ELNÖK: Köszönjük szépen, államtitkár úr. Elnapolom az általános vitát, a módosító javaslatok házszabályszerű benyújtása érdekében a lezárására az ülésnap végén, tehát a mai ülésnap végén kerül majd sor.

Következik a vallási közösségek jogállásával és működésével összefüggő törvényeknek az Alaptörvény negyedik módosításával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása, majd lezárása. T/10750. számon megismerhették a javaslatot. Ma délelőtt az expozé és a bizottsági vélemények ismertetésére, valamint a vezérszónoki körre már sort kerítettünk, most következnek az egyes képviselői felszólalások.

Az írásban jelentkezett két képviselő közül elsőként Varga Lászlónak, KDNP-s képviselőnek tudok szót adni, azt követően pedig majd Schiffer András képviselő úrnak.

Forrás: parlament.hu