DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Miskolc-Felsőzsolca-Gesztely közötti 8,5 kilométeres szakasz négynyomúsítása 2007-ben megtörtént, a Gesztely és a 38-as számú főút közötti szakasz 11,5 tonnás burkolatmegerősítését az éppen jelenleg folyó programra tervezzük. Jelenleg befejezés előtt áll a Szerencs átkelési szakasz rehabilitációja 2,5 kilométeres hosszon. De az ön kérdése nem erről szólt, hanem arról a fő- és mellékútvonali helyzetről, amelynek én magam is tanúja voltam.
Kérdésében arról érdeklődött, hogy a minisztériumnak milyen tervei vannak. Ezek az egyeztetett tervek mind 2013-ig, mind a 2014-től 2020-ig terjedő ciklusidőkre készen állnak. Ugyanakkor a kialakult helyzetre tekintettel a kormány és a miniszterelnök utasította a tárcát arra, hogy az ön által említett térség helyzetét mérje fel, és a szükséges intézkedéseket tegye meg. (Zaj az MSZP soraiban.)
Remélem, hogy ennek az első jeleivel önök már az úton járva találkoznak, hiszen a legbalesetveszélyesebb szakaszok javítása megkezdődött. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés