TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. A Spaller képviselőtársamnak szóló matekot már Gúr és másik képviselőtársam megoldotta, én ezt most nem próbálnám még újra játszani. Remélem, hogy érthető, és remélem, hogy érthető az a félreértés, amiben ő szenvedett, vagy amit gyakorlatilag ő próbált meg úgy előadni, hogy én nem vagyok tisztában a körülményekkel.
Jó, rendben van, tehát van egy nyíregyházi, profitot nem termelő távhőcég, amely el fog szenvedni száz egység veszteséget. Akkor miért nem logikus, ha már ez a kormány terve, hogy a jól keresőnek ebből a veszteségből kevesebb, a rosszul keresőnek meg több járjon ebben a rezsiben? Mi ebben a logikátlan, tisztelt képviselőtársaim, ha már világosan akarunk beszélni? Az önök logikája szerint ez jár mindenkinek, a jobb keresetűnek több jár, szerintünk meg ez nem így van. Ennyi volt az, amit elmondtam. A másik tétel azonban érdekesebb.
Államtitkár úr, emlékszik arra a vitára, amikor a szolgáltatóknak szigorúbb jogosítványokat adtunk, vagyis adott az önök többsége ahhoz, hogy jobban be tudják hajtani az elmaradókon azt a pénzt, amivel tartoznak. Amikor én méltányosságról beszélek, tisztelt államtitkár úr, tisztelt kormánypárti képviselők, arra gondolok, hogy nem furcsa-e az egyfelől, hogy mindenkinek adunk kivétel nélkül, jó keresetűnek, nehezen élőnek is, másfelől meg fenntartjuk azt a rendszert - és nem gyakorlunk némi méltányosságot -, amely kíméletlenül be tudja hajtani a szolgáltatók részéről az elmaradásokat, kíméletlenül rá tudja terhelni az ingatlanokra azokat a tartozásokat, amelyek léteznek és így tovább. Azt gondolom, hogy ez is végiggondolandó eleme lehet ennek az előterjesztésnek. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van! Igaza van!)
Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés