Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nagyon nehéz érzelmek nélkül visszatérni a vita szakmai medrébe és keretei közé, főleg azok után, hogy a tőlem jobb kéz felől ülő képviselőktől olyanok hangzottak el, hogy itt adatgyűjtés, megfigyelés következik be a hallgatók kapcsán; amiben önöknek egyébként van rutinjuk (Derültség.), tehát érdekes, hogy pont önök vetik mások szemére. De tényleg térjünk vissza a szakmai keretek közé!

Azt mondják önök, attól sem kellene félni, hogy Magyarországról tömegével vándorolnak ki a fiatalok. Könyörgöm, ezen túl vagyunk. Aki a KSH adatsorait tanulmányozza, azon KSH adatsorait, amely szervezetet én nem kritizáltam, de a hiányos eszközparkja miatt elmondhatom azt, hogy bizony még ő sem látja a maga egészében a problémát, kivándorlási szinten már az önök kormányzati ciklusa előtt, a nyugat-európai tükörstatisztikákat megvizsgálva és összevetve a hazai adatokkal, látható volt, hogy mintegy 300 ezren hiányoztak az országból. Jelentős, igenis mérhető részük fiatal, jól képzett, és Magyarország számára rengeteg adót fizetni képes és Magyarországot gyarapítani képes emberekről van szó.

Azóta ez a helyzet tovább eszkalálódott. Nyilvánvaló, hogy továbbra is leginkább a nyugat-európai tükörstatisztikákból tudunk kiindulni. De még ez sem fedi a teljes képet, hiszen mi van azokkal, akik feketén dolgoznak, akik nem tudták megtalálni a számításukat a legális gazdaságon belül Nyugaton, de mondjuk, egy devizahitel itthoni fizetési kényszere kint tartja őket a szürkegazdaságban vagy éppen nem bejelentett munkakörökben. Őket még mindig nem látjuk. Tehát túl vagyunk azon a problémán, amit a balliberálisok és az a szocialista kör, amely részben előidézője ennek a problémának, még csak most vizionál, és nem is kezel egyébként a saját súlyán.

Amikor pedig azzal jönnek, hogy egy EU-alapelvbe vagy több EU-irányelvbe ütközik az, amiről itt szó van, és aminek mi az alapfilozófiáját egyébként támogatjuk, akkor egészen elképesztő következtetéseket lehet levonni. Mégis, valamilyen okból a magyar parlamentben ülő, politikusnak nevezett emberek azt mondják, hogy helyénvaló az, hogy a Magyarországon képzett szakember, miután Magyarország jótáll az ő kiváló képzésének költségeiért, élete végéig egy másik országot gyarapítson, pusztán azért, mert az a másik ország a brüsszelita kolhoz tagja, és a Magyarországot ért járulékos hátrányokat, sérüléseket ők elfogadhatónak tartják. Na most, ha ilyenek szavaznak a magyar parlamentben a magyar érdekeket szolgáló egyéb törvényekről, akkor bizony van félnivaló abban az esetben, ha az ő erősödésüket mutatja ki bármilyen kutatóintézet.

Viszont arról is beszélnünk kell, hogy amellett, hogy én támogatom az alapfilozófiáját annak, hogy Magyarország ne képezzen a külföld számára kiváló szakembereket, azt is el kell mondanunk, hogy egy átlagos magyar fiataltól több dolgot nem lehet elvárni. Nem lehet elvárni tőle azt, hogy itthon maradjon a jelen gazdasági körülmények között, ha nem adunk neki olyan motivátorokat, és nem biztosítunk olyan alapfeltételeket, amelyek lehetővé teszik az ő itthon maradását. Ez pedig három lábon áll.

Az egyik, ami idetartozik, egyértelműen a munkaerő-piaci helyzet, amit nem szeretnék túlragozni, hiszen ezerszer beszéltünk arról, az önök egymillió ígért munkahelye ellenére nincs egész és nincs minőségi munkahelytömeg Magyarországon. Tehát nagyon sokan azt látják, hogy nem tudnak itt érvényesülni. A második ilyen, ami a leginkább idekapcsolódik egyértelműen, a felsőoktatás kérdésköre: az, hogy tandíj vagy tandíjnak becézett költségek léteznek-e a rendszerben, milyen a hozzáférhetősége a rendszernek. És még egy nagyon fontos tényező van, amiről eddig önök nem ejtettek szót, ez a rendszer nemzetközi összehasonlíthatósága. Tehát adott esetben Ausztriában vagy Skandináviában, ahol például ingyenesen el lehet kezdeni a felsőoktatást és még külföldi rutint is lehet szerezni, nincsenek-e olyan komparatív előnyök, amelyekkel szemben a magyar rendszer jelen pillanatban nem tud mit felmutatni.

(15.10)

Nekem nem az a bajom, ha valaki elmegy pár évre külföldre és tapasztalatot szerez, hiszen ha aztán visszajön és gyarapítja a nagyobb tudástömegével az országot, akkor ez Magyarországnak jó. Az én bajom az, hogy több száz kivándorolt magyar fiatallal való kapcsolatfelvétel és beszélgetés után elmondhatjuk, hogy jellemzően nem akar mindenki visszatérni Magyarországra, és ez óriási baj, Magyarország számára hatalmas vérveszteséget jelenthet, ha nem fordítják vissza.

Végül pedig a harmadik pillér, ami már részben szóba került, de nem a maga súlyán, az az otthonteremtés nehézsége. Itt is beszéljenek a számok: 140 ezres átlagfizetésből nem lehet a budapesti 350 ezres négyzetméterárakat kifizetni, de a vidékieket sem. Tehát fel kell tudni mutatni olyan motivátorokat a felsőoktatásban érintett fiatalok számára, amelyek képesek őket itthon tartani, de ez a munkahelyteremtés terén nem sikerült, a felsőoktatás terén legalábbis kérdéses, hogy sikerült-e, az otthonteremtés címszava alatt pedig nem találunk semmit. Találunk a költségvetésben egy otthonteremtési sort, de tetszik tudni, mi van benne és ez mit tartalmaz? Az árfolyamgát 2.0-nál az önrész kiegészítését a bajba került hitelesek számára. Ez önmagában jó, a hitelesek megsegítése is jó. De ez nem otthonteremtés, mert ez nem teremt új otthonokat. Ez egy félrevezető költségvetési sor, aminek a kiigazításával és pár milliárd vagy pár tízmilliárd átcsoportosításával az otthonteremtésben igenis lehetne eredményt elérni, így lehetne itthon tartani fiatalokat.

De beszéljünk pár szót a röghöz kötésnek csúfolt folyamatról! Egy egyetemista érdekvédelmi szervezetté felfújt belpesti gittegylet, a Hallgatói Hálózat élen járt abban, hogy ne a lényegről beszéljen, hanem kiforgassa azt. A röghöz kötés terminológiája, amit egyébként az LMP az elsők között hozott be a közbeszédbe, és sajnos ez ott meg is maradt, nyomasztó kifejezés, ijesztő asszociációkkal. Mit lát az ember? Dózsa György égő vastrónusát, lemészárolt parasztokat, kegyetlen magyar urakat, véres törvényt ülő Werbőczyt, pedig hát a röghöz kötést mint olyat 165 esztendeje kivezették, és azóta senki sem vezette vissza a magyar rendszerbe. Itt nem erről van szó. Új vasfüggönyt vizionálnak egyesek Magyarországon, miközben Magyarország csak azt az érdekét szeretné érvényesíteni, azt az alapvető önérdekét, ami egy pszichológiai önérdek is, hogy ha mi a magyar fiatalokat képezzük, és a magyar fiatalok is megtisztelik a magyar gazdaságot azzal, hogy itt fejezik be a tanulmányaikat, olyan készségekre tesznek szert, amelyek itthon is hasznosíthatók lennének, akkor abból ne gazdagodjanak mások, ne gazdagodjon az a nemzetközi futószalag, az a globális futószalag, ami amúgy is kifoszt minket. Tehát önök ne akarják felerősíteni a kifosztásunkat, hiszen az bőven elég erős így is, ez csillapításra szorul.

Még egyszer el kell hogy mondjam, amikor bárki a tandíj vagy tandíjnak becézett költségek rendszerbe való bevezetése mellett foglal állást, azért követ el minősített hazaárulást, hiszen aki részt vesz a felsőoktatásban, diplomásként statisztikai alapon kimutatható, jellemzően többet fog keresni a nagy átlagot tekintve, és ezen több keresetből a magasabb adóbefizetéssel egy utólagos csúsztatott tandíjbefizetést, tandíj megfizetésének foganatosítását is vállalja. Tehát van itt tandíj, csak áttételes módon, utólag és elcsúsztatva a rendszerben. Mi azt mondjuk, hogy éppen ezért a felsőoktatásban nincs helye semmiféle tandíjnak vagy arra emlékeztető költségnek, még akkor sem, ha Szűcs Erika ezzel kel és ezzel fekszik.

Azt is látnunk kell ugyanakkor, hogy ezzel még a problémakör nem oldódik meg. A kormányzat lelkesen hangoztatja, hogy a törvényjavaslat a képzett munkaerő itthon tartását is szolgálja. Nos, ha van valami, amire teljesen alkalmatlan ez a jogszabály-tervezet, akkor ez az. Hiszen látni kell, hogy a minőségi munkahelyek hiánya mellett a legnagyobb gond a mai napig az, hogy ha egy magyar-történelem szakos tanárember, akinek életpályamodellt nem biztosítottak, a szakmában dolgozva, mondjuk, a nyugdíjkorhatár környékére érve képes összekaparni egy 40 négyzetméteres lakásra valót, akkor ez már nagy szó. Az is baj, ha 80 ezres nettó fizetéssel körberöhögik a bankok, amikor lakásra szeretne hitelt szerezni, vagy egyáltalán az életét szeretné mederbe terelni. Inkább Londonba távozik mosogatni, és a fiatalra is ez igaz, hogy még akkor is Londonba távozik mosogatni, ha ezért ki kell fizetnie az itteni taníttatása költségeit, mert - sajnálatos módon - ki fogja tudni fizetni az óriási olló miatt. Tehát Magyarország számára ez nem lehet önmagában is kizárólagos megoldás, nem is megoldás egyáltalán, hiszen a fiatalok kivándorlását nem tudja csillapítani.

Mi tudná csillapítani, a már sokszor említett életpályamodellek mellett? Vissza lehetne menni régebbi történelmi korokba, amikor bár a tanító, a tanár soha nem volt gazdag ember, de az állam hozzájárult a képzése költségeihez, cserébe az országban tudatosan tudta olyan helyekre, körzetekbe irányítani, ahol szükség volt rá, a helyi közösségek pedig részt vállaltak az ő biztonságos életvitele biztosításának költségeiből. Ez egy tisztességes rend volt, 1945-ig működött, utána kérdéses, hogy hogyan. De ami igazán megoldást hozhatna, az egy olyan államilag támogatott otthonteremtési és bérlakás-építési program, amely lehetővé tenné, hogy a jelenlegi piaci árak feléért-harmadáért egy fiatal pár bérelni tudjon lakást adott esetben 6-8 vagy 10 évre, és ha elnyeri tetszését ez a konstrukció, akkor szintén a piaci ár töredékéért, tehát anyagáron képes lehessen megvásárolni azt a mondjuk, 60 négyzetméteres ingatlant, ahova gyermeket is tud vállalni. Ha ez a rendszer pedig csak magyar kivitelezők és magyar beszállítók munkája által valósul meg, ahol a hosszú távú cél, hogy a csavar és a tégla is magyar legyen, akkor az építőiparba és a teljes magyar gazdaságba is új életet tudunk lehelni. Emellett lehetőséget teremtünk további gyermekvállalásra. Harmadsorban itthon tartanánk olyan fiatalokat, akik amúgy lehet, hogy elmennének Magyarországról. Három legyet ütnénk egy csapásra.

A helyzet az ezzel kapcsolatban, hogy amikor sokadszor felhozzuk ezt a kérdést a parlamentben, Cséfalvay államtitkár úr bőszen és lobogó szemüveggel mutogat arra, hogy ott a költségvetésben az otthonteremtési sor. Igen, ott van, csak az árfolyamgátnál a hitelkárosultak kiegészítését tartalmazza, ami - még egyszer mondom - jó, csak nem tartalmaz új lakások építését, új házak emelését, bérlakás-építési programot, tehát ez a kormány három éve negligálja ennek a nagyon fontos problémakörnek a rendezését. Nem tudom, hogy mikor akarnak hozzáfogni. Majd nyilván kampányidőszakban lesz egy-két hangzatos kijelentés, de lássák be: minőségi munkahelyek nélkül, a felsőoktatás helyzetének rendezése nélkül, de ami a legfontosabb, egy átfogó otthonteremtési program megalkotása nélkül nem tudják itthon tartani a magyar fiatalokat.

És a magyar fiatalok nem akarnak elmenni Magyarországról. Egy olyan kényszer szülte helyzetben vannak, amikor nagyon sokan a hitel törlesztőrészletei kifizetésének feszítő kényszere miatt mennek el Magyarországról, és azt is látnunk kell, hogy amikor önök a diákhitelre hivatkoznak mint megoldásra, azért ülnek fordítva a lovon, mert azt mondják, hogy 2 százalékos teher, mi az. Nem 2 százalékos, még a Diákhitel2 sem! Ugyanúgy egy 8-9 százalékos teherről van szó, csak a másik felét a magyar költségvetés fizeti meg. Amikor a magyar költségvetés fizeti meg a másik felét, akkor Magyarország számára ez ugyanúgy átcsoportosítás a bankrendszer irányába.

Ezért azt mondom, hogy lenne tisztességesebb program, egy átfogó otthonteremtési és bérlakás-építési program, amelyre fordított minden forint itthon cirkulálna, a hazai gazdaságba lehelne életet, és segítene itthon tartani az amúgy gyermekvállalásra is hajlandó fiatalokat, akik vállalnának gyermekeket, ha a megfelelő körülmények és megfelelő feltételek adottak lennének számukra. Ezért az a kérésem és követelés is egyben, hogy induljanak el ezen az úton végre, három év eltelt, ne várjanak vele tovább.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu