BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Én a 43. számú ajánlási pontról szeretnék még pár szót ejteni. Ebben a módosító javaslatban mi arra kívánjuk felhívni a figyelmet, hogy a területileg illetékes szakmai kamarák nem rendelkeznek megfelelő kompetenciával akár szakmai téren, akár létszám tekintetében arra, hogy ilyen típusú feladatot ellássanak, mint amit ez a törvényjavaslat rájuk hárít. Általában komoly gond a törvényjavaslattal, hogy az országos hatáskörű szakmai szervezeteknek semmilyen kompetenciát, semmilyen feladatot nem szab, ellenben az erre jelen pillanatban alkalmatlan kamaráknak olyan mértékű jogosultságot és hatáskört ad, biztosít, amivel jelen pillanatban nagyon veszélyesen fognak tudni élni. Tehát ameddig nem hozzák olyan helyzetbe a kamarákat akár a szakemberháttér, szakmai háttér területén, illetve a létszám tekintetében, hogy el tudják látni azt a feladatot megfelelő módon, amit ez a törvényjavaslat rájuk róni kíván, addig ezzel tulajdonképpen a felnőttképzés működését veszélyeztetik. Tehát erre mindenképpen szeretném felhívni most, itt ebben a részletes vitában is a figyelmet, hogy ebben a törvényjavaslatban ez az egyik legnagyobb hiba, hogy a kamarákat a szakmai szervezetekkel ellentétben ilyen hatalomhoz kívánják juttatni.
Tulajdonképpen a kamarák és a kamarák mögött álló vagy leginkább nem álló szakemberek fognak mindenről dönteni a felnőttképzésben, hogy ki mikor mit csinálhat, és kit mikor mennyire lehet megbüntetni. Ehhez bizony nagyon megalapozott gyakorlati tapasztalatra és elméleti szakmai háttérre van szükség.
Köszönöm a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés