VÁGÓ SEBESTYÉN, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A Jobbik-frakció jelen lévő bizottsági tagjai is tartózkodtak a szavazásnál, ugyanis a jelenlegi formájában nem találjuk alkalmasnak ezt a módosítót arra, hogy ténylegesen változtasson a jelenlegi helyzeten, változtassa a fogyatékossággal élők helyzetét az országban. Hasonló indokokat is soroltunk fel, mint a baloldali képviselők.

Mi is üdvözlendőnek tartjuk azt, hogy végre a fogyatékossággal élő személy fogalma, illetve a fogyatékos személy fogalma jobban tisztázásra kerül, jobban igazodik akár a nemzetközi jogszabályokhoz is. Viszont aggályosnak tartottuk azt, hogy ennek egyéb következményei nem lesznek. Az előterjesztői válaszból azt szűrhettük le, hogy az ellátottak száma az alapján, akik fogyatékossági ellátásban részesülhetnek esetleg, az ő körük nem bővülhet, így nem más marad az új fogalommeghatározás, mint egy nemzetközi jogszabályoknak való megfelelés, de annak gyakorlati haszna nem nagyon lesz ténylegesen az életben.

Ezenkívül szintén szóba kerültek az emelések is. Az emelés üdvözlendő mind a két szempontból, a vakok személyi járadéka és a fogyatékossági támogatás szempontjából is, de ahogy az előterjesztői expozéban elhangzott a bizottsági ülésen, ötéves lemaradásban van az ország ezzel az emeléssel kapcsolatban, így az elmúlt öt évben akár a lemaradás hosszát tekintve, akár az azóta eltelt időben tapasztalható inflációt tekintve, nagyon kevésnek értékeljük mindkét juttatás esetében az emelést.

Ezenkívül szóba került még az akkreditáció, hogy az milyen folyamatban van, hogy áll, mennyi új cég jöhet be esetleg a képbe, hogy az azokat az ebben a módosításban is nevesített fogyatékossággal élő személyeket, akik nem integrálhatók a munkaerőpiacra, milyen cégek milyen számban tudják majd esetleg felszívni.

És szóba került az akadálymentesítés kérdése is. Mi is aggályosnak tartottuk a határidő kikerülését. Nekünk az volt a véleményünk ezzel kapcsolatban, hogy ez nem azt fogja jelenteni, hogy most azonnal be akarják majd tartani ezt az akadálymentesítési szabályt az érintettek, hanem inkább a további elhúzódását fogja jelenteni ennek a folyamatnak.

Köszönöm szépen, és elnézést kérek a csúszásért. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu