DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azt mondja, hogy pár devizahitelesen segített a kormány. Nem tudom, a matematika szabályai szerint jelen pillanatban 320 ezer hiteles, illetve hitelszerződés jutott valamilyen jellegű kedvezményhez - ez szerintem a "párnál" mindenképpen több.

Ön is nagyon jól tudja, tisztelt képviselő úr, hogy a devizahitelesek problémája nagyon sokrétű, és különböző célcsoportjuk eltérő támogatást és eltérő jellegű segítséget igényel. A kormány az elmúlt két esztendőben gyakorlatilag minden típusú devizaadós-problémára próbált megoldást kínálni. 170 ezren éltek azzal, hogy a végtörlesztés során rendezzék örökre ezt az adósságot. Ez 980 milliárd forint hitel visszafizetését jelentette, és egyébként ez a lakossági devizahitel állományát majdnem egynegyedével csökkentette.

Az árfolyamgát rendszerébe a legfrissebb adatok szerint 141 ezren - nem páran, 141 ezren! - jelentkeztek be. Maga a hitelösszeg, amivel bejelentkeztek, több mint 1000 milliárd, és hozzátenném, hogy azok, akik már beléptek az árfolyamgát rendszerébe, már eddig is több mint 7 milliárd forint kamat megfizetése alól mentesültek.

A Nemzeti Eszközkezelő eddig 3500 ingatlan felajánlását fogadta be, és ebben az esztendőben ez a szám akár 10 ezerre is növekedhet. Ehhez a szükséges fedezet a költségvetésben megtalálható: 33 milliárd forint. És tisztelt képviselő úr is nagyon jól tudja, hogy a szociális családiház-építési program is elindult.

Hozzátenném még, hogy a kormány megtette azokat a lépéseket is, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ha kell, tovább finomítsa ezeket az eszközöket, és lehetővé teszi azt, hogy egyre szélesebben tudják igénybe venni a rászoruló családok ezeket a lehetőségeket.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu