BERTHA SZILVIA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A közfoglalkoztatás sokszor emberhez méltatlan körülményeiről nemegyszer próbáltam már különböző módokon párbeszédet kezdeményezni a kormánnyal, de érdemi válasz híján nem sikerült. Mint az ország oly sok problémájára, erre sem vevők.
A közfoglalkoztatási bér már önmagában is komoly társadalmi vihart kavart, hiszen nincs olyan ember, akit ne háborítana fel az a kijelentés, miszerint havi 47 ezer forintból meg lehet élni. De úgy látszik, a kormány még ennél is tovább megy, és április hónapban már azt várja el az emberektől, hogy 10-12 ezer forintból is képesek legyenek megélni egy hónapon keresztül, napi 6-8 óra munka mellett. Ezt jelenti ugyanis a bérfizetés átalakítása.
A kezdeményezéssel, hogy a heti bérfizetést havivá alakítják át, még akár egyet is lehetne érteni, sok minden szól mellette. De miért nem gondoltak bele abba, hogy aki megkapja a heti bérét, és a következőt csak egy hónap múlva fogja megkapni, az hogy fog abból a 10-12 ezer forintból egy hónapon keresztül megélni, sokszor a családjával, gyerekeivel együtt? És itt most százezrekről beszélünk, akiknek a napi megélhetése fillérre ki van számolva, hogy valahogy egyik napról a másikra lavírozzanak a számlák, a megélhetés és a jövedelem háromszögében.
Az önök meggondolatlan átalakítása kapcsán most sok ezer ember éhezik, vagy az uzsorások kezébe került. Önök beszélnek a munka becsületéről? Mit sugall ez a hozzáállás az emberek számára? Hogy a közfoglalkoztatásban végzett munka semmit nem ér, nem munkának tekinti a kormány, hanem könyöradománynak, az ott dolgozók utolsó rabszolgák, akikkel tényleg bármit meg lehet tenni. Pedig semmi mást nem kellett volna tennie a kormánynak, csak belegondolnia ezeknek az embereknek a helyzetébe, és ésszel elvégezni az átalakítást, hogy akik már benne vannak a heti bérfizetésben, azoknál meghagyni addig, míg számukra be nem fejeződik a közfoglalkoztatás, és az újonnan belépők számára havi bért állapítani meg.
Miniszter Úr... Államtitkár Úr! - bocsánat! (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Lesz még miniszter!) Kívánják-e valahogy megsegíteni a közfoglalkoztatottakat, kompenzálni számukra azt, hogy ilyen helyzetbe hozták őket, illetve segíteni nekik az uzsorások kezéből kikerülni? (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Várom válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés