DR. VARGA LÁSZLÓ, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az eddig elhangzottak alapján akár úgy tűnhet a kívülállók számára, hogy tisztán formalitás ez a módosítás, hiszen kizárólag bürokráciacsökkentésről, egyszerűsítésről beszéltek, ami egyébként támogatható is lenne önmagában, és ezt el is mondtuk a bizottsági ülésen.

Azonban - leegyszerűsítve egy hosszú vitát - két ponton érzünk problémát az előterjesztés kapcsán. Egyrészről szóba került itt az egyedül élők köre, az ő jogosultságuk, hozzáférési lehetőségük szűkítése, amely persze nyilván végső soron az önkormányzatokon múlik, de elmondható az, hogy a törvény által az önkormányzatokra nézve kötelezően előírt, egyedül élőkre előírt jogosultsági kör mindenképpen szűkülni fog ebben a tekintetben. Az egyedül élők tekintetében pedig meg kellett említenem a bizottsági ülésen a temetési segély kérdését, amely egy egyedül maradt özvegy számára kulcskérdés lehet. Ha az önkormányzatok nem bírják anyagilag, és a jelenleg előírthoz képest szűkítik a segélyt potenciálisan igénybe vehetők körét, akkor nyilvánvalóan ez hátrányos is lehet sokak számára.

A másik az önkormányzati források elégtelensége, amit el kellett hogy mondjunk.

(10.00)

Már a Széll Kálmán-terv 2.0 a méltányossági segélyek rossz elosztására hivatkozva csökkentette mintegy 10 milliárd forinttal az erre szánt forrásokat. Itt is egy önkormányzati példát hoznék fel: az önkormányzat által méltányosságból adható ápolási díj például megszüntetésre került Miskolcon. Tehát onnantól, hogy egyébként nem volt kötelező erő, nem volt forrás az ügy mögött, onnantól fogva azonnal megszüntette a miskolci fideszes önkormányzat például az ilyen módon, méltányossági módon adható ápolási díjat.

Tehát kétirányú problémánk van az előterjesztéssel, túl azon, hogy a bürokráciacsökkentést és az egyszerűsítést támogatjuk. Az egyik potenciálisan az egyedül élők esetében a szűkülés lehetősége, amely elsősorban az idős korukban egyedül maradtakat a temetési segély kapcsán nagyon rosszul érintheti, illetve a pénzhiány és a folyamatos forráskivonás a szociális szférából. Nem látjuk a forrásokat, és mint ahogy államtitkár úr is elmondta, nem okoz ez a javaslat plusz költségvetési kihatást. Ez is részint baj, nem hozzáadnak a szociális szférához, hanem folyamatosan elvesznek belőle.

Köszönöm szépen, elnök úr. (Pál Béla tapsol.)

Forrás: parlament.hu