ELNÖK: A benyújtott módosító javaslatokról várhatóan következő ülésünkön döntünk.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló országgyűlési határozati javaslat vitája. Az előterjesztést H/10645. számon, a bizottsági ajánlást pedig H/10645/3. számon megkapták és megismerhették.
Tisztelt Országgyűlés! A bizottsági ajánlás összesen két ajánláspontot tartalmaz. Indítványozom, hogy ezeket egy szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki egyetért ezzel, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Még kevés. Köszönöm, köszönöm.
Most már megállapítom - a partvonalról kívülről történő kézfelemelést Zagyva képviselő úr esetében nem tudtam figyelembe venni, de megnyugtatom, így is most már megvan a többség ahhoz, hogy kimondjam -, az indítványt az Országgyűlés látható többsége elfogadta.
Így megnyitom a részletes vitát, és egyben megadom a szót Juhász Ferencnek, az MSZP képviselőjének.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés