DR. STAUDT GÁBOR, az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Valóban, a megosztott kisebbségi véleménynél elhangzott, és a jobbikos képviselők azon az állásponton voltak, hogy amennyiben a cél támogatható is, az eljárások gyorsítása, hiszen mindig támogatni tudunk olyan javaslatokat, amelyek arra irányulnak, hogy gyorsabban lezáruljanak a bírósági eljárások, viszont csupán ebben a formában - és ezt majd a normál hozzászólásomban ki fogom fejteni - nem feltétlenül jelenti a benyújtott javaslat a bíróságok tehermentesítését. Többek között utalnék itt arra, hogy ha nem engedjük a beavatkozást, akkor sok esetben újabb perek indulnak. Tehát lehet, hogy az adott eljárást némileg meg tudjuk gyorsítani, de újabb perek generálódnak, és ha a két per összidejét esetleg összemérjük egy beavatkozásos perhez képest, akkor nyilvánvalóan még mindig a beavatkozás engedése fogja a bíróságokat kevésbé terhelni.
Felmerült, hogy a beavatkozás időbeli korlátozására adott esetben ne csak a tárgyalás lezárásáig kerülhessen sor. Ez például egy megfelelő megoldás lehet. Viszont úgy feltüntetni, hogy csak az az egyetlen üdvös megoldás, ha a fellebbezési jogtól tulajdonképpen megfosztjuk a beavatkozókat a beavatkozást elutasító döntések ellen, akkor ez nem feltétlenül vezet arra az eredményre vagy nem hozza el azt a célt, amit Papcsák képviselőtársam és Vas képviselőtársam megfogalmazott.
Illetőleg az Országos Bírósági Hivatal véleményével kapcsolatban a bizottságban kialakult egyfajta ütközőnek tekinthető vélemény, lévén, hogy úgy tűnt - bár azóta Papcsák képviselőtársam itt a plenáris ülés előtt úgy fogalmazott talán, hogy sikerült egyeztetni ezt a javaslatot az Országos Bírósági Hivatallal -, mint ha az ő javaslataik is bekerültek volna, de akkor itt tulajdonképpen egy félreértésről lehetett szó, hiszen akkor tulajdonképpen az alapjavaslat lett egyeztetve ezek alapján, és újabb javaslatok az OBH kérésére nem kerültek bele.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a Jobbik soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés