MICHL JÓZSEF, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Minden ügyünkben mindig megállapítjuk, hogy sok jó megoldás lehetséges. Most azt gondolom, hogy a felsőoktatási törvénynek ez a változtatása pontosan erre egy jó példa, merthogy egy eredeti javaslatot, ami szintén alkalmas volt arra, hogy megoldja azt a nehézséget, amivel a felsőoktatás küzd, egy másik jó megoldásra cseréljük most ki.

A politika feladata mindig a lehetőségeket és az igényeket, kéréseket, javaslatokat úgy találkoztatni, hogy a lehető legjobb megoldás szülessen, és ezért a politika a felelős. A szakmát természetesen mindig meg kell hallgatni - meg is tesszük -, a szakma vitájára oda kell figyelni, de a döntés a politika felelőssége. Amikor az 1990-es évek elején az amerikai rektorok jöttek segíteni Magyarországra a magyar felsőoktatásnak, akkor folyamatosan dobálóztak gazdaságossági mutatókkal, amire valaki azt találta nekik mondani, hogy ha az amerikai méreteket figyelembe vesszük, akkor az egész Magyar Köztársaságot be kellene zárni, mert úgy gazdaságtalan, ahogy van. Ezt a felsőoktatásra és az oktatásra, az egészségügyre, a szociális területre, rengeteg mindenre mindig elmondhatjuk, és el is mondjuk, hogy ha csak gazdaságossági szempontokat figyelembe véve irányítanánk, akkor semmi értelme nem lenne hozzáfogni, mert azzal nem lehet rendet tenni benne. Mégis azt természetesen tudjuk, hogy pénzből és bevételből kell gazdálkodni, forrásokat kell teremteni ahhoz, hogy valamit létre tudjunk hozni, meg tudjuk teremteni - s a felsőoktatásra ugyanígy áll ez a dolog -, mégis, ha az első számú szempontnak a gazdaságosságot tekintenénk, akkor nagy hibát vétenénk, nagyon rossz úton járnánk.

Ha az amerikai felsőoktatást egyébként a lélekszámhoz arányítjuk, és ugyanezt levetítenénk a magyar lélekszámra, akkor Magyarországon 131 felsőoktatási intézménynek kellene működnie, merthogy az USA-ban az arányok ezt mutatják. Nem ezt tesszük természetesen, merthogy nem tudnánk ezt megfinanszírozni, mégis az a cél és az a törekvés, hogy a felsőoktatást gazdaságossá tegyük a szó jó értelmében, vagyis hogy meg tudjuk oldani azt, hogy mindazt a forrást, amit az éves költségvetésből, Magyarország költségvetéséből, a megtermelt javakból felsőoktatásra tudunk szánni, azt a lehető leghatékonyabban és a lehető legjobban használjuk fel. Ehhez teremtődött az a gondolat, hogy ez két csatornán keresztül történjen: az egyik maga az állam legyen a magyar adófizetők befizetéseiből, a másik pedig az a fél, aki ebben a rendszerben részt akar venni, aki ebből javakat akar a maga számára szerezni.

Ennek a következtében került sor arra a javaslatra, hogy a teljes állami ösztöndíjasok mellett egy nagyobb aránya legyen a részösztöndíjasoknak a magyar felsőoktatásban. Ez volt az, ami nagyban kiváltotta a hallgatók nemtetszését és elégedetlenségét, és aztán sok érdekes momentumhoz vezetett. Sok érdekeset tapasztalhattunk az elmúlt hónapokban - mindenféle önjelölt hallgatói szervezetek feltűnését -, maguk között a hallgatók között is kemény, mondhatjuk azt, hogy harc született. Örülök annak nagyon, hogy a hallgatói önkormányzat határozottan és keményen kiállt a tekintetben, hogy márpedig ő a demokratikusan megválasztott képviselet, és mint ilyen, neki van arra felhatalmazása és jogosítványa, hogy ebben a vitában a hallgatókat képviselje, és ebben a vitában, ebben az egyeztetésben a minisztériummal tárgyaljon.

Amikor a most elénk került törvényjavaslatot megismerhettük, akkor azt gondolom, hogy egy olyan kompromisszum és egy olyan jó megoldás született, amely nagyban fogja segíteni a továbblépést, mégpedig azért, mert a fő csapásról - bocsánat a kifejezésért - nem távolodtunk el, hanem azt a célt továbbra is szem előtt tartottuk, hogy a közös teherviselés egyrészről megvalósuljon, másrészről pedig a minőség érdekében való továbblépést ez a döntés segítse.

A minőségben való továbblépéshez hadd tegyek egy kis zárójelet; ezt több helyen is elmondtam, és ezt nehezen tudom magamban tartani. Azt azért ezekben a tüntetésekben meg a hallgatói felszólalásokban folyamatosan hiányoltam, hogy például egyetlenegyszer sem hallottam az oktatói kar magasabb színvonaláért küzdő felszólalásokat a hallgatók részéről, például azt a követelést, hogy amennyiben elmarad egy előadás, elmarad egy óra bármelyik felsőoktatási intézményben, akkor annak vagy milyen szankciói legyenek, vagy milyen módon kelljen azt az oktatónak pótolnia. Még egy zárójelet hadd tegyek: a napokban panaszkodott egy várandós kismama nekem, aki mesterszakra jár, hogy felutazott vidékről Budapestre az előadásra, egy kurzus, egy tantárgy lett volna azon a napon néhány órában, és elfelejtették értesíteni őket, hogy elmarad az óra, ott tudták meg; nem jött a tanár, nem tartotta meg az előadását.

Reméljük, hogy ezekre - és biztosan sorolhatunk még néhány ilyen észrevételt - a jövőben is nagyobb figyelme hárul a hallgatói önkormányzatnak, különösen pedig természetesen az intézmények vezetőinek, hiszen az ő dolguk az, hogy az a felsőoktatásban természetes és alapvető cél, hogy az óra szent, mindenhol egyformán megvalósuljon. Azt a megoldást, hogy emeljük meg az állami ösztöndíjasok létszámát, és azt az igényt teljesítsük, ami a hallgatók és a jelentkezni vágyók részéről jött, hogy az állam az állami teljes ösztöndíjasok számát olyan magasra emelje, mint a korábbi esztendőkben volt, az oktatási kormányzat túlszárnyalta.

(10.50)

Köszönet ezért miniszter úrnak, az államtitkárságnak, merthogy az a kérés többet kapott, a kérésre több válasz érkezett, nagyobb csomag, nagyobb válasz érkezett az igényre, merthogy mindenki bejuthat ma állami ösztöndíjasnak, aki a pontszámát megszerzi - ez megint egy nagyon fontos szempont -, ami ráadásul nem is egy magas pontszám, amit el kell érni. Mindenki bejut állami ösztöndíjas képzésre, aki ezt a pontszámot eléri, és az adott intézményben kapacitás rendelkezésre áll.

Ahogy megismerhettük az elmúlt hetekben, államtitkár úr is nyilatkozatában jelezte az idei felvételizők létszámát és ezzel összefüggésben a kapacitásszámot is. Mindenki nyugodt lehet, aki becsületesen tanult a gimnáziumban, tisztességesen készült fel az érettségire és a felvételire, bejuthat állami ösztöndíjas képzésre. Azok számára pedig, akik az önköltséges formát választják, a jövőben is biztosítani kell szintén a tanulás lehetőségét. Ez a lehetőség akár attól is eltérhet, hogy nála megszabjuk, hogy hány évig lehet ott a felsőoktatásban. Aki a saját pénzén akar tanulni, hadd tanuljon akár nyugdíjas koráig, ennek semmi akadályát nem látom, és azt gondolom, hogy az a helyes, hogy ha valaki képezni akarja magát, erre van kapacitás, van lehetőség a magyar felsőoktatásban, az hadd tegye. Az az igény tehát, hogy mindenki bejuthasson, aki tisztességesen tanult, az alapvető lécet átugrotta, azok számára lehetővé váljék, most megvalósul.

Furcsállom azt a hozzáállást természetesen, amit Hiller Istvántól az imént hallhattunk. Jelezte valóban a bizottsági ülésen, hogy majd itt fogja kifejteni a véleményét. Ebben a véleményben azt a kérdést fogalmazta meg, hogy mi a probléma. A probléma fölsorolásából van olyan, amivel abszolút egyet tudok érteni, talán tovább is bővíteném. Természetesen probléma és gond az, hogyha Magyarországot a fiatalok elhagyják. Ez nem új keletű dolog, mint ahogy nagyon jól tudjuk, hiszen Hiller István minisztersége idején is el lehetett menni Magyarországról, sőt erre még a miniszter külön föl is szólította a fiatalokat. Ennek ellenére nagyon sok fiatal úgy gondolja ma is, hogy itthon szeretne boldogulni.

Azokról pedig, akik ki akarják próbálni magukat a határon túl, senki ne feltételezze előre és ne döntse el előre, hogy az illető meddig kíván külföldön lenni, meddig kíván külföldön tanulni vagy munkát végezni, és mikor kíván hazajönni. E tekintetben is azt gondolom, nagyon helyes az a megfogalmazás, amit az imént is hallhattunk államtitkár úrtól, vagyis hogy nem szeretnénk megkötni senkit, mindenkinek a lehetőség nyitva áll, ha külföldön szeretne boldogulni. Annyit kérünk, hogy ha 20 éven belül nem kíván hazatérni, akkor bizonyára nagyon jól érzi magát azon a helyen, ahol van, bizonyára megfelelő egzisztenciát tudott magának megteremteni, akkor annyival járuljon hozzá a magyar felsőoktatáshoz, a jövőhöz Magyarországon, hogy azt a költséget megtéríti a magyar állam számára, amibe az ő diplomáztatása került.

Azt, amit Hiller István problémaként vet föl, ami a szellemi elvándorlás és a kivándorlás, én azzal bővíteném ki, hogy még súlyosabb gond az, hogy nagyon kevés Magyarországon a születésszám, alacsony a születésszám. Azt gondolom, ezt mindig mellé kell tenni, mert amellett, hogy elmennek, ez is egy súlyos probléma, de a másik súlyos gond az, hogy csökken a születésszám vagy legalábbis nagyon alacsony még mindig. Jó lenne, hogyha valóban ezen a területen is a felsőoktatásba való bejutás megkönnyítése a családalapításban is segítséget nyújthatna. Jó érzés látni valóban több alkalommal is kisgyermekes szülőket is a felsőoktatásban.

Én azt gondolom, hogy ott viszont egy súlyos tévedése van Hiller Istvánnak, hogy a jelentkezésszám csökkenése esetén nem arról van szó, hogy az idén érettségizettek vagy a most érettségizettek jelentkezési száma csökkent volna drasztikusan. Az eddigi elemzések azt mutatják, hogy nem itt van a csökkenésszám jelentős hányada, hanem azoknál, akik felnőttfejjel, a későbbiekben jelentkeztek a felsőoktatásba. Az elmúlt időszakban nagy részük, aki szeretett volna diplomát szerezni, azt megtehette, és meg is tették az elmúlt 20 esztendőben, nagyon sok levelező tagozatos képzésben a felsőoktatásban rengetegen szereztek diplomát. Valószínű, hogy ennek a korosztálynak a kisebb érdeklődése jelenti ezt az alacsonyabb jelentkezésszámot.

De még ha úgy is lenne, ahogy mondja képviselőtársam, szerintem akkor se azt hasonlítsuk össze, hogy hányan jelentkeznek, hanem hogy hányat vesznek fel végső soron a magyar felsőoktatásba, erre pedig most már csak néhány hetet kell várnunk, és meg fogjuk látni, hogy magasabb létszámban jutnak be a felsőoktatásba állami finanszírozott létszámban a magyar fiatalok, mint az elmúlt esztendők bármelyikében.

Azt viszont reméltem, hogy még beleszorítja a 20 percébe Hiller István, hogy tájékoztasson bennünket, hogy most akkor mi az igazság a szocialista képviselők és a szocialista szakértők körében azzal összefüggésben, hogy a szocialisták szeretnének tandíjat bevezetni vagy nem szeretnének. Nagyon érdekes, hogy Kunhalmi Ágnes, a Szocialista Párt elnökségének tagja éppen valamelyik reggel a televízióban egyértelműen hozta újra nyilvánosságra és erősítette meg, hogy csak az első évfolyamon kívánnak tandíjmentességet biztosítani a magyar fiataloknak, és onnantól kezdve pedig - még egy kellő homállyal persze lefedve - tandíjat fognak bevezetni, amennyiben a következő évtizedek valamelyikében mégis kormányra kerülnének.

Én azt vártam, hogy most Hiller István megnyugtatja a magyar közvéleményt, hogy bármikor a jövőben egyszer majd, ne adj' isten, kormányra kerülnének, akkor nem tandíjat kívánnak bevezetni, hanem ezt a jó megoldást, amit most a Magyar Országgyűlés tárgyalhat és elfogadhat, kívánják ők is továbbfejleszteni és továbbvinni, vagyis azt, hogy nincs tandíj, hanem állami ösztöndíj van, és azok pedig, akik nem ütik meg a lécet, akik nem tudnak bejutni azzal a pontszámmal, amivel a felsőoktatásban állami ösztöndíjat lehet elnyerni, költségtérítést fizessenek. A tegnapi napon Sós Tamás is ezt erősítette meg, hogy a szocialisták tandíjat szeretnének bevezetni a felsőoktatásban. Tehát jó lenne majd, ha a délutáni vitában erre visszatérnénk, és akkor pontosan láthatnánk, hogy valóban így van-e, lesz-e tandíj akkor egyszer majd, valamikor, ha ne adj' isten, a szocialisták kerülnének kormányra.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Én szeretném megköszönni az államtitkárság munkáját, azt a nagyon kreatív és kompromisszumkész hozzáállást, amivel a magyar fiataloknak segítették azt, hogy az ő igényeiket újra végiggondolva, javaslataikat komolyan figyelembe véve és a rektorok álláspontját is méltányolva egy olyan új javaslattal állt elő államtitkár úr, amint - ahogy mondtam az elején - az egyik jó megoldást kicserélte egy másik jó megoldásra. Ehhez gratulálok, és támogatásunkról biztosítom.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypárti sorokból.)

Forrás: parlament.hu