SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Amint arról minden bizonnyal tudomással bírnak, Volner János képviselőtársammal közel három héttel ezelőtt határozati javaslatot nyújtottunk be tipikusan off-shore államokban bejegyzett és egyes esetekben több százmillió forint támogatást elnyert társaságok tulajdonosi szerkezetének vizsgálata érdekében.

Szerettük volna elérni, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálja a súlyosan visszaélésgyanús eseteket. Több tízmilliárd forintnyi támogatáshoz jutottak ugyanis olyan szervezetek, amelyek teljességgel átláthatatlanok, tagjaik egzotikus országokban bejegyzett szervezetek. Nyilvánvaló, hogy a Fejlesztési Minisztérium tudatában sincs a helyzet súlyának, ugyanis írásbeli kérdések sorozatát tettük már fel egészen az év eleje óta, érdemi választ egyetlen esetben sem kaptunk, pedig az általunk megvizsgált több mint ezer támogatásban részesült szervezet közel 10 százaléka teljességgel átláthatatlan. Vártuk tehát, hogy a vizsgálat elrendeléséhez miként viszonyulnak a kormánypárti, és vajon miként a szocialista politikusok. Úgy viszonyultak, hogy ma közösen, az MSZP és a Fidesz összeborulva, kéz a kézben leszavazta a bizottságban ezt a határozati javaslatot, tehát egyikőjük sem akar vizsgálatot.

Miért tettek így? Azért, mert világosan látható, hogy kormányváltás ide vagy oda, mindkét erőtér meglehetősen érintett. Emlékeztetem önöket a balmazújvárosi fideszes képviselő, Iszák László ügyére, aki 100 millió forintnyi forráselnyerés után egy Seychelle-szigeteki cégnek adta el a társaságát, de felhozhatom a Körmend Lakópark Kft. esetét is, amelyet a szocialista Nemény András alapított üzlettársaival, ez a cég 200 millió forint támogatáshoz jutott, és szintén egy Seychelle-szigetekinek adta el.

Kérdezem tehát államtitkár urat, nem gondolja-e, hogy a közpénzek átláthatatlan osztogatása, illetve ezzel egyidejűleg a nevezett politikai körök nyilvánvaló érintettsége okkal háborítja fel a közvéleményt. Önök fennen hangoztatják, hogy az off-shore lovagok kora lejárt. Nem gondolják, hogy ezek már kiüresített mondatok a történtek után? Vagy csak a forradalmi lendület beszélt önökből, és immár inkább (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.) az MSZP-től eltanult pénznyelő módszereket és trükkök százait alkalmazzák?

Várom válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu