DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Mondjuk úgy, hogy a vitán kívül el fogom önnek mondani, hogy mely településre gondoltam, és mik ott a konkrét problémák. Valahogy úgy érzem, hogy a konkrét településnevet nem mondanám be így az általános vita keretei között, mert ki tudja, mi történhet mégiscsak a kormányzásuk alatt (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.), de nem akarom ezt a kérdést ebből a szempontból tovább boncolgatni.
Amit ott elmondtak, az világos ebben a tekintetben, és az, amit én is javasoltam önöknek. Tehát még egyszer megerősítette, a szocialista kormányok alatt végig működött gázár-kompenzáció ebben a tekintetben. Az, hogy az első önök által összerakott költségvetésben, amit teljesen önök raktak össze, és önök vittek végig, a 2011-esben, önök milyen társadalompolitikai célokat tartottak fontosnak, az önök felelőssége. Önök az egykulcsos adót tartották a legfontosabbnak, és ezáltal 500 milliárd forintot kivonni az újraelosztásból.
Abból nagyon sok mindent meg lehetett volna csinálni, nagyon sok társadalompolitikai célt, többek között itt szélesebb körű támogatást nyújtani a legrászorultabbaknak, akkor talán nem nőtt volna a háromszorosára a hátralékosok köre, nem nőtt volna a többszörösére a volumene a hátralékoknak. Szerintem ez egy valós probléma, és ez az elmúlt három évben eszkalálódott. Erre hívtam fel a figyelmet.
Nem lehet az általános vita tekintetében elmenni amellett, hogy ebben a társadalompolitikájuknak és az adópolitikájuknak, az egykulcsos adónak meghatározó szerepe van. Szerintem ez elfogadhatatlan, többkulcsos adóra van szüksége az országnak.
Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés