KŐVÁRI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A mostani előterjesztésnek az a címe, hogy Balaton Kiemelt Üdülőkörzet. Az eddig elhangzott felszólalások nyilvánvalóan és helyesen egyébként elsősorban azzal foglalkoztak, hogyan lehet megőrizni a Balaton ökológiai állapotát, jelenlegi állapotát; egyensúlyáról ne beszéljünk, mert az már régen nincs. Azonban azt gondolom magam is, azzal együtt, hogy a fenntartható fejlődés bizottságában ülök és fontosnak tartom az ökológiai szempontokat, azon el kell gondolkodni, hogy a szabályozást tényleg nem kellene-e átfogóan felülvizsgálni abból a szempontból, hogy alkalmas-e részben a turisztikai, részben a nyaralótulajdonosok, részben pedig az ott lakók szempontjaiból is. Hiszen számos polgármester, illetve ott élő képviselő jelezte, hogy számos változásra volna szükség e tekintetben.
Néhány számadattal hadd húzzam alá azt, hogy átfogó gondolatokkal, gondolkodással kellene a Balaton-rendezéshez, területrendezéshez hozzáfogni, egyetértve egyébként több hozzászólóval az ellenzéki padsorokból is. Amíg a 2001-ben 4,9 millió vendégéjszaka volt a Balaton körül, 2011-ben ez 4,3 millió volt. Ennek számos oka van. Az egyik oka az, hogy akik ismerik a Balaton vízminőségét, környezetét, valamint szolgáltatásait, pontosan láthatják, hogy megállt az idő, sőt talán vissza is fordult mind a vízminőség tekintetében, mind a szolgáltatások ár-érték aránya tekintetében meg különösen. Nem is csoda, hogy jelentős mennyiségben állnak üresen ingatlanok, amelyek nem is értékesíthetők. Nem is csoda, hogy üresen állnak a kempingek is, és az sem csoda, hogy a turisztikai vendégéjszakák ilyen mértékben csökkentek. (Dr. Józsa István: Több víz van!)
Egy összehasonlító adatot hadd mondjak: a Garda-tónál, amely kisebb méretében, nyilván a szolgáltatások minőségében más, 21 millió turista, a Bodeni-tónál pedig 6 millió turista fordul meg évente. Miután Magyarország, a magyar kormány, a mostani kormány is kiemelt gazdasági ágazatnak tekinti a turizmust, el kellene gondolkodni végre azon, hogy tényleg megfelelő gondossággal gondolkodunk-e a Balatonról turisztikai, területrendezési szempontból. Azok a módosítások, amelyek abba az irányba hatnának - hatnak is, reméljük -, hogy a turisztikai igényeket, az ott élő nyaralótulajdonosok igényeit és az ott élők igényeit is figyelembe veszik az ökológiai szempontok mellett, azt gondolom, helyes, ha ezek életszerűbbek és rugalmasabbak lesznek, mint voltak korábban. Hiszen egyértelműen látszik, hogy semmi pozitív változás a víz minőségében vagy a zöldfelület minőségében attól nem történt, hogy olyan szabályozások léptek életbe, amelyeket most valamelyest rugalmasabbá tesz ez a törvénymódosítás.
Ezzel együtt is néhány konkrét felvetésre reagálnék, talán javaslatokat is téve. Elhangzott Bóka képviselő úrtól, hogy a szennyvízelvezetés dolgában van még jelentős feladat a Balaton körüli területeken. E tekintetben azt javasolnám, hogy miután most folyik az európai uniós források, a '14-20-as uniós források tervezése, talán ott meg kellene jeleníteni ezt az igényt egy átfogó programban együttesen azoknak a településeknek, ahol ez még problémát jelent. Ez valóban környezetvédelmi szempontból is fontos lenne és lehetséges is, csak akkor ezt meg kellene tenni.
Ami az attól való félelmet jelenti, hogy a beépítettség jelentősen fog nőni ezeken a területeken, erre Bóka István már az előbb válaszolt. Erről szó nincs. Az erdőterületek mennyiségét meg kell tartani, illetve csak olyan módon lehet kiváltani, ahol a zöldfelület hasonló mértékűen megmarad, mint ami azelőtt volt. Szeretném azonban felhívni a figyelmet a zöldfelület kapcsán a nádkezelés kérdésére, amiről ritkán szoktunk beszélni, holott nem kicsi területet jelent a Balatonnál a nádak területe és ezeknek az állapota.
(17.30)
Itt különösen szeretném jelezni, hogy a Balaton déli partján a nádasok 5-6 éve, van, ahol 7-8 éve nem voltak kezelve semmilyen módon; tehát nemhogy irtva - természetesen az helytelen lenne, ha irtanák -, kezelve, karbantartva nincsenek. Ez önmagában is hozzájárul a nádasok pusztulásához. Hívom fel a figyelmét a kedves LMP-s képviselő kolléganőnek, hogy nemcsak azzal lehet pusztítani a nádast, sőt azzal nem feltétlen lehet pusztítani, hogy a nádasokba nyaralótulajdonosok vagy a horgászok csónakkal beeveznek, sokkal inkább lehet azzal pusztítani - és itt van egyfajta nézetkülönbség közöttünk, azt hiszem -, ha egyáltalán nem nyúlnak hozzá semmilyen módon a nádasokhoz, hiszen akkor valóban önmagától is elpusztulnak ezek a területek, arról nem beszélve, hogy a vízminőséget jelentősen rontják.
A tavalyi évben egyébként az egyébként is két hónapra szűkült turisztikai időszak... - július-augusztusról beszélünk most már csak döntően sajnos, erről is érdemes lenne gondolkodni, hogy valóban így gondolkodunk-e a Balatonról, hogy két hónapos turisztikai desztináció. De most már az is csökkent egy hónapra. Például a tavalyi év során a déli parton augusztusban már nem lehetett fürödni, merthogy az alacsony vízállás miatt ezeken az elmocsarasodó területeken, amelyek a kezeletlen nádasterületek voltak elsősorban, illetve a mederkotrás elmaradása miatt, ezeken a területeken már bakteriális fertőzések jelentek meg, és ezért még a legkitartóbb ott nyaralók is elhagyták a Balatont.
Hasonlóképpen fontos lenne az, hogy a vízleeresztés, illetve szinten tartás vonatkozásában egy újragondolása szükséges lenne talán ennek a szabályozásnak, hiszen azért nemegyszer élhettük meg azt is, hogy ugyancsak augusztus második felében már gyakorlatilag fürdésre alkalmatlan mennyiségű és minőségű víz áll rendelkezésre.
Tehát összességében azt szeretném mindenképpen jelezni a kormányzat felé is, hogy amit ebben a törvénymódosításban olvashatunk, az egyébként helyes irány, mert figyelembe veszi az ott lakók és a nyaralótulajdonosok érdekeit is, nem veszélyeztetve az ökológiai állapotokat, ezt szeretném hangsúlyozni. Ezzel együtt jómagam egyébként kevésnek tartom azokat a módosításokat, amelyek megjelentek ebben a törvényben. Valóban egy átfogó fejlesztésre lenne szükség, nemcsak területrendezési szempontokból, hanem valóban végig kellene gondolni, hogyan lehet úgy fejleszteni a turisztikai lehetőségeket, hogy az egyébként az ökológiai állapotokat fenntartó legyen. Erre biztos, hogy szükségünk lesz akkor, ha valóban kiemelt ágazatnak tekintjük a turizmust.
Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés