DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársam! Engedje meg, hogy három dolgot hadd mondjak önnek. Tudom, hogy a múlt héten az ellenőrző albizottság ülést tartott, önök ott megjelentek, és a sajtó előtt ismét elmondták, amit el szerettek volna mondani.
Először is, nyugodjon meg (Gőgös Zoltán: Én nem vagyok ideges!), az ellenőrzésekre vonatkozó jelentés május végére el fog készülni, és a szerződésszegések jogkövetkezménye - ezt már többször elmondtam önnek - nagyon egyértelmű: aki szerződést szegett, annak megszüntetik a szerződését, és újra ki lesz írva a pályázat.
Másodszor: ön itt most megint szabálytalanságokról tett említést (Gőgös Zoltán: Nem én!), illetve azt mondta, hogy előre megbeszélték, azt mondta, képviselő úr, és arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy amennyiben törvénysértésről van tudomása, tegye meg a megfelelő intézkedést.
A harmadik: azért én szeretném önnek elmondani, hogy az önök ideje alatt egyáltalán nem volt példa arra, hogy a hasznosítással foglalkozó NFA ilyen átfogó ellenőrzést végzett volna, mint amilyen ellenőrzés most folyik az NFA-n belül.
Még egy nagyon fontos dolog, tisztelt képviselőtársam: én azt gondolom, hogy az önök felvetését ott a bizottságnál az ellenőrző bizottság elnöke megcáfolta.
Tisztelt Képviselő Úr! Én azt szeretném önnek mondani, hogy azért vegyen néhány adatot figyelembe. Először is, az NFA eddig 65 ezer hektár termőföld hasznosítására írt ki pályázatot, 1600 szerződést kötött meg, tehát 1600 új földhasználóval gyarapodott az agrárium. A 20 évre szóló haszonbérletek 75 százalékát természetes személyek, azaz kis és közepes családi gazdaságok kapták, illetőleg múlt héten a magyar kormány további 200 ezer hektárra hirdetett meg haszonbérleti pályázatot. (Gőgös Zoltán közbeszól.) Képviselő úr, én nagyon nagy tiszteletben tartom az ön államtitkári munkáját, de ha ön államtitkárként odafigyelt volna, hogy az önök ideje alatt olyan konstrukciót dolgozzanak ki, ahol a helybeli gazdák nyernek (Gőgös Zoltán: Idő van!), akkor, azt gondolom, az önök kormánya is sikeresebb lett volna.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés