DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Azért örültem volna, ha itt a kecskeméti ügyekben minimum egy elhatárolódást megtesz. Nyilvánvalóan ez nem egy jó gyakorlat, ami ott történt, és valóban nyomozás zajlik az ügyben. Ezt a fajta nyomást elfogadhatatlannak tartom. Úgy látom, hogy önkormányzatok igyekeznek mindenféle és adott esetben törvénytelen eszközökkel is megfelelni ennek a nagy volumenű sportpolitikának, amelynek sajnos ilyen esetei is vannak, ez egy állatorvosi ló ebben a tekintetben.

A felcsúti stadionépítésről pedig egy konkrét mondatom lenne. Ez a stadion többe kerül, mint az első körben, első évben kiosztott társaságiadó-kedvezmények keretében a másik négy látvány-csapatsportág összes támogatása és a Magyar Olimpiai Bizottság összes támogatása együtt, egy 1800 lelkes kistelepülésen. Szerintem ez egy elfogadhatatlan dolog, államtitkár úr.

Abban reménykedem, hogy azért normalizálódik ez a politikájuk, és elhatárolódnak a későbbiekben a törvénytelen, ilyen jellegű sporttámogatási ügyektől (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), és végre visszatérnek a szakmai alapokra a társaságiadó-kedvezmény ügyében is.

Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu