RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm szépen. Örömmel hallgattam államtitkár úr szavait, és azt hiszem, megállapíthatjuk, Budapest akkor fejlődik, ha a Fidesz-KDNP-koalíció áll a város és az ország élén. Gondolhatunk egyébként a sportarénára, a Nemzeti Színházra, a népligeti buszpályaudvarra, és még hosszasan lehetne sorolni. (Lukács Zoltán: Ezt olvasod?)
Örömmel veszem, hogy tizenhat év után végre befejeződik a Tüskecsarnok építése az uszodával együtt, és végre mozgási, sportolási lehetőséget biztosít diákoknak, egyetemistáknak, sportolóknak, még akkor is, ha ez a szocialistáknak éppen most fáj.
Külön öröm, hogy állami támogatással szinte minden kerületben jelentős sportlétesítmények épülnek, nálunk például fedett jégpálya, tizenkét műfüves ovi-focipálya, és most épp egy iskolai sportcsarnok építése kezdődött meg.
Köszönöm államtitkár úr szavait, és biztos vagyok benne, hogy a budapesti lakosok is érzékelni fogják, hogy mi a különbség a szabad demokrata és a fideszes városvezetés között. (Lukács Zoltán: Kemény vagy! - Taps a kormánypártok, az MSZP és a függetlenek soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés