DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Szóval nagyon érdekes, hogy önök azt mondják, hogy majd a miniszterelnök úr utasítására korrigálják, akik úgy érzik, hogy méltánytalanul nem kapták meg a korábbi trafikos tevékenységük után sem a koncessziós jogot. Ez tragikomikus, de hasonlít arra az eredendő viccre, amikor az erdőben elterjed a hír, hogy a nyuszika halállistát ír, és megkérdezi tőle a róka, hogy: Nyuszika, igaz, hogy halállistát írsz? - Igen, igaz. - És rajta vagyok? - Persze hogy rajta vagy. - Na és le lehetne róla kerülni? - Hát, ha mondod - és kihúzza belőle. Most, amikor tiltakozás van, önök erről a nagyon is tragikus halállistáról, ahol emberek ezreinek megélhetése van, úgy mondják, hogy ha tényleg így van, akkor majd le lehet róla kerülni. Ez az egész rendszernek a romlottságát, elvetendő voltát mutatja. Így nem lehet működtetni egy üzletágat, hogy kiiktatja belőle azokat, akik eredendően ebből éltek és értenek hozzá.

A másik. Ha azt az alkotmányos részét nézzük, amit a tulajdonhoz való jog jelent, akkor önök a törvény erejénél fogva rablást követtek el. Tehát azokat a trafikosokat, akik ebből éltek, jövedelmet tudtak szerezni a kis vagyonkájukból, kisemmizték - ez a törvény erejénél fogva történő károkozás, a tulajdonhoz fűződő alkotmányos jogot alapvetően sérti. Tehát ha még működne az Alkotmánybíróság, akkor ez alapján is ki kellene hajítani ezt az egészet.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu