GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hegedűs Lorántné gondolataihoz csak annyit szeretnék hozzátenni, hogy az európai uniós forrásokhoz természetszerűleg... (Ékes József: A mikrofont, Nándi, tedd föl!) Köszönöm szépen, Jóska. Köszönöm a segítséget. Elnézést kérek, elnök úr.
Tehát Hegedűs Lorántné gondolataihoz csak és annyit szeretnék hozzátenni, hogy az európai uniós források befizetése kapcsán Magyarországnak nyilván vannak kötelezettségei, mint minden európai uniós államnak, de jóval kisebb mértékű. Ha én jól emlékszem, akkor ilyen 8-9 milliárd eurónak megfelelő volt az elmúlt hét esztendőben a befizetés mértéke, utána kell nézni. (Hegedűs Lorántné és Z. Kárpát Dániel közbeszól.) Igen, rendben lesz a szám.
Tehát a dolog lényege, hogy jóval többet ki tud venni Magyarország, mint amennyit befizet, főleg hogyha figyelembe venné mindazt, amiről az előbbiekben Harangozó Gábor képviselőtársam szólt, hogy '10-től milyen lehetőségei lettek volna, akár a rezsicsökkentéshez illesztetten is.
A másik része a történetnek az, hogy államtitkár úr folyamatosan hallgatja, mondjuk, itt a talajterhelési díjjal kapcsolatos 1000 százalékos mértékű növekedés történetét - nem reflektál rá, bármelyik pillanatban megtehetné -, vagy a gázár 30 százalékos csökkenését, és akkor ezzel szemben eddig három évig kormányoznak, és mégsem csináltak semmit, hogy ez miért van így. Vagy arról sem nagyon beszél, hogy Magyarországon vannak hatósági áras termékek, ha jól tudom, a gáz és az áram is ebbe a körbe tartozik, és talán az MVM-nek, ha megnézzük a nyeresége összegszerűségét egy adott esztendőben meg a befizetett osztalék mértékét, aközött azért van egy óriási rés, olyan 30 milliárd forint körüli nagyságrend, hogy ez miért nem gázkompenzációra használódott el, vagy mondjuk áramkompenzációra, vagy bármire, amire felhasználódhatott volna, ami az emberek érdekét szolgálta volna. Szóval, ezernyi olyan nyitott kérdés van, amire lehetne válaszolni, államtitkár úr, és nem a politikai propaganda szintjén megpróbálni eredményt elérni.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés