DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ott folytatnám, ahol Gyüre képviselőtársam abbahagyta, és nem szeretném megismételni azt a kiváló és nagyon részletes felvezetést, amelyben ő feltárta, miért fontos az anyakönyvvezetés, és miért tekint vissza ez nagyon komoly történelmi múltra Magyarországon. Egyébként ezáltal vált lehetővé sok történelmi esemény kutatása, ideértve akár a családfakutatásokat is. Tehát ez a felvezető elhangzott, itt egy dolgot szeretnék kiemelni, amit Gyüre képviselőtársam mondott, a papír alapú és az elektronikus rendszer kettősségét, amelyet korábban a 2010-es, még hatályba nem lépett törvény bevezetett volna.

Itt ki szeretném emelni, hogy valóban probléma az, hogy ha csak elektronikusan kerülnek ezek az adatok esetleg vezetésre, akkor bármilyen adatvédelmi, adatbiztonsági rendszert alkalmazhatunk, bizony fennáll az esélye annak, hogy itt a világmindenség vagy a világtörténelem részére nem biztos, hogy megőrizhetők lesznek ezek az adatok. Láttunk már sok olyan történelmi eseményt, amely alapján nem látom kivitelezhetőnek vagy százszázalékosan biztosítottnak azt, hogy egy csupán elektronikus rendszer az örökkévalóságnak szólna. Tehát ennek az átgondolására kérjük a kormányzatot, illetőleg kérjük, hogy ha nem ez volt a szándék, akkor esetleg javítsák a hozzáállásukat.

Ami viszont egy kritikus pontja a törvényjavaslatnak, és merem remélni, hogy ez csak véletlenül került bele, bár ahogy ki fogok rá térni nemsokára, sajnos ebbéli meggyőződéseimet gyengítik ennek a pontnak az előéletében bekövetkezett változások; ha viszont ez tudatos, akkor erre valamiféle nyomós indoklást és választ várunk a kormányzat részéről. Miről is beszélek? Arról a 60. §-ról, a javaslat 60. §-áról, amely nemes egyszerűséggel az 1980. december 31-éig vezetett, és a levéltárak által őrzött anyakönyvi másodpéldányok esetében tulajdonképpen lehetetlenné teszi a hozzáférést, és bizonyos szűk kört - és erre is ki fogok térni - kivéve tulajdonképpen lehetetlenné teszi azt, hogy hozzá lehessen férni ezekhez az adatokhoz.

Egy idézettel szeretnék kezdeni. Ugyanis arra a sokat emlegetett idézetre utalnék, amelyet 1805-ben Bécs városa alatt Napóleonnak javasolt egy tanácsadója, talán pont Talleyrand volt az a feljegyzések szerint. Napóleon azt kérdezte meg, hogy mit lehet tenni a magyarokkal, hogyan lehet őket esetleg jobb belátásra bírni, és azt válaszolta neki, hogy mivel a magyarok büszkék múltjukra, ezért el kell venni a magyarok múltját, és ezek után azt lehet velük tenni, amit a császár, Napóleon csak akar.

Ez jutott eszembe, amikor ezt a javaslatot olvastam, hiszen itt jogilag ketté kell választani a szabályozásokban két különböző intézményt. Az adatvédelmi szabályozás alapvetően a személyes adatok védelmét az élő személyek jogaként rögzíti, és ebből az aspektusból kell vizsgálni. Más eset a levéltárak esete, amelyek esetében a tudományos kutatás és az egyéb kutatás-megismerhetés fontossága a legfőbb érdek. A levéltárakról szóló törvény egyébiránt úgy rendelkezik, hogy a személyes adatot tartalmazó levéltári anyag az érintett halálozási évét követő 30 év után válik bárki számára kutathatóvá. Ez egy fontos kitétel, és tulajdonképpen abba az irányba mutat, hogy az elhalálozással a személyiségi jog védelmét a kegyeleti jog veszi át, de ez - ahogy az idő telik - egyre inkább elenyészik, 30 évig az örökösök hozzájárulásával lehet ilyen személyes adatokat megismerni, viszont 30 év elteltével az adatokat bárki kutathatja és a múltat megismerheti.

Az előző parlamenti ciklusban, 2009. november 13-án nyújtotta be az akkor Bajnai Gordon vezette kormányzat az Országgyűléshez azt a módosító javaslatot, amely az anyakönyvi eljárás esetében a 79. §-t módosította, és az érintett elhunytát követő 30 év helyett 90 évre terjesztette ki a megismerhetőség határidejét. Tehát a levéltárak által őrzött anyakönyvekbe akár kutatás vagy más célból való betekintést 90 évre emelte volna. Hiszen annak ellenére, hogy 2009. december 14-én 200 szocialista és liberális képviselő elfogadta az előterjesztést módosítás nélkül, ennek ellenére törvényerőre nem emelkedett, mert ahogy Gyüre képviselőtársam is mondta, ez csak egy évvel később lépett volna hatályba.

Miért volt szörnyű, amit akkor a szocialisták kifundáltak? Nemes egyszerűséggel azért, mert ez meggátolta volna a levéltárban őrzött iratok kutatását, és ezek alapján azt, hogy hiteles adatokat kaphassunk. És itt a 90 év elég ahhoz, hogy az első és a második világháborúról beszéljünk, az 50-es évek kényszermunkatáborainak áldozatairól beszéljünk, akár az '56-os forradalom és szabadságharc hőseiről és eseményeiről beszéljünk, vagy az '56-ot követő megtorlás eseményeiről és az ott elhunytakról beszélhessünk, kutathassuk és közreadhassuk az ő történetüket, legtöbbször sajnos tragikus történetüket.

2010-ben a Fidesz-KDNP nyerte meg a választásokat, és ezért az előbb említett módosítás - a 30 évről 90 évre való felemelése ennek az úgynevezett védelmi időnek - nem került bevezetésre, lévén akkor a Fidesz még elkötelezettnek tűnt a tudományos kutatás szabadsága mellett, és 2011-ben úgy módosították az említett törvényt, hogy visszaállították a 30 éves kegyeleti időt és a történelmi kutatás lehetőségét, ami a közlevéltári kutatásra vonatkozik. Hozzátéve egyébként, hogy ezt a 2012-es költségvetést megalapozó törvények módosításánál tették meg, tehát eléggé saláta jelleggel, de megtörtént, ez a fontos, és ebben a formában továbbra is kutathatók lettek volna 30 év után ezek az adatok - hogyha nem értünk volna el ehhez az előterjesztéshez, ami előttünk fekszik.

(14.30)

Derült égből villámcsapásként érte ez a szakmát is, és egyébként minden olyan jóérzésű embert, akik átgondolják, mire vezet ez a javaslat, ami előttünk fekszik. Ugyanis, ha így marad ez a 60. §, akkor, ahogyan említettem, az anyakönyvi eljárásról szóló törvény 79. §-ának módosításával az anyakönyvekbe, amelyeket a levéltárak őriznek, illetve ezeknek a másodpéldányaiba az érintett halála után már soha senki nem fog beletekinteni, nem lesz erre lehetősége. Ez még egyébként a legsúlyosabb államtitkok esetében sincs így, ott is egy megfelelő idő eltelte után a titok minőségétől, minősítésétől függően betekintést lehet nyerni.

Érthetetlen ez a korlátozás, és egyértelmű rejtély, hogy mi indokolhatja ennek a bevezetését. Ahogyan elmondtam, erre választ várunk, annál is inkább, hogy a javaslat indokolása csak annyit mond szűkszavúan, hogy aki érdeklődik a levéltári másolati példányok kutatása iránt, az bizalommal fordulhat az eredeti példányt őrző anyakönyvvezetőhöz. Ez nagyon szépen hangzik, viszont az anyakönyvvezető csak az úgynevezett jogosultak számára engedélyezheti a betekintést. Jogosult lehet például a személyi igazolványt kiállító hatóság, úgy általában a kormányhivatal, az ügyészség, a bíróság, a nemzetbiztonsági szolgálat vagy az anyakönyvi ügyekért felelős miniszter, viszont sajnos nem találunk arra szabályozást, hogy megismerhetné és jogosultként kerülne meghatározásra például az elhunyt személy gyermeke, családtagja, családkutató, tudományos kutatók, ők mind kimaradnak ebből a körből.

(A jegyzői széket Földesi Gyula foglalja el.)

Ez így első körben egy perverz viccnek tűnhet, de hogyha még tovább gondoljuk azt, hogy itt nemcsak a tudományos kutatásról van szó, és az is gyalázatos, hogy ezáltal tulajdonképpen azokat az adatokat, amelyek megismerhetőek lennének egy család szempontjából a saját felmenőik vonatkozásában vagy egy nemzet szempontjából a hőseik, a tragikus módon elhunyt emberek, az elődeik vonatkozásában és a tudományos kutatás vonatkozásában... - de a jelen korra olyan aktuális kihatása is lehet, ami már nemcsak egyfajta családkutatási hobbiként értelmezhető, hanem az új technikai fejlettség és a genetikai vizsgálatok fejlődésével bizony-bizony az öröklődő betegségek korai felismerését és a generációkon keresztül jelentkező betegségek gyógyítását, így az élők megmentését is meg fogja gátolni.

Például a passaui levéltárban, a bajor vidéken a bajorok elkészítették a több mint 400 ezer anyakönyvi bejegyzést tartalmazó adatbázist, amelyet az orvosi egyetem és a német egészségügy is finanszírozott. Ritka, nagy költségekkel szűrhető betegségeknél rájöttek, hogy sokkal egyszerűbb egyfajta családfakutatással genetikailag kiszűrni ezeket, és az adott embereknél szűréseket végezni, mint találomra, véletlenszerűen vizsgálni a lakosságot. Sokan egyébként pont ennek a tudományos fejlődésnek a hatására kezdték el kutatni a családfájukat, lévén, szerették volna megtudni, melyek azok a betegségkockázatok vagy esetleg generációkon át öröklődő problémák, amelyeket már ki lehet zárni. Tehát a fejlett demokráciákban egyrészt az adatvédelem is megtalálható, másrészt alkalmazkodni kell a XXI. században már a modern technika, az internet és egyébként az információéhség kiszolgálásához is, és az adatvédelem körében az adatvédelem fő feladata már nem feltétlenül az adatok megismerésének a korlátozása, hanem ezek felhasználásának a megfelelő feltételekhez kötése.

Néhány ismertebb példát sorolnék fel. Hollandiában az elhunyt személyek adatai korlátozás nélkül kutathatók és publikálhatók. Svédországban az élő személyek neve, születési dátuma és lakcíme is szabadon publikálható, ha a nyilvánosságra hozatal nem okoz kárt. Az USA-ban bárkinek a kérésére 10 dollárért megküldik az elhunyt születésével, házasságkötésével kapcsolatos adatokat is. A személyes adatok védelme tekintetében Magyarország élen járó országnak számított, a régióban mindenképpen, viszont az információs társadalom követelményeihez kellene igazítani a törvényeket, mert bizony, amit itt most beterjesztettek, az egy jelentős és érthetetlen visszalépést jelent, hogyha ez elfogadásra kerül - vélhetően nem -, ezért úgy gondolom, az egyetlen ésszerű megoldás a 60. § elhagyása lenne.

Nagyon kérem egyébként a kormányzatot és a jelen lévő Rétvári államtitkár urat, nyilatkozzon erről, hogy mi indokolja az anyakönyvi kivonatok kutathatóságának tulajdonképpen a teljes megszüntetését. Mi indokolja, hogy az embereket elzárják az őseik adataitól, és egy olyan törvényi környezetet teremtenek, amely azért is faramuci, ahogyan elmondtam, mert az információs önrendelkezési jogról szóló törvényre utal, és csak az alapján engedi akár az elhunyt emberek esetében a betekintést? De hozzá kell tenni, hogy ez a törvény viszont azon a személyi körön, aki érintett lehet, és megismerheti az adatokat, sajnos például a rokonokat is csak harmadik személyként tudja kezelni, tehát egy elhunyt esetében tökéletesen értelmezhetetlen, lévén, hogy az elhunyt személy már nem tudja a hozzájárulását adni ehhez a dologhoz, a levéltárban őrzött iratok tekintetében pedig csak az érintett személy lehet az, aki ezeket az adatokat kikérheti. Egyébként annál is inkább nem gondolom sajnos - és itt az 59. §-ra is ki szeretnék térni -, hogy ez egyfajta tévedés lenne. Sajnos emögött valamiféle tudatosság van, bár azt felfogni nem tudom, hogy mi lehet.

Elnök úr, egy percet kérhetek?

Forrás: parlament.hu