MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Jelen módosító javaslatok közül én is a 2-eshez szeretnék hozzászólni. Azt azért elöljáróban el szeretném mondani, hogy ezen módosító indítványok mindegyikét támogatta a mezőgazdasági bizottság, ezek jobbá teszik a javaslatot, amit egyébként eredendően is támogattunk volna. Tehát ebből következik, hogy ezután is támogatni tudjuk.

A 2-es javaslatnál megértettem az előterjesztők válaszát, amelyben azt indokolták, hogy miért nem tartják elfogadhatónak, mivel "a személy- és vagyonvédelmi, valamint a magánnyomozói tevékenység szabályairól szóló törvény szerint elektronikus vagyonvédelmi rendszer" mondat behelyezése túlzottan nagy elvárásokat támasztana, és azt hiszem, egy hároméves átmeneti időszak után szeretnék csak, ha elérnék a közraktárak ezt a minősítést, ezt a szintet. Ugyanakkor az "olyan jelzőrendszer" kifejezés valóban pongyolán hangzik. Úgy gondolom, a kettő között meg lehetett volna találni azt az átmenetet, ami pontosabbá és érthetőbbé teszi a javaslatot.

Röviden csak ezt akartam hozzá elmondani, a többi módosító javaslatot is, ahogyan már elmondtam, tudjuk támogatni, és minden bizonnyal a végszavazásnál is tudjuk ezt a javaslatot támogatni.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiban.)

Forrás: parlament.hu