MIRKÓCZKI ÁDÁM, Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Vendégeink! Azt gondolom, egy ilyen súlyú kérdésben méltó és helyes lenne, és szeretne az ember megfelelő alázattal, emelkedetten, korrekt módon hozzáállni, de azok kedvéért szeretném kiemelni, hogy ez talán miért nincs a megfelelő mederben, mert az elmúlt két vagy inkább három évben azért egy olyan jogalkotási káosz folyt az egyházügyi kérdéseket illetően, amelyeket talán sokan nem is ismernek megfelelően vagy nem is tudnak. Ezért nem csoda, hogy a törvényt nem támogató vagy eddig nem támogató frakciók és képviselők nem tudtak elmenni amellett, hogy hogyan is jutottunk idáig, és én sem tudok elmenni amellett, hogy hogyan jutottunk idáig.

Ne felejtsük el, és szeretném rögtön az elején hangsúlyozni és többször aláhúzni, hogy a Jobbik volt talán egyetlen - a kormánypárti frakciókat nem számolva vagy a kormánypárti frakciókkal egyetemben, ellenzéki oldalról mi voltunk az egyetlenek -, akik azt mondtuk, hogy igenis helyes és szükségszerű az, hogy az 1990-es szabályozást valamilyen formában újraalkossuk, újragondoljuk. Mert az mégiscsak tarthatatlan, hogy 2010-ig bezárólag közel 300-350 bejegyzett egyház volt Magyarországon. Ez azért, azt gondolom, egy tőlünk jóval nagyobb országban, egy tőlünk vallási, kulturális értelemben jóval plurálisabb országban vagy akár kontinensen sem biztos, hogy korrekt és helyes lenne, de egy tízmilliós, történelmét, történetét véve pedig abszolút keresztény országban mindenképpen furcsa. És abszolút támogattuk, hogy ezt szabályozzuk újra, és ebben a sok száz, mindenféle bejegyzett egyházban azért találtunk a boszorkányszövetségtől az autószerelők egyházáig nagyon sokféle-fajta destruktív bizniszszektát, és mi voltunk - még egyszer mondom - az egyetlenek, akik azt mondtuk, hogy helyes, szabályozzuk újra. De ugye, hogy mégis hogyan sodródtunk mi is a törvény elfogadására nemet mondó frakciók közé, hát ez abszolút tartalmi alapon történt, nem pedig az állandó ellenzéki, opponens magatartásunk mondta vagy mondatta velünk - és most sem az mondatja velünk -, hogy ez így nem jó.

Ugye, volt egy alapvető különbség köztünk és mindenki más között - és itt akár ellenzéki, akár kormánypárti frakciók álláspontját mérlegre tehetjük vagy figyelembe vehetjük -, mi azt mondtuk, hogy ha úgy tetszik, kvantitatív vagy statisztikai, vagy jogi formulák helyett sokkal inkább a minőségi és a tartalmi szempontok döntsenek azokban a kérdésekben, hogy adott esetben ki lehet egyház, mely vallási felekezetnek van helye Magyarországon az egyházak sorában, ne pedig az, hogy hány tagja van vagy éppen mikor lett bejegyezve. Ugye, számtalanszor elmondtuk, és most is elmondjuk, hogy ha idestova kétezer évvel ezelőtt ilyen vagy ehhez hasonló logika mentén léteztek volna törvényi szabályozások vagy "jogszabályi" keretek, mondjuk, a Római Birodalom területén, akkor Jézus Krisztus sem alapíthatott volna egyházat. Tehát azt gondolom, ez egy nagyon sarkított példa, de pontosan a lényegét fogja meg, és ezért van az, hogy nekünk ez kezdettől fogva nem tetszett, hogy mennyiségi, számszaki meg jogászi kritériumokat támasztunk kizárólag.

Tehát az 1994. évi törvény tényleg katasztrófa volt, és behozták önök, és ugye, államtitkár úr akkor még nem volt, behozta a kormány, illetve behozták a kormánypárti képviselők az első egyházügyi törvényt, amely háromszintű szabályozást jelentett volna a magyar egyházak vagy leendő egyházak sorában.

(11.30)

Ebből egyedül az első szint volt az, amiről emlékeim szerint minden egyes frakció csak dicsérőleg szólt, tehát az első szint volt az, amivel senki nem vitatkozott, hiszen az 1895. évi szabályozást vette alapul, és ez volt az, amely lényegében a történelmi egyházak kategóriáját fedte le. Az összes többinél bejött a 20 év honosság, és akkor még önök 1000 főben kívánták megállapítani, hogy akinek a tagsága vagy híveinek száma eléri az 1000 főt, az lehet egyház, aki mondjuk, 999, az nem. Azt gondolom, ez is mutatja, hogy mi volt ezzel a probléma.

Aztán mielőtt az első egyházügyi törvény zárószavazására sor került volna, egy úgynevezett koherenciazavarra való hivatkozással az önök egyik képviselőtársa behozott egy módosító indítványt, amely lényegében egy teljesen új törvényt tett az asztalra. Ugye emlékeznek rá? Óriási felháborodás, kisebb fajta botrány keveredett, és akkor volt az, amire itt már hivatkoztak, hogy egyes képviselők talán a kelleténél jóval vehemensebben - az indulatoknak gátat nem szabva - próbálták kifejezni nemtetszésüket a törvény kapcsán.

Aztán önök is belátták végül, természetesen el nem ismerve, hogy ez így nem jó, és jött egy harmadik verzió, amely pedig az első kettőnek valami ötvözete volt, de merőben más volt az is, mint az azt megelőző két tervezet. Ez ugye, ha jól emlékszem, bőven advent idejében került az Országgyűlés elé, és akkor volt a következő vagy az ezt megelőző vezérszónoki kör az egyházügyi törvényben. Vissza lehet keresni a jegyzőkönyvekben: egészen elképesztő érveléstechnikai formulákat alkalmaztak egyes kormánypárti képviselők. A legnagyobb adu ász - ha úgy tetszik - az volt, hogy milyen csodálatos, hogy a Magyar Országgyűlés advent időszakában tárgyalja ezt a nagyon komoly és nagyon fajsúlyos javaslatot.

Ezzel csak az a probléma, hogy ebben nem az volt a csodálatos, hogy adventi időszakban tárgyaltuk, hanem az, hogy miért került újra és újra és miért kerül most is újra és újra a Magyar Országgyűlés elé ez a nagyon komoly törvény. De ha már 20 évig - ha rosszul is, de - működött, és azt mondjuk, hogy nyúljunk hozzá, és nagyon helyes, hogy nyúljunk hozzá, akkor miért kellett folyamatosan, lóhalálában, ide-oda kapkodva, senki által nem tudva, kikkel egyeztetve, milyen ismérveket figyelembe véve, kiknek a véleményére adva, kiknek a véleményét elhallgatva, valahogy mindig alakított a kormánypárt vagy alakítottak a kormánypártok egyes képviselői ezen a javaslat.

Aztán most itt vagyunk újra, 2013. április 30-án, negyedjére, egy negyedik egyházügyi törvénnyel, amelyre megint azt mondom, hogy értem a szándékot, és a Jobbik nem azért tiltakozik, mert nekünk ellenzékből kötelességünk tiltakozni, hanem azért, mert folyamatosan bebizonyosodott, hogy igazunk van, és a probléma gyökere abban áll, hogy hiába szeretnének önök rendet vágni a különböző szekták, vallási közösségek és egyházak sorában, ha azt nem minőségi alapon teszik, hanem mindenféle mennyiségi és jogi alapon. Ez nem fogja megoldani a problémát, és továbbra is helyet ad vagy utat nyit a destruktív tömörüléseknek, vagy ha úgy tetszik, a bizniszszektáknak is, mert azért a kvantitatív feltételeket előbb vagy utóbb, de lehet teljesíteni. Ez nem egy olyan hű, de nagy probléma. Ellenben a hitéleti, tartalmi és minőségi szempontokat már jóval nehezebb megugrani. Szóval, nem tudom, hogy ez a Guinness Rekordok Könyvébe bekerül-e valaha, de hogy ilyen rövid időn belül egy kétharmados sarkalatos törvényről negyedjére is vitázunk, ez mindenképpen idetartozik vagy megemlítendő.

Viszont túl azon, hogy szerettek volna egyszerűsíteni és rendet vágni ezen a területen, elkövettek sajnos egy óriási hibát. Egy óriási hibát, amely korábban nem volt, és talán ez volt a lehető legrosszabb megoldás, mégpedig az, hogy teret nyitottak a politikai lobbi lehetőségének. És ezt már többször, többen elmondtuk és most is elmondom, hogy az első és legfontosabb probléma ezzel a javaslattal az, hogy politikusoknál, politikai erőknél, kormánypártoknál, kormányzat közeli embereknél, holdudvaroknál lehet lobbizni, és akkor talán odakerülök, abba a kategóriába vagy abba a sorba, ahol nekem jó lesz, mondaná egy leendő egyház. És ez nagyon nagy gond.

Hölvényi György államtitkár úr - nagyon helyesen - úgy fogalmazott, hogyha jól jegyeztem meg szavait, azt mondta, hogy teológiai kérdéseket az állam nem dönthet el. Ez nagyon helyes és támogatandó. A probéma ezzel a javaslattal csak az, hogy akarva-akaratlanul, részben vagy egészben, közvetlenül vagy közvetve, de bizony beleszól teológiai kérdésekbe, és majd ki fogok rá térni, hogy hogyan. Természetesen nem azt mondja, hogy hogyan kell majd magyarázni bizonyos teológiai kérdéseket, de azáltal, hogy kik hova és hogyan kerülnek, nagymértékben befolyásolja ez a javaslat.

És végezetül, a bevezetőm végezetéül, hogy mi a különbség vagy mi az azonosság az önök immáron előttünk fekvő negyedik javaslata között: pusztán csak annyi, hogy ha a négy javaslatot egymás mellé tennénk, mind a négy A/4-es papírral lett nyomtatva, és mind a négy PDF formátumban elérhető. Egyébként homlokegyenest teljesen más mind a négy javaslat. A probléma ezzel csak az - idézőjelben a "csak" -, hogy önök most negyedjére állítják, hogy milyen hihetetlen, milyen fantasztikus, milyen nagyszerű és milyen időtálló javaslatot alkottak. Ezt ma negyedjére halljuk az elmúlt három éven belül. És azt gondolom, ha mást nem is vesznek figyelembe ellenzéki oldalról, önmagukra nézve; tegyék a szívükre a kezüket, és nézzék meg az elmúlt három év vonatkozó történéseit vagy vitájának jegyzőkönyveit, és mondják azt, hogy ez így van jól.

Elöljáróban szeretném leszögezni azt is, hogy ez egy salátatörvény. Közel száz egyéb törvényt és jogszabályt is módosít az egyházakról szóló keretek mellett, és mindig problémás, amikor salátatörvényekkel találkozunk, hiszen azzal, hogy a törvényjavaslat a legelején az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi törvényt módosítja, egyből - ami önökre sajnos most már tényleg nagyon jellemző - azt a keményvonalas, erőt fitogtató politizálást juttatja érvényre, amelynek az üzenete mindig és mindenkor az, hogy mi akkor is azt csinálunk, amit akarunk, és mi akkor is jobban tudjuk, mint mindenki más; hiába ért hozzá az egyik, mi meg nem. Ez az előttünk fekvő módosítás a 2. §-ában ugyanis véleményünk szerint az Alkotmánybíróság hatáskörét nem kis mértékben, de legalább jó nagyon megnyirbálja.

Egyes helyeken a törvény liberalizál, máshol meg fölöslegesen szigorít. Nem biztos, hogy filozófiai szempontból vagy jogfilozófiai szempontból ez össze lett egyeztetve. Egyik helyen kedvez adott esetben a szektáknak, máshol pedig árt, mondjuk, történelmi egyházaknak.

Ezzel a törvényjavaslattal - helyenként ugyanis kiolvasható - nemes egyszerűséggel ledegradálják a mindennapi hitélet szempontjából a történelmi egyházakat egyszerű vallási közösségek közé. Most nem akarok szándékosan olyan szélsőséges vagy sarkított példákat hozni, de ezen javaslat alapján, ha nálunk megjelenne Afrika valamelyik törzsi közössége, akkor könnyen elérhetné ő is, hiszen garantálna a feltételek közül egyet-kettőt, könnyen elérhetné a vallási közösség státusát, és egyenrangú lenne a Magyarországon államépítő és államalkotó történelmi közösségekkel, történelmi egyházakkal. Azt gondolom, hogy ez mindenképpen problémás.

A 2011. évi törvényben a 7. § szabályozza az egyház fogalmát, amelynek helyébe lépne - jelenleg lépne be, de gondolom, el fogják fogadni - a "bevett egyház" fogalma. Szerintünk nem szerencsés már a megfogalmazás sem. Bevenni gyógyszert szoktak, meg sok minden mást, vitaminokat, de az, hogy bevett egyház, túl azon, hogy gumiszabály, szerintünk kicsit sértő is.

(11.40)

A törvényjavaslat 8. §-ának bekezdése végén ott van ez a "köthet" kifejezés. Ez szerintünk minimum olyan joghézagot szül, ami nem egyértelmű. Tehát pont ilyen súlyú kérdéseknél fontos lenne teljesen konkréttá tenni, hogy mikor van az, hogy köt, vagy nem köt. Az, hogy "köthet", mindig egy olyan szabadságot ad az egyik oldalról az egyik félnek - ugye, két szerződő fél között -, amely megint a leendő politikai szándék döntéshozatalát fogja feltételezni, mint például a "figyelembe veheti" a (2) bekezdésnél, de erre ki fogok térni lényegében a későbbiekben. Véleményünk szerint viszont ezek a megfogalmazások, nem tudom, hogy lettek-e egyeztetve, de a római katolikus egyházzal kötött vatikáni szerződés rendelkezéseit minimum sértik. Ha majd jobban megvizsgálják, vagy egymás mellé teszik a kettőt, akkor nem biztos, hogy összhangban állnak.

Az, hogy a vallási közösségek fogalmán belül az Országgyűlés által elismert egyház és a vallási tevékenységeket végző szervezet összemosása, köztük, ha úgy tetszik, egyenlőség tétele szerintünk kifejezetten káros. Erről már beszéltünk, és szerintem fogunk is még sokat beszélni. Egyik oldalról a törvény szeretne tiszta vizet önteni a pohárba, a másikban meg kifejezetten elpiszkosítja, hogy ezzel a nem túl helyes kifejezéssel éljek.

Nem tartjuk szerencsésnek a miniszter felhatalmazását arra, hogy majd egy személyben ő vehesse nyilvántartásba a belső egyházi jogi személyt. Azért, ha jobban belegondolunk, volt már ilyen a múltban, vagy tettek már a szomorú történelmi múltban erre kísérleteket, de nem gondolom, hogy bárki is vissza szeretné azt sírni.

Az új javaslat 13. §-ának (2) bekezdésében szerintünk - itt nem állítok, kérdezek, hiszen nem vagyok kánonjogász - felmerül a gyanú, hogy a gyónási, illetve a gyóntatási titok egyházi rendelkezéseivel ellentétes, és a gyónás szentségét ilyen értelemben meg is sérti vagy meg is sértheti a következők miatt, hiszen, idézem a bekezdésből: "hitéleti szolgálata során a tudomására jutott személyiségi jogot érintő információkat nem köteles - és itt a 'nem köteles'-ről van szó - állami hatóság tudomására hozni". Szerintünk ez a megfogalmazás nem nyújt elegendő védelmet - és itt nem feltételezem a rossz szándékot. Látom, itt államtitkár úr bólogat (Hölvényi György: Nem. Ingatja a fejét.), de nem a rossz szándék mondatja velünk. Szerintünk a pontos vagy a helyesebb megfogalmazás az lenne, ha úgy deklarálnánk, hogy a gyóntató nem kötelezhető. Az ugye, nem egészen azt jelenti, mint az, hogy nem köteles. Az egyikben mintha lenne egy jogi kiskapu.

Továbbmenve a javaslat érdemi részén, hiszen Lukács Tamás képviselőtársunk által többször elhangzott, hogy az ellenzék soraiból sok mindennel foglalkoznak, csak a javaslat konkrét részeivel nem, ezért én most leragadnék a paragrafusoknál. Az előttem szólók már többen kifejtették, a korábbi viták során mindenki elmondta, hogy a jogorvoslat hiánya mekkora nagy probléma. Ez most úgy tűnik, ha nem is tökéletes formában, de mégiscsak orvoslásra került.

Szeretnék idézni azonban a közös szabályokból, hogy mik az Országgyűlés által elismert és bevett egyházak. Van egy olyan megfogalmazás, hogy a vallási közösség elsődlegesen vallási tevékenység céljából jön létre. Pontosan ezen szabályozás alapján próbálták az elmúlt évtizedekben kihasználni a joghézag adta lehetőségeket. Másod- vagy harmadsorban miért jönne létre egy vallási közösség? Semmiért. Mindenki, ha ténylegesen vallási, hitéleti közösségről van szó, akkor kizárólag azért jön létre, és minden más tevékenysége abból fakad. Itt azért egyetlenegy olyan ténylegesen hitéleti tevékenységet folytató vallási közösségről sem beszélhetünk szerintem, aki azért jött volna létre, mert más tevékenységet is szeretne folytatni. A missziós tevékenységek, a karitatív tevékenységek nyilván a vallási tevékenységükből fakadnak, hitéleti meggyőződésükből, hitükből fakadnak. Tehát nem hiszem, hogy ez így helyes, ahogy le van fektetve.

Aztán van egy problémás, ami már az első javaslatban is, és szinte végigkísérte most már a negyedik javaslatig is a jogszabályi megfogalmazásukat, amikor szerintünk ez továbbra is problémás és kiskapu, hogy önmagában nem tekinthető vallási tevékenységnek... - és akkor történik egy felsorolás. Idézek belőle, hogy önmagában nem tekinthető vallási tevékenységnek a politikai és érdekérvényesítő, a pszichikai vagy parapszichikai, a gyógyászati, a gazdasági és a többi. Hát persze, hogy nem tekinthető, na de a szabályozásból kimarad az és/vagy közti különbség. Jogász nyelven ez nagyon nem mindegy. Ha kettőt teljesít belőle, akkor már annak tekinthető? Most akkor, nem tudom, mondjuk, a parapszichikai meg a gazdasági vállalkozási? Ugye, ilyet ismerünk, van is vele probléma bőven, és többször többen hivatkoztak már rá. Csak a jelen szabályozásból, még egyszer mondom, az olvasható ki, hogy ha itt a felsoroltak, hogy mik nem tekinthetők önmagában vallási tevékenységnek, úgy vannak megfogalmazva, hogy ha abból valaki kettőt teljesít, akkor már annak tekinthető.

Ez egy nagyon nagy probléma is, most már évek óta mondjuk, hogy ezzel a szakasszal konkrétan ez a baj. De nem tudom, hogy dacból vagy mi másból, egyszerűen nem hajlandó a kormány részéről senki komolyan venni, pedig bőven van baj.

S hogy haladjunk, mert az idő is halad, szeretném a javaslat 8. §-ából kiemelni a következőt: "A vallási tevékenységek tényleges társadalmi szerepét, az általuk ellátott közcélú tevékenységet az állam a vallási közösségek társadalmi szerepéhez kapcsolódó további jogszabályok megalkotásánál és a velük való kapcsolattartás során figyelembe veheti." Mi ezzel a gond? Miért van ez feltételes módban? Nem kötelező figyelembe venni, csak figyelembe veheti? Így lehet kigolyózni például kisebb olyan közösségeket, amelyek adott esetben tényleges hitéleti tevékenységet folytatnak, világvallásokhoz kapcsolhatók, egyáltalán nem destruktív vagy bizniszszektákat értünk alatta, de ez a szabályozás konkrétan lehetővé teszi. Ez ezzel a nagy probléma.

A 10. §-ban a bevett egyház alcím alatt: "A bevett egyház azonos hitelveket valló természetes személyekből álló, önkormányzattal rendelkező autonóm szervezet, amelynek ezt a közjogi jogállást az Országgyűlés a közösségi célok érdekében történő együttműködés céljából biztosítja." Konkrétan itt is tetten érhető az Országgyűlés miatt a lobbitevékenység, amelyre azért voltak példák az elmúlt hónapokban vagy a tavalyi évben konkrétan; tudnék sokat mondani.

De itt érkezünk el ismét a legeslegnagyobb problémához ebben a javaslatban, amely egyébként az ezt megelőző javaslatokban is benne volt. Itt van ez, hogy hogyan lehet egyházként történő elismerési eljárás, hogyan működik, és milyen kritériumok vannak. Itt van ez a probléma, hogy húsz éve szervezett formában vallási közösségként működik Magyarországon, és Magyarország lakosságának 0,1 százalékát elérő taglétszámmal rendelkezik. Na ez az, amit mondunk, hogy óriási hiba. Ez közel tízezer főt jelent. De most valakinek azon múljon a sorsa, hogy ő a hívők számát tekintve csak 9923 darab hívőt tud igazolni vagy bizonyítani a döntéshozók felé? Ezt nem gondolhatja senki komolyan, hogy ezen múljon egy vallási közösség jövője, hogy be tud-e még kebelezni néhány családot vagy néhány embert ahhoz, hogy abba a státusba kerüljön, amibe szeretne.

Itt jönnek be azon példák is, amelyek a korábbi szabályozásokból is kikerültek, amikor egy, kettő, meg azt megelőzően egy, kettő, három kategória létezett az önök szabályozásában. Most nem akarom felsorolni a hindukat, a buddhistákat, a magyarországi iszlám közösséget, de itt nem bizniszszektákról van szó, hanem világvallásokhoz köthető vallási közösségekről, akik Magyarországon tevékenykednek, összhangban a magyar jogrenddel, semmi törvénysértő dolgot nem tettek és valószínűleg a jövőben sem tesznek, hiszen abszolút hitéleti tevékenységet folytatnak a saját kis közösségükben.

(11.50)

Ők például ezt a kritériumot nem tudják átugrani. Viszont lehet, hogy más olyan átugorja, akinek nem biztos, hogy helye lenne ott. De most már szándékosan nem akarok személyeskedni. Meggyőződésünk szerint főleg ezt a kritériumrendszert nagyon-nagyon újra kellene gondolni.

Mik hiányoznak alapvetően az egész folyamatból? És még egyszer mondom a kormánykritikát, nem az állandó opponensi, hanem sokkal inkább építő jelleggel mondjuk. Tehát mi az, ami hiányzik. Tegyük fel magunknak először a kérdést: egy egyházügyi törvény kapcsán mi lenne számunkra a legüdvösebb, vagy a legfontosabb? Meddig terjed a politikai felelősség, és mi iránt kellene nekünk felelősséget érezni? Azt gondolom, hogy a mi dolgunk ebben a kérdésben az lenne, hogy egy olyan keretet tegyünk az asztalra, amely lelkiismeretünk szerint biztosítja minden olyan tényleges hitéleti tevékenységet folytató közösségnek a működését, az egyenrangú elbírálását, amely Magyarországon hozzájárul a jó dolgokhoz, ha úgy tetszik. De itt nem ez történik.

Itt szubjektív módon olyan kritériumok lettek kitalálva és összevissza módosítgatva most már negyedjére, amely finoman fogalmazva is a kettős mércét feltételezi. Az egyik helyen lebont, a másik helyen pedig olyan falat épít, amelyet adott esetben egy nemkívánatos szekta át tud lépni, viszont, ahogy már említettem, egy világvalláshoz köthető felekezet nem. Az a legnagyobb probléma, hogy ott volt az első javaslatban a helyes döntés az 1895-ös elveket figyelembe véve, és az volt az, amit senki az égadta világon itt a parlamentben nem kérdőjelezett meg, egyetlen egy frakció sem. Nekünk bőven elég lenne, ha egyedül az lenne, teljesen természetszerű dolog lenne, hogy a történelmi egyházakkal a magyar állam szerződést köt, és minden másra pedig ne az legyen, hogy az Országgyűlésnek, önöknek meg nekünk kell gombot nyomni.

Tényleg nem akarok személyeskedni, ezért csak általánosságban mondom, hogy azért mindenki tegye már a szívére a kezét: önök alapvető lelkiismereti kérdésben sem tudtak lelkiismeretesen szavazni több száz alkalommal. Elég, ha csak a kommunista luxusnyugdíjakról és minden egyébről beszélünk; hanem minden parancsra, biorobotként gombnyomásra történik. És akkor egy ilyen fajsúlyú kérdésben, amikor egy vallási közösség sorsáról kell dönteni, akkor meg lesz a lelkiismereti önállóság, a szabad mandátum elve érvényesülni fog 386 jelenlegi képviselőnél? Ez kizárt! Mert a politikai lobbi fog dönteni.

Nem akarom felhozni azt a példát, amikor tavaly az egyik kereszténydemokrata képviselő az alkotmányügyi bizottság ülésén mit mondott. Hogy a washingtoni magyar nagykövet előző este felhívta őt, hogy az X. Y. Z. zsidó felekezetet támogassák már, hogy bekerüljön abba a kategóriába, amelyikbe. És finoman fogalmazva felhívta a kormánypárti képviselők figyelmét, hogy nem akarom senki döntését befolyásolni, de azért legyenek már kedvesek nem nemmel szavazni. Ezt akarják, ez a helyes? Ugyanis ez történt. Elő lehet keresni a jegyzőkönyveket. És amikor mi azt mondjuk, hogy politikának semmi keresnivalója egy ilyen kérdésben, akkor pontosan erről beszélünk, és ilyenkor mindenki megkérdőjelezheti Lázár Jánosnak azt az őszinte kirohanását még frakcióvezetőként, hogy ő nem akar olyan szabályozást Magyarországon, ahol a politika bele tud szólni. Hát pontosan ez történik immár negyedik formában, pontosan ezt érjük el. Ezt, hogy az Országgyűlésnek kelljen szavazni közösségekről, vallási, hitéleti közösségekről, ezzel ne hozzák már méltatlan helyzetbe az Országgyűlést! Mondjuk, minket nem fognak méltatlan helyzetbe hozni, mert ahogy eddig sem, most sem fogunk szavazni - mert kik vagyunk mi, hogy jövünk ahhoz, hogy megfelelő teológiai és egyéb ismeretek nélkül ilyen kérdésekben döntsünk!? De magukat se hozzák már olyan méltatlan és kellemetlen helyzetbe, mint ahová.

Úgyhogy azt gondolom, az lenne az elsődleges feladat, még mielőtt továbblépünk és szavazásra meg részletes vitára kerülne a sor, hogy először ki-ki lelkiismerete szerint gondolja már végig, hogy ebben a kérdésben helye van-e annak a fajta politikai mentalitásnak, amely idestova most már három éve működik a kormánypártok részéről a Magyar Országgyűlésben, és ezt tényleg próbáljuk már lelkiismereti szinten a lehető legobjektívebb módon megoldani. A döntést pedig egy olyan testület kezébe adni, amely nem az Országgyűléstől függ, hanem abszolút szakmai és teológiai tudással felruházott, politikától mentes testületet jelöl. Mi erre tettünk javaslatot az elmúlt általános és részletes vitákban és erre fogunk most is tenni. Természetesen, ha a módosító indítványokkal hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy korrektebb legyen, azt meg fogjuk tenni, de alapelveit tekintve ezt a javaslatot nem tudjuk támogatni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu