CSÓTI GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! 81 évvel ezelőtt, 1932. április 8-án született Antall József, a rendszerváltoztatás miniszterelnöke. Most, amikor fejet hajtunk emléke előtt itt az ország házában, amely 2010 óta a nemzet háza is, érdemes feltennünk a kérdést: ki volt és mit tett Antall József?
(20.20)
Mindenekelőtt humanista demokrata volt, aki politikai célkitűzéseinek elérése során mindig betartotta a törvényességet és szem előtt tartotta az emberiességet. Elkötelezett magyar hazafi volt, aki lélekben, érzésben 15 millió magyar miniszterelnöke kívánt lenni. Kiemelkedő európai politikus volt, aki a magyarság problémáit európai összefüggésekben vizsgálta, aki ismerte a térség népeinek történelmét, ezért megértette a kor kihívásait, és azokra mindenki érdekeit figyelembe vevő válaszokat tudott adni.
Végül fia volt idősebb Antall Józsefnek, aki a szörnyű XX. század derekán lengyel menekültek, francia hadifoglyok és zsidó üldözöttek ezreit mentette meg, aki politikusként szembeszállt mind a német, mind pedig az orosz megszállókkal. Az ifjabb Antall Józsefnek tehát volt honnan merítenie emberséget, magyarságot, európaiságot.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nézzük meg, mit tett Magyarország kommunizmus utáni elsőként szabadon választott miniszterelnöke. Mindenekelőtt humanista demokrataként Magyarországon békés úton megteremtette a parlamentáris demokráciát, olyan közjogi és politikai intézményrendszert hozott létre, amely biztosította az ország politikai stabilitását. Ez tette lehetővé, hogy az elmúlt 23 évben minden kormány kitöltötte teljes mandátumát, ami egyedülálló egész Közép- és Kelet-Európában. Ez volt Magyarország sikerének egyik záloga 2002-ig, és ez ad biztos hátteret a 2010-ben elkezdett folyamatnak, amely a rendszerváltoztatás megkésett befejezését hivatott elvégezni.
Elkötelezett magyar hazafiként 1990 júniusában kijelentette, hogy lélekben, érzésben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. Azzá is vált. A Kárpát-medencében, a mai Magyarország határain kívül élő mintegy 3,5 millió magyar sorsát az akkor adott lehetőségek keretein belül egyengette, kisebbségi jogaik érvényesítésének kérdését kivitte az európai politika színterére. Ennek során minden esetben jogokat, érdekeket védett, miközben másokét soha nem sértette. Ezzel megteremtette a nemzeti kisebbségi kérdés kezelésének magyar modelljét, a békés utat, amely a kollektív jogok biztosítását a törvényesség betartásával, parlamentáris eszközökkel kívánja elérni.
Kiemelkedő európai politikusként nemcsak a transzatlanti gondolat elkötelezett híve volt, hanem felismerte a regionális együttműködés fontosságát, többek között létrehozta a visegrádi együttműködést, és aktívan részt vett más regionális és szubregionális formációk létrehozásában is.
Antall József történészként nagyon jól ismerte a múltat, értette korának politikai és társadalmi kihívásait, és elemző gondolkodóként sok tekintetben belelátott a jövőbe. 1991-ben pontosan felmérte Jugoszlávia felbomlásának folyamatát. Tisztában volt azzal, véres háború lesz, ha a világ nem ismeri el azonnal Horvátország és Szlovénia függetlenségét. Hosszú ideig hiába győzködte Bush elnököt, Margaret Thatchert és Helmut Kohlt - mire megértették szavát, sok vér folyt déli szomszédságunkban. Pontosan tudta, mi fog történni a Balkánon, Bosznia-Hercegovinában és később Koszovóban, ha a nemzetközi közösség nem lép fel határozottan a népek önrendelkezési jogának érvényesítése érdekében. Mindenben igaza lett.
Antall József egész életét, különösen politikai pályafutását szolgálatnak tekintette. Hitvallása szerint élt, amelyet így fogalmazott meg: "Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg nemzetemnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom." 1993. december 12-éig, korai tragikus haláláig tudta. Addig tette is.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés