GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben egy konferencia keretei között ezekről a kérdésekről beszélgettek hozzáértő emberek, és az Európai Bizottság elnöke, Barroso úr a párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet egy videoüzenet keretei között. Nyilván az európai szociális modell keretei között ezek a kérdések fontosak. A konferencián az európai uniós biztosunk, Andor László is rögzítette álláspontját. Ő a munkavállalók szervezettsége kérdéskörét érintette, a munkaügyi kapcsolatok fontosságáról beszélt. Hozzátette azt is, hogy van tennivaló a dologban. Czomba képviselőtársam, aki itt ül foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárként köztünk, az én ismereteim szerint szintén olyan célokat fogalmazott meg, ami a párbeszéd fenntartását, a szociális partnerek jogalkotásba történő minél intenzívebb bevonását irányozta elő, és hasonló típusú kérdéseket forszírozott. Kicsit furcsának tűnik ez az ő szájából, hiszen gondoljunk bele abba, hogy az elmúlt esztendőkben hogyan és miképpen születtek törvények sokaságai ebben a Házban egyéni képviselői indítványokon keresztül, ami nem véletlenszerű volt, nem akarom elvitatni ennek a jogosultságát, csak azt akarom hozzátenni, hogy alapvetően azért fogalmazódtak meg így, hogy ne kelljen az érdekegyeztetés mechanizmusrendszerén átfuttatni ezeket a törvénytervezeteket.

Gondoljanak csak bele, miért furcsa még ezen kívül a dolog. Az Országos Érdekegyeztető Tanácsot megszüntették, a munkaügyi tanácsokat likvidálták. Egy éj leple alatti sztrájktörvényt hívtak életre, amely nem könnyíti például akár a tanárok, akár a BKV-dolgozók sztrájkolási lehetőségének a kialakítását. Vagy éppen a munka törvénykönyve, amely oly sok jót hozott az elmúlt közel egy esztendőben az emberek számára. A műszakpótlékok megvonásától, csökkentésétől elkezdve, a szabadságnak a távolléti díjra való átszámítása az átlagkereset helyett, ami megint csak forráscsökkenéseket hozott. Vagy olyan típusú kérdések, amelyek a szabadság tekintetében több százezer embernek nem adják meg azt a megszerzett jogot, amely alapján a pótszabadságukat igénybe tudnák venni. De a kollektív szerződésről is lehetne beszélni, amely vonatkozásában azon munkaadók, akik állami tulajdonban vannak, nem köthetnek kedvezőbb feltételek keretei mellett szerződéseket a munkavállalóikkal. Vasárnapi pótlékról, sok minden egyéb másról már nem is beszélek.

A kérdéseim mind-mind ehhez kapcsolódnak. Miért kellett ezt a folyamatot végigvinni az OÉT, a munkaügyi tanácsok, a sztrájktörvény, a munka törvénykönyve tekintetében? Miért nem akkor tettek olyan intézkedéseket, ami a szociális párbeszédről szól, amikor csökkentették a béreket, amikor elkoboztak, amikor (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) megszorításokat tettek? Akkor kellett volna kicsit a szociális párbeszéd intézményrendszerét kitágítani! (Közbekiáltás a Fidesz padsoraiból: Ülj le!) Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu