DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Valóban, egy kicsit eltértünk az eredeti javaslattól. Igyekszem visszatérni ehhez, de természetesen az itt említett témákra is ki kell majd részben térnem, mert összefügg a javaslattal.

Kezdeném az általános indoklással a törvényjavaslat kapcsán. Nagyon sok minden elhangzott főleg jobbikos képviselőtársaimtól, amit igyekszem majd nem megismételni, de részben ezekre is ki kell térnem. Az önkormányzati segélyek összevonásánál a fő indokot abban jelöli meg az előterjesztő kormányzat, hogy a nyújtható támogatások, támogatási formák számai csökkenni fognak, és átláthatóbb lesz a rendszer. Ez természetesen egyrészről - ahogy az lenni szokott - egy támogatható cél, legyen átláthatóbb a rendszer mindenki számára. Ezt még támogatni is lehet, ellenben jó lenne, ha nemcsak a formák száma csökkenne, hanem átláthatóbb lenne a rendszer, a kiosztott segélyek mennyisége abban a tekintetben is, hogy ez milyen célra fordítódik, vagyis eljut-e azokhoz a személyekhez, akár családon belül eljut-e mondjuk, a gyermekekhez, mert sok esetben a gyakorlat sajnos nem ezt tükrözi.

Az általános indokolásban szerepel az is, hogy a képviselő-testületeknek, az önkormányzat képviselő-testületeinek mérlegelési jogkörébe tartozik annak szabályozása, hogy milyen feltételekkel nyújthatók az egyes ellátások, és az önkormányzatok döntése, hogy az egyes ellátások biztosítására mekkora összeget terveznek a rendelkezésükre álló kereten belül fordítani. Ez természetesen értelmezhető úgy, mint az önkormányzatok egyfajta döntési jogköre és az önkormányzatiság dicső alapelve, és ezt sokszor egyébként mi, jobbikosok is elmondtuk a Házban oly sok törvényjavaslat kapcsán, hogy az önkormányzatoknak sajnos csorbítva lett, és sajnos ebben a ciklusban is számos törvény csorbította a hatáskörét, csorbította azt a kört, amelyben ők eljárhattak, akár azt is, ahol mondjuk, hivatalok nyílhatnak, és az önkormányzatiság jelentős sérelmet szenvedett ebben a ciklusban, de ez az a téma, amely esetében nem bíznám csupán az önkormányzatokra, hogy milyen keretek között és hogyan állapítják meg ezeket a segélyeket, és ebben az esetben kivételként a mérlegelési jogkört szűkebbre szabnám.

Hogy miért és mi ennek az oka? Véleményem szerint az elmúlt húsz év tapasztalatai, több mint húsz év segélyezési tapasztalatai bebizonyították, hogy ebben a körben kötelező kategóriákra lenne szükség, és az államnak kell vagy kellene megteremtenie azt, hogy mely esetekben, milyen körülmények között juttathatóak segélyek, és ami még fontosabb ennél, ezt a legszigorúbban, a legkeményebb állami kontroll által kellene ellenőrizni, és ahogy ez elhangzott a jobbikos képviselőtársaim részéről, sok esetben nem is segélyezési, hanem rendvédelmi kérdés, mert bizony-bizony lehet elmenni emellett vagy lehunyni a szemünket, de nagyon sok esetben nem mernek a hivatalok megfelelően fellépni, még akkor sem, ha egyébként a jogszabály alapján ezt megtehetnék, tehát mondjuk, egy segélyt megvonhatnának vagy nem kellene odaítélni a saját mérlegelési jogkörükbe, hiszen tudják, hogy valójában nem rászorulóról van szó, vagy legfeljebb csak papíron, de ezt nem merik megtenni. A másik eset viszont az, amikor bár papíron nyújtani kell, tehát mérlegelési jogkörük nincs, de köztudott szintén, hogy akikről beszélünk, azok nem éppen rászorulók.

Soltész államtitkár úr nagyon helyesen és üdvözítően említette azt a példát, hogy bizony vadiúj gépjárművekkel, felső kategóriás gépjárművekkel érkeznek sokszor a segélyért bizonyos honfitársaink, komoly fukszokkal, talán pont ezt a kifejezést használta.

(12.50)

Na most, azért nyilván ez is egyfajta kisebbséghez köthető leginkább. Bár nem minden esetben köthetők a segéllyel való visszaélések bizonyos kisebbségekhez, de ez a példa sajnos a legtöbb esetben egy adott kisebbséghez köthető, és itt kicsit be kell csatlakoznom ahhoz a vitához, ami itt a felszólalásom előtt zajlott. Lévén, hogy meg kell néznünk - és itt természetesen ki szeretném emelni, hogy egyrészről általánosítani nem szeretnék, például a cigányság körében is nagyon sok rendes, dolgozó, becsületes ember van, akiknek egyébként még nagyobb tisztelet jár akár, mint a többségi társadalom tagjainak, hogy esetleg egy olyan környezetből kiemelkedve tudnak érvényesülni, ahol nem mindig a munka tisztelete az egyértelmű elvárás, de azért meg kellene nézni - a statisztikai adatokat. Tehát amikor arról beszélünk, hogy viszont ne általánosítsunk, akkor a rendelkezésre álló statisztikai adatokat nézve itt megint egy rövid hozzávetést tennék. Sajnos, a statisztikai adatok köre, ha mondjuk, a cigány kisebbségről és az ő életviszonyaikról beszélünk - de egyébként ez igaz lehet más kisebbségekre is - nem teljes, és akár mondjuk, a börtönviszonyok és a börtönnépesség kapcsán sem tudunk, legfeljebb csak szociológiai becslésekbe bocsátkozni.

Még önbevallásos alapon sem léteznek ilyen statisztikák, de mégis, ha megnézzük a rendelkezésre álló statisztikákat és összehasonlítjuk, akkor egy elég érdekes összefüggést találunk, mondjuk, a gyermekek száma, a munkaerő-piaci adatok és a segélyezési statisztikák körében. És ezek csak pusztán számok. Természetesen lehet ebből azt levonni, hogy a statisztika egy rasszista műfaj, nem gondolom. Inkább egy olyan műfaj, amely politikai állástól függetlenül megmutatja azokat a számokat, amelyek az országban valóban léteznek - és ami a politika által kezelendő -, és megfelelő megoldást kell erre kínálni. Sajnos, az elmúlt több mint húsz évben erre ugyan megoldási javaslatok voltak, de ezek olyan messze által a megoldástól, mint - ahogy szokták mondani - Makó Jeruzsálemtől.

Azt is ebben a körben - nem szeretnék ebbe a vitába belecsatlakozni, hogy mi méltó az Országgyűlésben és mi nem - viszont azért el kell mondani, talán Szávay képviselőtársamtól hallottam annak idején azt a mondást, hogy az Országgyűlésben nem lehet úgy beszélni, mint a kocsmában, viszont kell azokról a témákról beszélni, amelyekről az emberek a kocsmában beszélnek. És szerintem ez az a fontos tényező, ami mellett nem mehetünk el, hogy ha az emberek úgy érzik, hogy itt az Országgyűlésben a politikusok, az ő képviselőik csupa olyan témát hoznak szóba, amelyek az ő realitásaikkal, élettapasztalataikkal nincsenek fedésben, akkor bizony ez azzal fog járni, hogy elfordulnak a politikától, és elfordulnak - bár ez a jobb eset - attól a politikai párttól, amely nem a valódi életviszonyoknak megfelelően cselekszik. Mert ebben az esetben két variáció lehetséges: vagy az adott politikusok nem ismerik az ország valódi életviszonyait - azt hiszem, ez is tragikus, mert hogyan akarunk törvényeket hozni bizonyos viszonyokra, jogviszonyokra és emberi viszonyokra, ha nem ismerjük azokat, ez is elég tragikus -, a másik fele, hogy jól ismerik, csak politikai haszonszerzésből vagy demagógiából ezeket elföldelik, vagy elmennek emellett, és egyfajta pátoszossággal félrenéznek. Egyik sem jó, és nem követendő.

Tehát arra kérem én is az Országgyűlést, hogy mindig a konkrét tények kimondásával segítsük azt, hogy az emberek valóban magukénak érezzék az itt folyó munkát, és ebben egyébként jó irányba tett lépésnek tartom Soltész államtitkár úr kijelentéseit, és ezután a megoldást is közösen meg kellene találni.

A törvényjavaslatnak egy támogatható pontja az, hogy a 30 határidőt 15 napra csökkenti, bár ez csak egyfajta technikai módosítás, de ezt támogatni is lehet. Viszont, ahogy elmondtam, itt a kontroll kérdésében lehet, hogy a belügyminiszter úrral is egyeztetni kellene, és kiegészíteni ezt azzal a meglévő problémával, hogy akármilyen szép dolgokat belefoglalhatunk a törvénybe, ha nem lesz, aki ezt végrehajtsa és ellenőrizze, akár azon az áron is, hogy ha valaki papíron rászorultsági feltételeket tud kimutatni, de igazából nem rászoruló, akkor megint csak a pénzeket egyfajta feneketlen kútba fogjuk szórni.

Itt szó volt már - ezt nem ismételném el - a szociális kártyáról, amit véleményünk szerint szükséges bevezetni, és a természetbeni juttatások bővítéséről, amellyel kapcsolatban a törvényjavaslat valóban előrelép, tehát a jó irányba tett lépéseket azért látjuk, és megengedi, hogy bizonyos juttatásokat, tehát már az összevont önkormányzati segélyt is természetben folyósítsák. De ahogy elmondtam, erre nem elég engedélyt adni, hanem bizonyos esetekben meg kell határoznia törvényben az Országgyűlésnek, hogy mely esetekben kell és kötelező természetben nyújtani. Hiszen megint csak oda jutunk vissza, hogy hiába nyújtható ez mondjuk, természetben, ha az ügyintézőt - kis túlzással - azért is megverik, mert pénzben utalja ki az egyébként természetben is kiutalható támogatást.

Egy apró észrevételem lenne, hogy a korábbi szabályozásban szerepelt, és ennek utánanéztem - ezt nem nagyon tudom, de lehet, hogy erre van magyarázat, csak én nem vagyok kellően járatos benne -, hogy a temetési segély is megállapítható volt természetben. Ezt nem nagyon tudtam értelmezni, vagy ha esetleg tud erre nekem valaki válaszolni, hogy hogyan lehet természetben temetési segélyt nyújtani, ami nem a köztemetés egyébként. Tehát logikus lenne, hogy a köztemetésről beszélünk, de a jelenlegi szabályozás alapján köztemetésre azokban az esetekben kerül sor, ha nem lelhető fel az elhunytnak hozzátartozója vagy egyéb személy, aki köteles lenne eltemetni az elhunytat, illetőleg fellelhető, de erről nem gondoskodik, tehát nem teszi ezt meg. Egyébként a törvény azt is meghatározza, hogy ebben az esetben, tehát ha köztemetésre kerül sor, akkor ez a költség vagy a hagyatéki teher része, vagy a köteles személyt megtérítésre kell kötelezni.

Tehát én a köztemetést egyébiránt nem tartom természetbeni juttatásnak, egy olyan segélynek, amely annak a személynek járna, akinek kötelessége eltemetni az elhunyt hozzátartozóját, csak nem tudja ezt kifizetni, lévén a köztemetés költségét, ha nem temeti el a hozzátartozó, végre fogják rajta hajtani, illetve hagyatéki teherként vagy egyéb módon megpróbálják behajtani. Tehát itt a jelenlegi szabályozásban némi disszonanciát érzek, és annak ellenére, hogy nem taxatív a természetbeni juttatások felsorolása. Hozzá kell tenni, hogy a meglévő felsorolásban sem szerepel egyik olyan kategória sem, amely esetében mondjuk, egy temetési segélynél ez alkalmazható lenne. Ez így - az új törvényjavaslat - egyébként megoldja ezt a problémát, ezt az apró disszonanciát, lévén, hogy ha önkormányzati segélyről beszélünk, akkor ez mint gyűjtőfogalom természetesen azáltal, hogy természetben és pénzben is adható lesz, és akkor mondjuk, egy temetési támogatás esetében nyilván pénzbeli módon kerül majd a rászorulóknak kifizetésre. Tehát megoldja ezt a helyzetet, de úgy gondoltam, hogy ezt talán fontos megemlíteni, hogy volt a törvényben egy ilyen nehezen értelmezhető passzus.

Tehát mindent összevetve úgy gondolom, hogy a javaslatban vannak támogatható pontok, vannak előremutató javaslatok. De ha úgy állunk hozzá az egész javaslathoz, hogy ennek a rendvédelmi és a kontroll oldalát nem fogjuk hozzátenni - vagy a kormányzat nem teszi hozzá -, akkor sajnos egy helyben fogunk topogni, és hiába a felhatalmazás az önkormányzatok felé, hiába a lehetőség, hogy ők élhetnek ezekkel a lehetőségekkel, nem minden esetben fogják tudni megtenni. Tehát véleményem szerint, ahogy elmondtam, az államnak kell meghatározni a kereteket. De törvényekben kell meghatározni a kereteket, és ez az a terület, amely esetében úgymond az önkormányzatiságot lehet annyiban korlátozni, hogy a segélyek vonatkozásában igenis a Magyar Országgyűlésnek kell meghatároznia azt, hogy milyen körben kell adott esetben kötelezően természetbeni támogatásként vagy egyéb módon a juttatásokat kifizetni, és az egyébként megmaradó pénzbeli támogatásokat a legszigorúbban ellenőrizni, akár rendvédelmi eszközökkel. Mert csak így érhetjük el, hogy az adófizetők pénze megfelelő helyre jusson el, és ne a játékgépekben és egyéb alkoholos termékekben váljék köddé. Ezt mindenképpen el kellene kerülni, és szeretnénk, ha ezen az úton a kormányzat végigmenne.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

(13.00)

Forrás: parlament.hu