BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Én a 25. számú ajánlási pontra szeretném felhívni a figyelmet. Ez az ajánlási pont egy olyan módosítást javasol, amely igazából magyartalan, de nagyon nem mindegy, hogy hogyan van benne a törvényjavaslatban. A bizottsági ülésen elmondta a kormány képviselője, hogy ők valóban úgy gondolták, hogy a kérelemben szereplő képzés megvalósításához szükséges személyi és tárgyi feltételekkel nem kell rendelkezni, azt csak biztosítani szükséges, tehát hogy ők ezt így értették, ettől függetlenül az van a törvényben, hogy rendelkezni kell vele.

Ez a módosító javaslat azt célozta volna, hogy vegyük ki ebből a rendelkező részből, és külön kerüljön bele az, hogy ezt csak biztosítani szükséges, de ezt elutasították, és nem történt alternatív javaslat benyújtásra sem mondjuk, bizottsági részről vagy kormánypárti oldalról. Így itt felmerül a kérdés, hogy akkor úgy gondolják, hogy tulajdonjogilag rendelkeznie kell ezekkel az eszközökkel, személyi és tárgyi feltételekkel, vagy pedig elég biztosítani. Ez nagyon nem mindegy. Amennyiben rendelkezni kell vele, akkor bizony a kis képző cégek döntő részét egyből ki is zárják a felnőttképzés lehetőségéből. Igazából ehhez kérnénk majd a támogatásukat valamilyen formában. Ezt fontolják meg, mert ez rendkívüli módon megnehezítheti a felnőttképző cégek továbbműködését.

Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu