DR. SZÉL BERNADETT (független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Babák Képviselőtársam! Én arra bátorítom önt, hogy olvassa el az LMP-s módosító javaslatot, vagy nézze meg a parlament honlapján a felszólalásomat, mert úgy tűnik, hogy amit elmondtam, azt önnek nem sikerült megértenie. És én szeretném hozzátenni, hogy a nevekkel való viccelődés a négyéves gyermekem óvodai csoportjában is ciki, úgyhogy kérem, ne tegye, legalábbis hogyha énrólam van szó.
A Fidesznek pedig a figyelmébe ajánlom azt, hogyha munkahelyteremtésen fáradozik, akkor van két hely, ahol rögtön elkezdheti a munkát: az egyik az energiahatékonyság növelése, ezért cserébe kapott az ország egy 10 százalékosnak mondott rezsicsökkentést, a másik pedig a helyi gazdaság fejlesztése. Úgyhogy akkor álljanak neki, és adjanak már egy átfogó módosítást a szövetkezeti törvényre. Ha mindezt megteszik, akkor valóban el fogom hinni, hogy önök itt tényleg a munkahelyekért aggódnak. Ameddig ezt nem teszik meg, és ilyen törvényeket tesznek le az asztalra, addig viszont azt fogom gondolni, hogy már nem kiskapukat, hanem nagykapukat akarnak nyitni Magyarországon, ahol bárki, boldog-boldogtalan átbújhat, és az ország természeti értékeinek a kárára, a társadalom rovására pénzt kereshet ebben az országban. (Ertsey Katalin tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés