DR. SCHIFFER ANDRÁS (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Először is szeretném elmondani, az LMP üdvözli ezt a zárószavazás előtti módosító javaslatot. A vitában elhangzott egyik javaslat az, ami úgy látszik, azért értő fülekre talált, nem volt tudniillik logikus indoka annak, hogy miközben nagyon helyesen a Médiatanács elnöke esetén már az előterjesztő kezdeményezte az újraválaszthatóság kizárását, az eredeti javaslat ezt fenntartotta a Médiatanács tagjaira nézve. Ezt az ellentmondást szünteti meg a zárószavazás előtti módosító javaslat, ezért ez mindenképpen üdvözlendő.
Amiért azonban magát az egész előterjesztést nem tudjuk támogatni, az annyi, hogy a Médiatanács összetételével kapcsolatos legfontosabb kifogást ez az előterjesztés sem pótolja. Akkor lehet szavatolni a közszolgálati média pártatlanságát, illetve a sajtószabadságot, hogyha van lehetőség arra, hogy a Médiatanácsban ne csak a Fidesz vegyen részt. Önök tettek arról, hogy még a Kereszténydemokrata Néppártnak se legyen lehetősége részt venni a Médiatanács munkájában, nemhogy az ellenzéki frakciók ebben részt vehetnének. Ezt bátran merem mondani, hiszen mi nem rendelkezünk frakcióval. Az lenne mégiscsak a tisztességes megoldás, hogyha a médiapluralizmus fölött egy többpárti, paritásos bizottság tudna őrködni.
Egyebekben pedig, ami még a zárószavazás előtti módosító javaslatot illeti, az LMP továbbra is fenntartja azt, hogy minden független intézmény esetén, ahol ráadásul az átlagosnál hosszabb hivatali időt szab meg a törvény, jó volna kizárni az újraválaszthatóságot. Ez igaz valamennyi úgynevezett független közjogi intézmény esetére. Azzal lehet szavatolni egy-egy ilyen intézmény, egy-egy ilyen tisztség esetén a függetlenséget, hogyha senki nem gondolkodhat abban, hogy esetleg az újraválasztás, az újraválaszthatóság érdekében politikai engedményeket kellene tennie. Éppen ezért magát a zárószavazás előtti módosító javaslatot támogatni tudjuk, az előterjesztést a zárószavazásnál pedig nem.
Köszönöm szépen. (Taps a független képviselők soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés