PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Nekünk, veszprémieknek, Veszprém megyeieknek a biztonságos közlekedés, a munkahelyteremtés, a gazdaság és a turizmus fejlesztése, egyszóval a megye versenyképessége szempontjából - a rendszerváltás óta kormányzati ciklusoktól függetlenül - kiemelkedő jelentőségű a 8-as út fejlesztése.

2002 és 2010 között számos helyen többsávosítás, külön szintű csomópont-felújítás, új útszakasz építése történt, így például Székesfehérvár és Inota között, befejeződött a veszprémi elkerülő út csatári csomópontjának kiépítése, az út márkói elkerülő szakasza, elkészült a 710-es elkerülő és a 8-as főút 72-es utat összekötő külön szintű csomópontja.

(16.20)

Az érintett önkormányzatok pedig a Veszprém Megyei Gazdasági Kamara egyetértésével elkészítették a Veszprémtől Vas megye határáig tartó, a Várpalotát elkerülő és a Várpalota-Veszprém közötti szakasz nyomvonalának tervét, a hajmáskéri és az ösküi csomóponttal együtt, és a 8-as főút litéri csomópontjába csatlakozó, Veszprém-Gyulafirátót-Kádárta településeket elkerülő út megvalósításának terve és költségvetése is elkészült. 2010 óta azonban nem történt egy kapavágás sem a helyenként szinte életveszélyes szakaszok felújítása érdekében. Pontosabban igen, de nem a fejlesztések folytatódtak, hanem az egyre rosszabb állapotba kerülő út jelentős szakaszain az kátyúk és a nyomvályú miatt sebességkorlátozó táblák kerültek kihelyezésre.

Tisztelt Államtitkár Úr! Ön már válaszolt nekem hasonló témakörben föltett kérdésemre, és tudom, hogy ismeri az út jelentőségét, és a lehetőségeinek megfelelően maximálisan korrekt választ adott. Azonban el kell mondjam önnek, hogy a válaszához képest nem történt előremozdulás. Ezért kérdezném, hogy mit gondol: nekünk, Veszprém megyeieknek be kell érnünk a kormánypárti politikusoknak pozíciót biztosító és még csak nem is ülésező bizottságokkal, valamint a meg nem valósuló kormányzati ígéretekkel? Mikor és milyen ütemezésben kezdik meg végre a 8-as főút halaszthatatlan fejlesztéseinek folytatását?

Várom válaszát. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu