állampapír-kibocsátások fölött kontrollt gyakorló lehetőséget kikötő egyezményt, illetve olyan további szabályokat is lehetővé tevő egyezményt elfogadni javasolják, amely az államadósság-csapdában vergődő államokat továbbviszi ebbe a süllyesztőbe, és további kiszolgáltatottság alá vonja, az ezen monetáris övezethez való csatlakozásnak a végleges bebetonozásáról van szó. Tehát itt eleve lemondunk arról, hogy majd amikor változnak esetleg a feltételek - pedig ez elhangzott többek részéről, és valóban így lesz, így van, hogy folyamatosan változik a gazdasági környezet, nem lehet előre látni, hogy pár év múlva mi következik be.

De akkor miért kell egy tőlünk rendkívül távoli időpontra eső, és lehet, hogy reményeink szerint egyébként soha be nem következő monetáris unióhoz való csatlakozás előtt évekkel már belehajtani a fejünket egy olyan igába, amelynek a szabályait majd ugyan döntő többségben akkor kell alkalmaznunk, amikor majd esetlegesen a monetáris unióhoz már csatlakoztunk? De mi már most előre elfogadjuk azokat a szigorú rendelkezéseket - akár az 5. vagy 6. cikket vagy a 3. cikket is mondhatnám -, amelyek egy egyértelműen kemény, drasztikus központosító beavatkozást biztosítanak az Európai Unió szervei számára az egyes tagállamok pénzügyi és gazdasági szuverenitásának korlátozását eredményező módon. Tehát ez - nyugodtan merem mondani - egy olyan szintű nemzetiérdek-feladás, amely történelmi léptékekben, sajnos azt kell mondanom, olyan önfeladó politika folytatását jelenti, mint amikor Magyarország önállóságát kiszolgáltatták idegen hatalmaknak korábban, évszázados viharaink, történelmünk során.

Tehát igenis az lenne egy korrekt és tisztességes hozzáállás, hogyha azt mondanánk, hogy - mint Csehország - ebből a folyamatból kívül maradunk. Nyilván érdekeltek vagyunk abban, hogy valamilyen módon Európa ne omoljon össze, és ne temessen minket maga alá, mert sajnálatos módon olyan feltételekkel erőszakolták ki Magyarország uniós csatlakozását - ebben sajnálatos módon a Fidesz-MSZP egymásra rakódó felelősségét kell megállapítanunk -, amely csatlakozásnál nem ügyeltek azokra a rendkívüli körülményekre, amelyek Magyarországot jellemezték. Már akkor is lényegében államadósság-csapdában voltunk, akkor is egy alultőkésített kis- és középvállalkozói szektorral rendelkeztünk, egy rendkívül alacsony felértékeltségű termőföldállománnyal rendelkeztünk, amelyet nem szabadott volna kiszolgáltatni semmilyen határidővel a külföldi vevők számára. Tehát számos szempont diktálta volna azt, hogy Magyarország ne fogadja el azokat a diktátumokat, amelyeket az uniós csatlakozáskor végül is ránk erőltettek, és egy tisztességtelenül megszervezett népszavazáson aztán utólag jóváhagyattak az emberekkel, akiknek döntő többsége a hatezer oldalas csatlakozási szerződés részleteiről abszolút nem rendelkezett ismeretekkel.

(22.30)

Sőt, a népszavazás meg is előzte a végleges csatlakozási szerződés aláírását, a pénzügyi feltételek végleges kialakításáról nem is beszélve. Egyáltalán, a lisszaboni szerződés akkor még csak egy fogalom vagy egy álom sem volt. Hiszen akkor még a Konvent szeretett volna valamilyen önálló alkotmányt megalkotni az Európai Unió számára, de az is csak a vázlatok szintjén működött.

Tehát mennyi minden változott már 2003 óta, és mennyire joggal látjuk visszaigazolva azokat az aggályokat, amelyeket annak idején már a Jobbik Magyarországért Mozgalom mint civil szervezet megfogalmazott akkor, amikor aláírta azt az európai civil szervezetek által elfogadott memorandumot, amely 2001-ben arra a névre hallgatott, hogy "Az Európai Unió a gyarmatosítás új formája". És sajnálatos módon tovább fokozta ennek a térségnek és elsősorban sajnos Magyarországnak a kiszolgáltatottságát, tovább fokozta azt a gyarmatosított státust, amelyet semmilyen körülmények között nem tudunk elfogadni.

Tehát a magyar felelős politikának jelen pillanatban azt kellene tennie, hogy az ilyen és ehhez hasonló egyezményekkel szemben, és különösen ezen fiskális megszorításokat is bekódoló szerződésekkel szemben fenntartásokkal éljen, távol tartsa magát azok feltétel nélküli aláírásától. Hiszen nem tudhatjuk, hogy mikor, milyen feltételekkel kerülünk majd olyan helyzetbe, hogy egyáltalán elgondolkodjunk azon, hogy akarjuk-e az eurót vagy nem. De jelen pillanatban azt nyugodt szívvel megállapíthatjuk, hogy minden egyes lépés, ami Magyarországot beljebb viszi a szerkezetében, működésében antidemokratikus és válságot generáló szervezetbe, tehát országunk minél mélyebb belevonását szeretnék, annál nagyobb mértékben veszélyezteti nemzetünk megmaradását, és annál jobban sérti nemzeti érdekeinket.

Tehát egy ilyen szerződéssel szemben határozott magyar kormányzatnak határozott nemet kell mondania, keresve a partnereket, az Egyesült Királyság, Csehország és minden olyan állam partnerségét, amelyek nem egy ilyen Európát szeretnének, hanem a nemzetek Európáját, egy olyan Európát, ahol az együttműködő nemzetek, tiszteletben tartva egymás jogait, hagyományait, megtalálják a kölcsönösen előnyös gazdasági együttműködés formáit, de nem részesei vagy nem támogatói és előremozdítói annak a folyamatnak, amely a nemzetállamok önállóságát egyre mélyebben lenyomja, és egy olyan egységes fogyasztói tömbbé kívánja alakítani. A sok-sok fogadkozás és jelszó ellenére az Európai Unió igazából nem adja már vissza azt a sokféleséget, azt a színességet, amivel az európai kontinens rendelkezik. Egyre jobban gyengül ez a szervezetrendszer, és ezt a beteg testet tovább betegítik az ilyen és ehhez hasonló egyezmények.

Ebben semmilyen formában nem tudunk partnerek lenni. Valóban lehetőséget kell biztosítani az embereknek arra, hogy végre tisztán lássanak, tisztán lássanak abban, hogy az európai uniós csatlakozást miért így, miért ilyen formában erőltették rá országunkra, milyen elvárások voltak az emberek részéről, ezek milyen formában nem teljesültek, hogyan lettünk lényegében elszenvedői és nem haszonélvezői az európai uniós csatlakozásnak. És igenis biztosítani kell az embereknek arra is a döntést, hogy minden ténnyel tisztába jőve választhassanak, és dönthessenek adott esetben úgy is, ha érdekeiket jobban látják képviselve egy olyan gazdasági övezet tagjaként, amely nem tagja az Európai Uniónak, legfeljebb a gazdasági térségnek, mint Norvégia vagy Svájc.

Ebben az esetben össznemzeti, Kárpát-medencei magyar érdekeinket is sokkal erőteljesebben tudjuk képviselni, és meg tudjuk őrizni azt a szuverenitást, amelynek még mindig megvannak elemei. De ha tovább folytatjuk ezt az utat, amelyet most ez az uniós paktum elénk vázolt, akkor már egyre kevésbé tudjuk megőrizni, pedig nekünk erre is tekintettel kell lennünk, hogy elődeink jogvédő küzdelmei a Szent Korona-értékrend érdekében, pontosan a nemzeti önállóság megvédése érdekében folytak. Ezen az úton semmiképpen nem szabad visszafordulnunk, hanem a szuverenitásunkat megerősíteni és kiteljesíteni kell a magyar nemzet boldogulására.

Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu