ELNÖK: Köszönöm szépen. A képviselő úr nem fogadta el az államtitkári választ, ezért kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e azt.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkári választ 204 igen szavazattal, 66 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az interpellációkat most felfüggesztem, és kérem a főtitkár urat, hogy a kieső időt majd pótoljuk, ugyanis a napirend (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) elfogadása során technikai hiba miatt az Országgyűlés nem szavazott egy határidőben előterjesztett napirendi módosításra irányuló indítványról, amelyet a frakciók a házbizottság ülésén is kézhez kaptak. Ebben a Fidesz-frakció azt kezdeményezte, hogy az országos területrendezési tervről szóló 2003. évi XXVI. törvény módosításáról szóló T/10905. sorszámú törvényjavaslat általános vitájára a lezárásig a mai ülésnapon, részletes vitára bocsátására és részletes vitájára, illetve a benyújtott módosító indítványok hiányában a határozathozatalra a keddi ülésnapon kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm szépen.

Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a javaslatot elfogadta.

Az előterjesztés általános vitájára ma a részletes viták után második napirendi pontként kerül sor; ha módosító javaslat nem érkezik, holnap délelőtt a javaslat elfogadásáról dönt az Országgyűlés. Benyújtott módosító javaslat esetén a részletes vitára bocsátásról holnap délelőtt döntünk, a részletes vitájára pedig holnap, a T/10895. sorszámú törvényjavaslat részletes vitája után kerül sor.

Köszönöm szépen.

Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk az interpellációkat. Magyar Zoltán, a Jobbik képviselője, interpellációt nyújtott be a vidékfejlesztési miniszterhez: "A Fidesznek Kajászó, Lepsény, Segesd, Nagyatád, Csorna, Csákvár, a Borsodi Mezőség és még számtalan településen nyilvánvalóvá vált állami földbérleti mutyik után a Somogy megyei Bábonymegyeren is fontosabb volt a narancsos haverok földdel való kiszolgálása ahelyett, hogy a helyben élő családi gazdálkodók megmaradását segítse?" címmel. Magyar Zoltán képviselő urat illeti a szó.

Forrás: parlament.hu