DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Gyüre alelnök urat mint jogászkollégámat nagyra értékelem, ezért nem kioktatási szándékkal mondom, csak inkább emlékeztetni akarom arra, hogy például a polgári ügyekben, a szerződéses kapcsolatokban a felek kiköthetnek bíróságot. Tehát egyáltalán nem igaz az, hogy mindig előre meg lehet azt határozni, hogy egy jogvita mely bíróságot fogja terhelni, mert még nem is tudjuk azt, hogy egy adott szerződésből valamilyen jogvita fog kialakulni.
Tehát nagyon sokszor egyébként, főleg pontosan multinacionális cégek, erős közüzemi szolgáltatók azzal terhelik az ügyfeleket, hogy például kikötik a Fővárosi Törvényszék illetékességét, és ezért, mondjuk, egy vidéki polgárnak csak Budapesten van lehetősége pereskedni. Ezt jó lenne egyébként figyelembe venni. Tehát nem teljesen igaz az az állítás, hogy mindig a törvény előre megmondja, hogy hol kell eljárni. Igen, a törvény egy ilyen kiegészítő illetékességi szabályként a felek által kikötött bíróságot is lehetővé teszi.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés