PATAY VILMOS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A 2011-ben elkészült magyar munkaterv - összhangban a Széll Kálmán-tervben és a konvergenciaprogramban vázolt célokkal - határozza meg azokat az intézkedéseket, amelyek célja a munkaerőpiac rugalmasságának növelése, a munkaerő versenyképességének javítása az ezt támogató képzési rendszer kialakításával, a munkahelyteremtés és a legális foglalkoztatás ösztönzése, a támogatott foglalkoztatás biztosítása azok számára, akik támogatás nélkül nem tudnak elhelyezkedni.
Miközben számos európai országban befagyasztották a minimálbér összegét, addig Magyarországon a minimálbér idén 5,4 százalékkal, 93 ezerről 98 ezer forintra nőtt. Ennek köszönhetően összesen 619 ezer munkavállaló jár jobban. 2010 óta a második Orbán-kormány 24,5 ezer forinttal emelte a minimálbért, nagyobb mértékben, mint a baloldali kormányok 2002-2010 között. Az első Orbán-kormány 2002-ben 40 ezerről 50 ezer forintra emelte a minimálbér összegét. Így a bruttó átlagkeresethez viszonyítva az 1998-as 28,8 százalékról 40,8 százalékra emelkedett a minimálbér 2002-re. (Dr. Józsa István: Az adója.) Ezt követően a szocialista kormányzat 2004-ig nem emelte a minimálbért, és később sem tudott érdemi változást elérni, így a minimálbér a bruttó átlagkereset 36,3 százalékára esett vissza.
Ennek fényében nem meglepő, hogy a baloldali pártok mind a mai napig nem tudnak elszakadni a minimálbérből élők sanyargatásától, hiszen Bajnai Gordon tervei szerint 66 ezer forintra csökkenne a minimálbér összege. A baloldali ellenzéki szövetség résztvevői nem tanultak a 2002-2010 közötti szocialista kormányok hibáiból, mert továbbra is érzéketlenek az emberek mindennapi problémái iránt.
Tisztelt Államtitkár Úr! Több százezer ember megélhetése szempontjából kulcsfontosságú a minimálbér folyamatos emelése. Ezért is kérdezem, mit tesz a kormány a minimálbéren élők megsegítése érdekében. (Dr. Harangozó Tamás: Bravó! - Taps a kormánypárti padsorokban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés