DR. GYÜRE CSABA, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Ahogy Lamperth Mónika is kezdte, egy olyan törvényjavaslat fekszik előttünk, amelyről azt gondoltuk, hogy a politika távol áll tőle, és mivel itt valamennyiünktől nem áll távol egyébként a politika, és szeretjük a szakmai törvényjavaslatok vitájába is belevinni a politikai érveinket, és azt hiszem, hogy ez nagyon sokunktól nem áll távol, így bevallom, hogy tőlem sem, és szeretem belevinni a politikai érveket is a szakmaiba. Lamperth Mónika előző hozzászólásában azért hallhattuk, hogy ebbe is sikerült belevinni elég rendesen a politikát, mert a 17 percből összesen 10 perc sikerült - megnéztem az időt -, ami azért erről szólt; mindamellett nyilván nem az én tisztem megítélni, de korrektül elmondta azokat a szakmai érveket is, amelyeket a Jobbik mint ellenzéki párt részéről mi sem tudunk cáfolni.
Végre egy olyan törvényjavaslat, amelyben azt látjuk, hogy szakmai alapon készült, nagyon komoly szakmai munka áll mögötte, és gyakorlatilag egy kis pontocskán kívül tulajdonképpen nem is nagyon találtunk benne olyat, amiben valamilyen politikai indíttatású célt látnánk, de lehet, hogy abban sincs, ne tételezzük fel adott esetben a rossz szándékot, de adott esetben nyilván belecsúszhat egy kis tévedés ebbe is.
Egy picit arról, hogy mi is az, amihez most hozzányúlunk, és fideszes képviselőtársam is elmondta előttem a vezérszónoki felszólalásában, hogy mennyire érint mindenkit és milyen régi jogintézményről van szó, amikor az anyakönyvvezetésről beszélünk. Ha az ember utánanéz a történelemben ennek, akkor azt látjuk, hogy gyakorlatilag csaknem félezer éves jogintézmény az, amihez most a tisztelt Ház hozzányúl és új törvényt fog alkotni, hiszen elég régen, még a tridenti zsinaton, 1563-ban határozták el azt, hogy megindul az anyakönyvvezetés az akkori világban, ismert világban, a keresztény világban. Nyilván ez még akkor teljesen más alapon történt, hiszen akkor az egyházak vezették az anyakönyveket, és csak és kizárólagosan egyházi anyakönyvvezetésről lehetett beszélni.
Nagyon hamar begyűrűzött Magyarországra is, hiszen nálunk is néhány év múlva, már 1611-ben a nagyszombati zsinaton döntöttek arról, hogy Magyarországon is kötelező lesz az anyakönyvvezetés a katolikus egyházban, tehát most így hirtelen több mint 400. évfordulója volt annak, hogy elhatározták, hogy Magyarországon is lesz. De ennek már előzményei voltak. Már akkor elkezdődött az egyházi anyakönyvvezetés bizonyos helyeken, és a katolikus egyház mellé nagyon hamar felsorakozott a református egyház és a többi más egyház is.
Például érdekesség, hogy a legrégebbi anyakönyv Magyarországon éppen egy evangélikus anyakönyv: Sopron városban található a soproni anyakönyv, amely 1624-től, tehát csaknem 400 éve létezik, és mind a mai napig megvan. Az állam úgy látta egy idő után, hogy át kell venni ezt a feladatot az egyháztól és ez is egy része volt az állam és az egyház szétválasztásának, amikor az anyakönyvvezetést átvették; nem kis ellenállást fejtett ki az egyház, mert nem kívánta ezt odaadni önként, de Magyarországon az 1894. évi XXXIII. törvénycikk volt, amely elrendelte az állami anyakönyvvezetést. 1895. október 1-jei hatállyal ezt be is vezették, és azóta létezik Magyarországon az állami anyakönyvvezetés. Akkor kialakították azt a rendszert, amely gyakorlatilag 120 évig itt Magyarországon üzemelt. Akkor megalakították az anyakönyvi kerületeket, és maga a szisztéma, amelyet előttem már képviselőtársaim is ismertettek, gyakorlatilag szinte azóta változatlan volt és azóta is megőrződött.
Ilyen egyik legfőbb alapelv az volt, hogy nem személyekhez kötődött az anyakönyvi nyilvántartás, tehát nem akként csoportosították, hanem magához az eseményhez csoportosították, mint ahogy régen a keresztelés volt az első anyakönyvi bejegyzés, majd azt követte a bérmálkozás, a harmadik a házasságkötés, és az utolsó, a negyedik a halotti anyakönyvezés volt. Ez nyilván mára változott, bizonyos dolgok megváltoztak.
Nyilván születni születünk és meghalunk, de ezenkívül már a bérmálkozást nem kell bejegyezni - régen a szabályok szerint kellett -, illetve az élettársi kapcsolatot is bejegyezzük az anyakönyvbe. (Közbeszólásra:) Nyilván az egyháznál lehetőség van rá, csak állami szinten nem működik, tehát az egyháznál ugyanígy ezt nyilvántartják mind a mai napig, mint a konfirmálást is nyilvántartják a kereszteléssel együtt az egyházak. Nyilván az állam ebben nem vállalt szerepet, ez megmaradt az egyházak privilégiuma és joga.
Az új szabályozás szerint teljesen új alapokra helyezzük, hiszen személyhez kötődő lesz ez a nyilvántartás, ennek megvan nyilván a maga előnye, hiszen gyönyörűen végig lehet kísérni egy ember életútját gyakorlatilag a születésétől a halála pillanatáig. Nyilván nagyon kivonatosan, de a legfőbb dolgok, élete történetének szinte a legfőbb eseményei így folyamatosan követhetők lesznek.
Mi a legfontosabb? Az, hogy közhitelesen tanúsítsa az anyakönyv az abba bejegyzett adatokat. Ez gyakorlatilag már megvalósult az egyházi anyakönyvvezetéssel is, hiszen ők is törekedtek ennek a valóságosságára, hitelességére és ezt tanúsították is, tehát ez gyakorlatilag már sok száz évvel ezelőtt megvalósult. Nyilván az elektronikus rendszerre való áttérés - ebben semmiféle kivetnivaló nincsen - is fogja ezeket az előnyöket tanúsítani.
Mégis van némi különbség azonban - és nem kis különbség van - abban, hogy miben különbözik a 2010. évi I. törvény és a jelenlegi törvényi szabályozás. Nagyon érdekes dolog, ha már ebbe belekezdtem, ha már megnézzük azt, hogy már az eredeti törvény, amelyet még 2009-ben fogadtak el - tehát a Bajnai-kormány alatt került elfogadásra -, viszonylag hosszú hatályba léptető időt hagyott meg, nyilván megvan a maga oka, hogy miért maradt meg, hiszen az elektronikus rendszerre való áttérés nem kis dolog. Megfigyelhetjük, hogy az állam folyamatosan igyekszik minden területen az államigazgatás területén az egyszerűsítés jegyében megvalósítani az elektronikus ügyintézést, ami nagyon sok tekintetben megkönnyíti az állampolgárok dolgát. Így például az elektronikus cégbejegyzés: egy órán belül lehetőség van rá.
Tehát olyan új dolgokat hoz be az elektronikus nyilvántartás, amit gyakorlatilag még tíz évvel ezelőtt el sem tudtunk volna képzelni, és nyilván szükség volt arra, hogy hagyjunk lehetőséget az elektronikus átállásra, a hatályba léptető rendelkezés ezért nyúlt annak idején hosszúra, több mint kétéves időszakra. Azonban a jelenlegi ciklusban, ha jól emlékszem, 2012-ben a CC. törvény volt az, amely lépett egyet a hatályba léptetéssel, és kitolta ennek a 2010. évi I. törvénynek a hatályba léptetését, mégpedig újabb két évvel: 2014. január 1-jére.
(14.10)
Majd most nézzük ebben a törvényben, hogy még tovább tolódik 2014. július 1-jére, amikor is majd ez a 2010. évi I. törvény hatályba fog lépni. Tehát elég nagy ez az átmeneti időszak, összesen gyakorlatilag öt évet fog kitenni, azonban nyilván az államnak nem kis feladat megteremteni minden szempontból az informatikai hátterét annak, hogy lehetővé váljon ez az egyszerűbb ügyintézési forma.
A korábbi jogszabály elfogadása óta eltelt három és fél év, a 2010. évi I. törvény eredeti szövegének elfogadásakor még az anyakönyvi nyilvántartás rendszere úgy nézett ki, hogy egyrészt megmarad a papír alapú rendszer, másrészt vele párhuzamosan az elektronikus rendszer is életbe fog lépni, és mindkettőt párhuzamosan egymás mellett kell vezetni, helyi, települési szinten az anyakönyvvezetőnek ugyanúgy kell a papír alapú anyakönyvet vezetni. Nyilván ennek megvan a maga biztonsági rendszere, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy az elektronika esetében, amikor elektronikus nyilvántartás van, bármi bekövetkezhet. Amennyiben az anyakönyveknél történne olyan dolog, hogy adatok megsemmisülnek, egy számítógépen nyilvántartott adatbázis megsemmisül, ha nincs papír alapú nyilvántartásunk, az adott esetben pótolhatatlan veszteséget tud okozni, hiszen az anyakönyvek egy jó része szűnne meg. Ebből a szempontból az eredeti törvény szövege inkább a biztonságra törekedett, mindamellett, hogy nyilván messze több munkával jár, hiszen ugyanúgy kell vezetni a papír alapú anyakönyvvezetést, és ugyanúgy meg kell csinálni az elektronikus nyilvántartást is. Talán egy átmeneti állapotban jó lett volna, talán jobb lett volna, ha így lép hatályba ez a törvény, és párhuzamosan valósul meg biztonsági okokból legalább 3-4-5 évig, egy átmeneti időszakig, azzal, hogy az időszak kifuttatása után, amikor már látjuk, hogy teljesen tökéletesen és biztonságosan, az adatok teljes megtartásával tudjuk üzemeltetni a rendszert, akkor kapcsoltuk volna le úgymond a kézzel írott, papír alapú nyilvántartást.
Úgy érzem, hogy ebben lesz némi kockázat, de legyen igaza annak, aki a törvényt szövegezte, és ne legyen belőle probléma, legyenek meg az adatok, és soha ne történjen olyan, hogy elektronikus úton bárhol is elvesznek ezek. A régi rendszer alapvetően a biztonságra törekedett, hiszen nagyon fontosnak tartották, hogy ne vesszenek el adatok. Nem véletlen az, hogy már az egyházi anyakönyvvezetés idején bevezették annak kötelezettségét, hogy két különböző helyen kellett vezetni az anyakönyvet, tehát kettős anyakönyvvezetés valósult meg. Nyilván az egyház székhelyén, ahol nyilvántartásba vették, ahol beírták az adatot, volt anyakönyv, és ugyanúgy az egyház levéltárába is kellett egy példányt eljuttatni mindenből. Nyilván régen gyakoriak voltak a tűzesetek, és ezek megelőzése érdekében kellett ez az intézkedés. Ezt nagyon helyesen majd az 1895-től megvalósuló állami anyakönyvvezetés is átvette, hiszen a kettős anyakönyvi nyilvántartás kötelezettsége az 1894. évi törvény alapján is fennálló kötelezettség volt. Így az anyakönyvi hatóságnál, az anyakönyvi kerületben kellett tartani egy könyvet, egyet pedig a levéltárban kellett letenni. Ez gyakorlatilag már egy 120 éves jogintézmény. Ez a kettősség azonban gyakorlatilag ezzel a törvénnyel megszűnik, ez a biztonsági lehetőség, amely immár szintén több száz éves múltra tekint vissza, gyakorlatilag megszűnik. Az eredeti törvény tartalmazta ezt a biztonsági dolgot, az új törvény azonban már nem. Mondom: reméljük, hogy ezzel semmiféle probléma nem lesz a jövőben.
Ha végigmegyünk a törvény szerkezetén, azt látjuk, hogy más ez a törvény, mint a korábbi jogszabály volt, de ha már megfogjuk magát a jogszabályt, akkor is érezzük, hogy egy másik jogszabályt találunk. Miért? Ha bírálatot lehet ezzel kapcsolatban mondani, elmondom, hogy visszaemlékszem arra az időre, amikor megalakult a jelenlegi, második Orbán-kormány. Akkor a miniszterelnök úr hangsúlyozta, hogy a Fidesz-KDNP jogalkotási folyamatára az lesz jellemző, hogy igyekeznek az egyszerűség irányába elmozdulni, ezt mind az adóbevallásra, mind más szempontra is értette a miniszterelnök úr. Ha lehet mondani kritikát ezzel a törvénnyel kapcsolatban, az az, hogy sokkal bonyolultabb, sokkal kevésbé átlátható a törvény szerkezete, és nyilván sokkal hosszabb is. Tehát megkérdőjeleződik bennem, hogy nincs-e kicsit túlszabályozva. Azonban azt is látni kell, hogy az anyakönyvvezetés egy nagyon speciális jogterület, ahol a legapróbb részletek szabályozásának az elmaradása is bizony jogi problémát okozhat. Tehát valamit valamiért; amennyiben precízen akarunk valamit szabályozni, valószínűleg szükség van erre, hogy ilyen terjedelemben, ilyen bonyolultsággal alkossuk meg a jogszabályt, még akkor is, ha egy kicsit túlszabályozottnak tűnik. Minden apróbb részlet kidolgozásra került, és ezáltal a jelenlegi jogszabály a jelenleg is hatályban lévő jogszabálynak körülbelül a négy-ötszörösét teszi ki. Ez nyilván bonyolultabb alkalmazást jelent.
Egyszerűsíti az állampolgárok felé az ügyintézést, egyébként egy szolgáltató államnál, amelyről sokat beszélünk mostanában, lényeges is, hogy az állampolgároknak jelentsen könnyebbséget. Ebben az esetben bizony azt látjuk és bízunk benne, hogy könnyebbséget fog jelenteni az állampolgári részen, míg a köztisztviselő esetén nagyobb nehézséget okoz, mert nehezebb lesz a sokkal bonyolultabb, sokkal bővebb jogszabályt alkalmazni. De az állampolgárnak nyilván sokkal könnyebb lesz. Ezt egyébként az előttem felszólalók már jelezték. Tehát elérjük az anyakönyvet az ország bármelyik pontjáról, nem kell odamenni, ahol az anyakönyvet vezetik, ez nyilván minden állampolgárnak nagy könnyebbség, és nyilván az is, ha külföldön, konzulátuson, nagykövetségen hozzá tudunk ehhez férni. Főleg, amikor a politikai és a gazdasági problémák miatt oly sokan mennek el külföldre Magyarországról, akik, reméljük, hogy a magyar állampolgárságukat és az idetartozásukat meg akarják tartani, könnyebben jutnak hozzá azokhoz az iratokhoz, az anyakönyvi iratokhoz, amelyekre adott esetben akár külföldön is szükségük lehet. Ebben is a szolgáltató állam előrelép, még akkor is, ha problémát okoz a terjedelem, illetve a jogszabály bonyolultabb része.
Szeretnék egy problémára is rávilágítani, ez pedig az új jogszabálynak a 60. §-a. Ezzel kapcsolatban majd Staudt Gábor és Korondi Miklós képviselőtársam is fel fog szólalni, közösen adtunk be módosítást, illetve majd másikról is beszélek, ha marad időm. Érdekes ez a 60. §. Úgy érezzük, hogy ez azzal az indoklással, ami a törvénytervezetben szerepel, ellentmondásban van, hiszen amikor az egyszerűsíthetőséget, az áttekinthetőséget a jobban, könnyebben hozzáférhetőséget említjük meg elvként, azt látjuk, hogy beszűkíti annak a lehetőségét a törvényhozó, hogy beletekintsenek, illetve adatokat kapjanak az anyakönyvekből. Mégpedig melyik anyakönyvből? Azokból a papír alapú anyakönyvekből kapnak nehezebben lehetőséget, amelyek a levéltárban nyugszanak. És ez kiknek jelent gondot? Élethivatás-szerűen Magyarországon elég sokan foglalkoznak családfakutatással, akik ebből élnek, és számukra a levéltári anyag gyakorlatilag nem lesz hozzáférhető, nem fogja tudni megkapni a levéltárból ezeket az anyagokat.
Úgy tűnik, mintha szándékosan az anyakönyvek titkosítása történne meg, hogy ne legyen a nagyközönség számára hozzáférhető, még akkor sem, ha adott esetben valaki 30-50 évvel ezelőtt elhalálozott, akkor sem lehet majd ezt nyomon követni. Ez mind a családfakutatóknak, mind a magánszemélyeknek, akik adott esetben a saját őseiket, nagyapáikat, dédapáikat, ükapáikat, szépapáikat vagy szépanyáikat kutatják az anyakönyvekben, azoknak fogja megbonyolítani a lehetőségeit és a dolgait, vagy egyáltalán ellehetetleníteni, hogy ezt a családfát felkutassák. De erről a képviselőtársaim majd bővebben fognak beszélni.
(14.20)
Még egy probléma, ami lehet, hogy csak egy elírásból fakad - és majd államtitkár úr felé ezt kérdésként fel is tenném -, a jogszabály hatályba léptető rendelkezései, amelynek 117. § (1) bekezdéséből az derül ki, hogy ez a törvény 2013. július 1-jén lép hatályba. Ami szerintem összességében a 2014-es, figyelembe véve a 2010. évi I. törvény 2014. július 1-jei hatálybalépését, akkor én nem értem itt a pontosan egyéves különbséget. Tehát azt megértettem, miért van szükség arra, hogy 2014. január 1-je helyett csak 2014. július 1-jén lépjen hatályba az egész törvény szövege - az átállás miatt van ez a hosszú határidő -, de azt nem tudom, hogy itt miért van megbontva 2013. július 1-jei hatálybalépésre és 2014. július 1-jei hatálybalépésre. Mi ezt nem látjuk indokoltnak, ezzel kapcsolatosan adtunk be módosító indítványt, amelyben mi arra teszünk javaslatot, hogy a törvény teljes egészében - kivéve a 117. § (2) bekezdését - 2014 júliusában lépjen majd csak hatályba.
Tehát ezek azok a problémák. Azt gondolom, abban az esetben, ha mind a 60. §-ban konszenzusra tudunk jutni a kétharmados többséggel, illetve a hatályba léptető rendelkezések is egyértelműen tisztázódnak, akkor a Jobbik Magyarországért Mozgalom részéről tudjuk támogatni ezt az alapvetően szakmai alapon, komoly szakmai munkát belefektetve hozott és jó törvényt. Reméljük, hogy ezt konszenzussal fogjuk tudni meghozni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés