BARTOS MÓNIKA, a fenntartható fejlődés bizottságának előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A fenntartható fejlődés bizottsága tegnap, március 25-én vette napirendjére a J/9805. számú jelentést és a jelentés elfogadásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot.
Az országgyűlési határozati javaslat tervezetét tárgyaltuk, hiszen a mi bizottságunk ülése után ülésezett a gazdasági és informatikai bizottság. Elmondható az, hogy élénk vita alakult ki a jelentés és a határozati javaslat tárgyalása során a bizottságban. A képviselők a jelentés általános vitára való alkalmasságát 13 igen, 1 nem és 1 tartózkodás mellett támogatták, az országgyűlési határozati javaslatot pedig 11 igen, 2 nem és 2 tartózkodó szavazattal bocsátották általános vitára.
Annak ellenére, hogy megoszlottak a szavazatok, mégis elmondható, hogy sok tekintetben egyetértés volt a bizottság tagjai között. Az, hogy miben volt különbség, azt képviselőtársaim bizonyára most majd az általános vitában elmondják, ismertetik. A bizottságot államtitkár asszony tájékoztatta arról, hogy több ezer szerződést kellett átvizsgálni, és a kiválasztott és követett módszertan eredményeként azokat az ügyeket vizsgálták, azokra fókuszáltak, amelyek nagy horderejűek, ahol a dokumentumok és a résztvevők fellelhetőek. Azt ki kell jelentenünk, hogy a bizottság tagjait megdöbbentette az, hogy a szerződések minimális töredékében szerepel csak bármiféle kötelezettségvállalás, legyen az környezet- vagy természetvédelmi előírás megtartása vagy például munkahelyek megtartására irányuló kötelezettségvállalás; ahol pedig szerepelt ilyen a szerződésben, ott is sokszor csak bizonyos határidőre vonatkozóan.
A bizottság tagjaiban több kérdés is felmerült, az egyik, hogy hogyan fordulhatott ez elő, a másik, hogy mi lesz ennek a következménye, és arról is beszéltünk, beszélgettünk, hogy a jelenlegi jogi környezet megfelelő-e ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni. Egyhangú volt a bizottság tagjainak azon véleménye, hogy itt nem állhatunk meg, és hogy ez csak a kezdet, az első lépés lehet. Ezt olyan módon is valószínűleg kifejezi a bizottság, hogy bizottsági módosító javaslattal élünk majd. Illetve megfogalmazódott az a gondolat is, hogy valamelyik albizottság, akár a mi bizottságunk albizottsága vagy másik albizottság a munkát valamilyen módon folytathatná.
Köszönöm szépen a szót, elnök úr. (Taps a kormánypárt soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés