DR. SZÓCSKA MIKLÓS, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Való igaz, hogy a nyugdíjrendszer közelmúltbeli változtatásának keretében történt meg a közszférában alkalmazandó nyugdíj-politikai elvekről szóló kormányhatározat elfogadása, és ennek alapján minden érintettnek mérlegelnie szükséges, hogy nyugdíjas lesz vagy dolgozik az állami szektorban. A nyugdíj ugyanis eredeti funkciójában, mint a társadalombiztosítási rendszer egyik alappillére, az időskori megélhetés alapját szolgáló jövedelemarányos keresetpótló és nem keresetkiegészítő ellátás, amely a jogosultnak az inaktívvá válására tekintettel beálló keresetveszteségét hivatott kompenzálni. Tehát ez egy nagyon fontos distinkció. De ugyanakkor mindez nem jelenti azt, hogy az eddig foglalkoztatott, öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött és az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerzett egészségügyi dolgozók további foglalkoztatásának egy abszolút tilalmát mondta volna ki ez a határozat. Tehát abszolút nem erről van szó. Amennyiben a munkáltató különösen fontos érdeke vagy alaptevékenysége indokolja, és az egészségügyi területre ez általánosan jellemző, a munkáltató a kormány véleményének kikérését követően tovább foglalkoztathatja őket.

Tehát nem egy általános érvényű kényszernyugdíjazásról beszélünk, és nagyon fontos, hogy pontos számadatokról beszéljünk. Az első körben ez körülbelül 3100 dolgozót érint, az interpelláció számaival ellentétben, a gazdasági társaságok visszaalakítása egészíti ki ezt a képviselő úr által említett számra. A kormányhatározat rendelkezik arról, hogy az állami szférában a költségvetési szerv munkáltatók által közalkalmazotti vagy kormányzati szolgálati jogviszonyban álló, az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött és a szükséges szolgálati időt megszerzett dolgozók jogviszonyának megszüntetéséről kell a munkáltatónak intézkedni, kivéve, ha a munkáltató különösen fontos érdeke vagy a költségvetési szerv alaptevékenysége ezen dolgozók továbbfoglalkoztatását indokolja.

(14.40)

Ez utóbbi esetben a kormány támogató véleménye szükséges a továbbfoglalkoztatáshoz.

A munkáltató egészségügyi szolgáltatónak is érdeke, hogy az egészségügyi ellátás biztonságos működtetéséhez szükséges humán erőforrás rendelkezésre álljon az intézményben, és ebből adódóan valamennyi olyan esetben, ahol a nyugdíjas korú munkavállaló tevékenysége a megfelelő színvonalú egészségügyi szolgáltatás nyújtása érdekében szükséges, a munkáltató támogatása biztosított a továbbfoglalkoztatás tekintetében. Tehát ez egy határozott eljárásrend szerint történik, szervezett formában történik, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet a megfelelő űrlapokkal, szervezett módon készítette elő a mentesítési kérelmek összegyűjtését. A kiértesítések folyamatosan történnek.

Itt szeretném elmondani, hogy a képviselő úr által adott számarányok nem a valóságot tükrözik, mert folyamatosan történik a kiértesítés. Jelenleg is folyamatosan történik. Ha téves számokat mondunk be, ez elbizonytalaníthatja a munkavállalókat, tehát inkább majd a végén vonjunk mérleget, ezt tanácsolom.

A kormányhatározat az egészségügyi ágazat tekintetében kivételként állapítja meg, hogy a nyugdíjazásra tekintettel egészségügyi dolgozók megüresedett álláshelyei betölthetőek; hiszen eddig is volt és ezután is lesz olyan, aki nyugdíjba vonul, az álláshely nem szűnik meg.

Szintén az egészségügyi ágazatban az ellátás biztonságos működtetéséhez szükségesen, akiknek a munkájára feltétlenül szükség van, indokolt a kieső jövedelmük kompenzálása, ezzel a további munkavállalás ösztönzése, és rendelkezésre áll a forrás. Tehát értelemszerűen adható. Vannak olyan esetek, amikor esetleg a munkáltató ezt nem tartja indokoltnak, de minden forrás rendelkezésre áll, és a jogi lehetőség rendelkezésre áll, hogy a kompenzációban részesüljenek. (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Röviden ennyit szerettem volna mondani. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu