HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Az előző hozzászólásomban azt mondtam el önöknek, hogy az ÁSZ 2009-es egyik jelentése alapján mi minden volt megalapozatlanul beépítve a Főtáv díjába, mint például a luxusajándékok, vezetői prémiumok, Demszky Gábor hivatalának fűtése, és így tovább, ami nem lehetett volna benne.

Mi történt, kérem tisztelettel, miután én ezt az önök kormánya elé tártam, nem sokkal a kormányváltás után? Kovács Péter képviselőtársunk itt az előbb elmondta, hogy mennyire fel van háborodva a szocialisták hozzáállásán; megmondom, én akkor azon voltam felháborodva, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium hogyan állt hozzá ehhez a kérdéshez. Mit válaszoltak ugyanis? Kaptam egy semmitmondó, szemfényvesztő választ, hogy ők ebben a kérdésben nem tudnak semmit se csinálni. Hogyne tudtak volna igenis csinálni valamit? Pontosan ezért fontos az elszámoltatás! Igenis lett volna hatósági jogkörük arra az árszabályozás tekintetében, hogy átvilágítsák a céget és azzal együtt az árképzését is - lett volna erre lehetőségük, de nem tették meg -, illetve a felelősöket már akkor meg lehetett volna nevezni, felelősségre lehetett volna őket vonni.

(12.30)

Úgyhogy mi történik, kedves Schiffer képviselőtársam, hogyha bekövetkezik az, amit mi kérnénk, az elszámoltatás? Az, hogy a lopott holmi visszajár. Ez azt jelenti, hogy az a díjhányad, amit mindenkinek ki kellett fizetnie, teljesen megalapozatlanul, visszajár a panellakóknak. Ezt a pénzt vissza kellene adni. Ha ez az elszámoltatás megtörtént volna, nemcsak a börtönök teltek volna meg, hanem ezt a pénzt vissza kellett volna fizetni a panellakóknak. Sajnálatos módon ez sem történt meg. Úgyhogy ha azt gondoljuk mindannyian, hogy szükség van - és szükség van - rezsicsökkentésre (Az elnök csenget.), akkor talán itt kellene kezdeni az első pillanatban (Az elnök csenget.), az eddigi árképzéseket kellene felülvizsgálni, és ott megtenni a szükséges lépéseket.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu